Istennek rád van szüksége

„És a királyságnak ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész lakott földön, tanúbizonyságul minden nemzetnek – s akkor érkezik el a vég!” – mondja Jézus a végidőkről szóló beszédében (Mt 24:14). Isten hiteles tanúkat keres a világméretű feladathoz. Nagy József és Tóth Géza evangélisták ezen a nyáron is különböző táborokban és helyi gyülekezetekben ösztönözték a hívőket az ilyen tanúságtevésre. Megkértük őket, hogy röviden foglalják össze együtt üzenetük lényegét.

A bizonyságtevés: tanúságtétel Jézus Krisztus halála és feltámadása mellett. Nem kisebb dolog, mint életmentés az örök életre! Ez nem egy felekezet tagtoborzó tevékenysége, nem is néhány vakbuzgó hívő vallásos agitációja, hanem az egész földre kiterjedő felszabadító akció, amelyben a Sátán és gonosz serege az a „terrorista”, aki foglyul ejtette az emberi fajt, hogy a bűnök láncaival magához és a pokolhoz bilincselje azt könyörtelenül, örök kárhozatba taszítva mindenkit, aki valaha ártatlan gyermekként hagyta el anyjának méhét. Ez alól nincs kivétel, ez minden emberre érvényes. Van azonban egy kiút ebből a szörnyű állapotból: a Jézus Krisztusban való újjászületés által.

Ádámon keresztül jött a bűn, a halál, a kárhozat – Jézuson keresztül pedig a kegyelem, a bűnbocsánat és az örök élet. Nekünk abban kell segítenünk az embereknek, hogy Jézus Krisztusban meglelhessék a szabadulásukat, és megmeneküljenek a sátáni rabigáktól. Olyan ez, mint egy túszdráma, ahol mi nem aggódó nézők vagyunk, hanem Jézus Krisztus felszabadító seregének alfakommandós túszszabadító egységei. Mielőtt azt gondolná a kedves Olvasó, hogy ezek a hasonlatok csupán hatásvadász eszközök, nézzük meg a Bibliából, vajon a Teremtő hogyan látja a bűn dzsungelében eltévedt teremtményeit: „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útjára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté.” (Ézs 53:6)„Akik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megutálták…”(Zsolt 107:10–11)

Sajnos az emberek a kívánságok és bűnök útját választották, aminek egyenes következménye a halál és a sötétség uralma. Ennek csak úgy tud vége szakadni, ha az Úr által elhívott és felkent emberek erővel hirdetik az evangéliumot, mennyei látás alapján.

A mennyei látást kell követned!

Ilyen volt Pál apostol is, aki így mondta el Agrippa királynak Jézussal való találkozását, illetve mennyei elhívásának célját, ami egyúttal nemcsak neki, hanem minden hívőnek is célja kell hogy legyen: „De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked – mondta Jézus Pálnak látomásban –,hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni; megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való hit által. Azért, Agrippa király, nem levék engedetlen a mennyei látás iránt; hanem először a damaszkuszbelieknek és jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket, és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.” (Csel 26:16–20)

Tehát a hívő élet célja nem az, hogy Isten a kívánságainkat lesse, és hű szolgánkként azonnal teljesítse minden óhajunkat, hanem ellenkezőleg: mi vagyunk az Ő szolgái és tanúságtevői, nekünk kell a sötétségből világosságra, a Sátán hatalmából Istenhez vezetnünk az embereket. Ez az a mennyei látás amelynek nekünk engedelmeskednünk kell Pálhoz hasonlóan. Ha betöltekeztünk Szent Szellemmel, bátran kell hirdetnünk az evangélium örömüzenetét!

A győzelem alapfeltételei

A sikeres életmentés legfőbb feltétele, hogy a Szent Szellem általunk meg tudjon szólítani embereket. Hozzuk magunkat olyan állapotba, hogy Isten Szelleme tudjon rajtunk keresztül munkálkodni és cselekedni, hiszen a mi testünk a Szent Szellem temploma. Szánjuk oda tagjainkat az Úr szolgálatára, a világi dolgoktól pedig teljesen válasszuk el magunkat! Dániel sikerének is ez volt az egyik titka:„De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.” (Dán 1:8)

A szívünkben nekünk is el kell tökélnünk: nem tesszük tisztátalanná magunkat e világ fejedelmének az ételével és borával! Nekünk mennyei ételre és örömökre van szükségünk, nem e világi örömökre és gyorsan múló élvezetekre. Nem keverhetjük össze krisztusi új életünket a romlandó világ bűnös dolgaival, sőt a múltunkból fakadó, óemberi szokásainkat is meg kell feszítenünk, hogy a Krisztusban megnyert új emberünk szabadon tudjon szárnyalni! Új bort új tömlőbe töltsünk! A krisztusi életet egy bibliai értékrenddel bíró életformába, amely ellentétes a világi kultúrával, családi szokásokkal, haveri elvárásokkal, sőt a médiából gyakorta ömlő romlottsággal, hazugságokkal is. Tudnunk kell árral szemben úszni, mint a pisztrángok, amíg el nem érik születésük helyét. A mi újjászületésünk forrása a Menny! Ne add fel, ha jönnek nehézségek, csak haladj a keskeny úton a célod felé rettenthetetlenül!

Az elválasztott, megszentelt életmód mellett elengedhetetlenül szükséges a következetes bibliatanulmányozás, az imádkozó életmód és a böjtölés is.

Dániel könyvének 9. fejezetében arról olvasunk, hogy Dániel a Bibliát tanulmányozva rádöbbent: Jeremiás próféciáinak ő nemcsak olvasója lehet, hanem szereplője, sőt aktív résztvevője is! Azonnal intenzív böjtbe és imába kezdett, hogy ezzel szellemileg megalapozza a prófécia beteljesedését! Mint tudjuk, a próféciák nem mindig teljesednek be automatikusan, a legtöbb esetben az emberek felismerése és együttműködése valósítja meg Isten tervét.

Dániel a Bibliát tanulmányozva, az Úrra figyelve ismerte fel, hogy népének sanyarú sorsa hamarosan befejeződik, a babilóni fogságnak vége szakad. Vissza lehet térni az ígéret földjére, és újra szabadon lehet szolgálni Istent. Napjainkban Istennek egy az egész földbolygót és minden népet érintő globális szabadító akciója van kibontakozóban! Ahhoz, hogy e gigantikus tervben pozitív szereplővé váljunk, a felebarátainkhoz való viszonyulásunkban is követnünk kell Jézust.

Szeresd az embereket!

„Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” (Mt 9:36–38) Fontos, hogy Jézushoz hasonlóan mi is könyörületességre induljunk az embereken, és így hirdessük nekik a győzelmi hírt. Imádkozz aratómunkásokért, de ne csak imádkozz, hanem te magad is légy életmentő!

Nagy József és Tóth Géza. „Beszéljünk Jézusról, amikor csak lehet…”

A mennyben kapsz fizetést

„Ti nem azt mondjátok-e, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme mondom nektek: emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt, hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen, mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető és más az arató.” (Jn 4:35–37) Az „örök életre gyümölcsöt gyűjt” kifejezés olyan tevékenységre utal, amely a földön komoly erőfeszítéssel jár, és áldozatot követel az embertől, csakúgy, mint a legnehezebb földmunka, ugyanakkor – szemben a természetes vetés és aratás tevékenységével – ennek nincs a földi dimenzióban jelentős haszna, de annál inkább az örökkévalóságban! Sajnos a tradicionális vallás, a történelmi bazilikadekorációk, a katedrálisok freskói és ki tudja, még hány hatás, hamis mennyképet sugallnak az emberek számára, ahol mindenki egyenlő, mindenki fehér konfekcióruhában jár, arcán átszellemült műmosollyal, ahol eltűnnek a különbségek, nem lesz gazdag és szegény stb. Ha tényleg így van, valóban mindegy, hogy mit teszünk a földön, csak az a lényeg, hogy valahogy bejussunk oda.

Ezen írás keretei nem teszik lehetővé annak részletes taglalását, hogy ez a mennykép mennyire távol áll a bibliaitól. Most csupán utalnánk arra, hogy a tanítványok között sem azért ment a versengés – ami egyébként rossz volt, de most ettől tekintsünk el –, hogy a földi szinten ki szerez nagyobb privilégiumokat, hanem hogy a Mennyben melyikük hol fog ülni. A hit egyes hősei pedig azért vállalták a mártíromságot, mert így társaiknál becsesebb feltámadásban részesülhetnek. Elképzelhető, hogy a mennyei lények között még jelentősebb életminőségbeli különbségekkel találkozunk, mint a földi királyok és koldusok között. Persze ez nem azt jelenti, hogy ott bárki is kicsit is boldogtalan lenne akár csak egy pillanatra is. De mennyei életminőségünk színvonalát földi vetéseinkkel alapozhatjuk meg.

Ha egy hívőben egészséges a mennyei látás, ez több motivációt jelent számára még a mindennapok döntéseiben is, mint a földön elérhető életcélok. Nem elégszik meg azzal, ha természetes szinten sikeresnek mondható. Túllát a földi horizonton, és már egy eljövendő világra készül. A Biblia alapvető tanítása, hogy túlvilági javainkat itt a földön kell összegyűjtenünk. Ennek pedig egyik legbiztosabb módja a vetésben és aratásban való részvétel, tehát a bizonyságtevés, ahogy ezt fentebb olvashattuk.

Ne fáradj bele a vetésbe!

Most vizsgáljuk meg a vetést és aratást közelebbről! Egy meg nem tért, bűnös ember esetében a vetés azt jelenti, amikor először kerül szembe a megtérés üzenetével. Ezt követően elindul egy folyamat, melynek eredményeként végül elérkezik az aratás állapotába: megtér. Ez a folyamat minden emberre jellemző, ha az időtartam változó is: lehet néhány nap, vagy akár sok sok év. A vetés elindulhat egy ismerős megtérésének a hírétől, egy karizmatikus könyvön vagy brosúrán keresztül egy tévében látott evangéliumi műsorig. Jellemző azonban, hogy jól elkülöníthető a vetés az aratástól. Sőt gyakran más személy végzi a vetést, és más az aratást. Arról nem is beszélve, hogy gyakran egy embernek négy-öt ember is bizonyságot tesz, míg a hatodik learatja. Lám lám, mennyivel több munkát igényel a vetés! Ha egy országban nincs aratás, azért nem Isten a felelős. Az ok gyakran az, hogy nem volt elég ember, aki vetett volna. A vetésben sokszor nincs sikerélmény, csak könny. A nevetés az aratóra vár. De ha nincs vető, nincs mit aratni.

Végül is a dolog egyszerűbb, mint gondolnánk. Ne bonyolítsuk túl: beszéljünk Jézusról, amikor csak lehet, és amilyen módon csak tehetjük. Az egyszerű hívogatástól a nagyobb felkészültséget igénylő teológiai hitvitáig. Mindegy, hogy hogyan, de tegye meg ki-ki, amit tud az erejéhez mérten. Addig, amíg egy ember végül megtérésre jut, Isten több embert is felhasznál. Ezért figyelmezteti Jézus az aratókat, hogy amikor azt látják, hogy a beszédükre hallgatva az emberek segítségül hívják az Urat, ne bízzák el magukat. Ne gondolják, hogy az eredmény csak nekik köszönhető, mert a háttérben már sok ember imája és magvetése áll. Ezért azok az emberek, akiket az Úr eddig főleg a vetés szolgálatában használt, ne veszítsék el a kedvüket! Ne csüggedjenek el, ha ritkán adatik meg, hogy saját szemükkel láthatják megtérni azokat, akiknek bizonyságot tettek! Ők ugyanúgy fontos részei egy ember igazságra vezetésének, mint azok, akikhez érve már beérik a korábbi vetésük. Sőt! Ebben a szolgálatban kell csak igazán hitben járni, ebben próbáltatik meg igazán az ember! Senki ne keseredjen el, ha a bizonyságát nem kíséri azonnali siker, adjon hálát Istennek, ha vethet, és ne feledje: vetéseivel mennyei gyümölcsöt gyűjt.

Ha mindenáron az aratók táborához akarunk tartozni, akkor kedvünket szegi, ha igyekezetünket nem koronázza látványos siker.

Mert mi van akkor, ha nekünk kell könnyekkel feláztatni felebarátunk szikkadt szívét, hogy utána más arassa le a megtérés örömét? Vajon vállaljuk-e így is az áldozatot? Hiszem, hogy a Mennyben pontosan fogjuk tudni: kinek a megmenekülésében ki milyen szerepet játszott. Ekkor az igazságosságnak megfelelően mindenki megkapja a jutalmát, és mind a vető, mind az arató egyetemes sikerélményben részesül.

„Gyere el a gyülekezetbe!”

Az imént már utaltam arra, hogy vetés és aratás munkájában különbözőképpen veszünk részt, a nekünk adott elhívás mértéke és felkészültségünk szintje alapján. Akik sok tanítást hallottak már az evangelizációról, régebben olvassák a Bibliát, több bizonyságot nyertek már az Úrtól, azoknak bőven van témájuk, tudnak miről beszélni. Őket arra bátorítjuk, hogy ebben ne lankadjanak meg, legyenek állhatatosak! Az alábbiakban viszont egy olyan bibliai példát mutatunk be, amilyennel bárki bármikor, időponttól, helytől és felkészültségtől függetlenül hasznos tagja lehet a vetés folyamatának.

Sikerrel alkalmazhatják azok is, akik még nem érzik magukat elég felkészültnek arra, hogy a megtérés témájában hatékony beszélgetést folytassanak. Félnek attól, hogy a bizonyságtevésük során korlátokba ütköznek, sarokba szorítják őket, esetleg olyat kérdeznek tőlük, amire nem tudják a választ. Nos, ezzel az érzéssel bizony meg kellett birkózniuk a tanítványoknak is szolgálatuk elején. Szemléletesen példázza ezt János evangéliumának első része, amikor a „frissen megtért” Fülöp lelkesen újságolja barátjának, Nátánáelnek Jézussal kapcsolatos tapasztalatait. Nátánáel válasza elutasító, és a Jézus szolgálatával szemben kidolgozott akkori „kincstári” előítéletet tükrözi: „Názáretből származhat-e valami jó?” (Jn 1:47)

Eddig mindannyiunk számára ismerős a történet: bizonyságot teszünk az Úr munkájáról, a gyülekezetben történt dolgokról, amire a válasz egy kincstári előítélet, amit valamikor a pártállam idején találtak ki az elhárítás „szakértői”. Ezeket az emberek gyakran ugyanúgy gondolkodás nélkül szajkózzák, mint annak idején Nátánáel. Fülöp okos volt. Tisztában volt saját korlátaival, hiszen még nem ismerte azokat a próféciákat, melyekkel hatékonyan tudott volna szembeszállni az előítélet által emelt magaslattal. Nem kezdeményezett fölösleges, meddő vitát. Ehelyett a lehető legbölcsebben válaszolt. Négy szót mondott, ami elindította Nátánáel életében a változást: „Gyere, és nézd meg!” (Jn 1:47) Fülöp tudta, hogy rajta még nem működnek a Szent Szellem karizmái, de nem várt addig, amíg az megtörténik, amíg elvégzi a „bibliaiskolát”. Megtette azt, ami rajta állt. Olyan helyre hívta Nátánáelt, ahol szívének titkai nyilvánvalóvá váltak, és leborulva imádta az Istent. Ez a hely ma az Egyház, ahogy arra Pál apostol az 1. Kor. 14:24-25-ben is utal. Az a négy szó pedig, amely minden hívőnek rendelkezésére áll, ha a Jézusról szóló szavait még hitetlenkedve fogadják, ma valahogy így hangzik: „Gyere el a gyülekezetbe!” Ha többet nem tennél, csak ebben vagy hűséges, nem veszíted el jutalmadat. Egy dunántúli városban készült rögtönzött felmérés alapján elmondható, hogy ez a vetési mód ma talán a gyülekezetek növekedésének egyik leghatékonyabb módszere!

Hiteles beszédre megtérnek még a nehézfiúk is

Hullarabló vagy életmentő vagy?

Tavaly év végén szörnyű cunami pusztított el több tízezer embert. A Hetek is beszámolt egy Phi-Phi nevű szigeten pihenő magyar pár csodás megmeneküléséről. Ők egy érdekes dologról számoltak be, amit más hírforrások is megerősítettek: amikor levonult a pusztító hullámok gyilkos árja, borzalmas kép tárult a szemük elé, összedőlt épületek, sebesültek, holttestek tömegei hevertek mindenütt, amerre a szem ellátott. Megdöbbenve észlelték, hogy a sok sebesültet, a bajba jutott embereket csak a turisták mentették, a helyi lakosok ugyanis a halottak javainak a begyűjtésével voltak elfoglalva. De vajon miért volt ez így?

A helyieknek mindenük elveszett: a múltjuk, jövőjük, csupán a jelen adta lehetőségnek éltek, ez volt utolsó reményük. A turistáknak nemcsak az életük maradt meg, de az otthonuk jövője és reménye is. Ebben a katasztrófa sújtotta helyzetben számukra a jelenben a legfőbb érték nem a földi javak voltak, hanem az emberi élet. Ezért még sebesülten is, fájdalmak közepette is mások megmentésén fáradoztak. Kérdésem hozzád a következő, kedves Olvasó: Te milyen minőségben tartózkodsz ezen a katasztrófa sújtotta földbolygón, ahol nemcsak a cunami árjai pusztítanak, hanem a bűnök, átkok, betegségek, éhségek, terror? Ahol az ördög számos fegyvere tizedeli az embereket válogatás nélkül? Ha szétnézel a környezetedben, bőven láthatsz olyanokat, akiken segíthetsz! Az evangélium hirdetése által örök életre mentheted meg őket!

A kérdésre a válasz a tettekben rejlik. Mivel foglalkozunk az utolsó pillanatokban: az élet, vagy e világ dolgaival?

„Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.” (2Kor 5:1) Mi itt a földön csak átutazó turisták, sátorlakók vagyunk. Az igazi otthonunk a Mennyben van. Segítsünk másoknak is, hogy hazataláljanak!