Téma
Magyarország és Európa a migráció borús ősze
A 2015-ben, pontosabban az év során rekordokat döntő migrációs hullám alighanem tartósan nyomot hagy Európa politikai térképén. Magyarország – köszönhetően az európai kormányoknál hónapokkal korábban kapcsoló Orbán-kabinet intézkedéseinek – októbertől kikerült az idei évben Európába irányuló délnyugat-ázsiai migráció első számú útvonalává váló balkáni folyosóból, ám Európa országaira nehezedő migrációs nyomáson összességében nem enyhített a magyar–szerb, illetve a magyar–horvát határra felhúzott kerítés. Semmi jele annak, hogy akár a különböző európai országok kormányai által bevezetett szigorítások, akár a közelítő tél kedvét szegte volna az Európába tartó bevándorlóknak.
De vajon kik ők? Honnan érkeznek, és hová tartanak? Egyáltalán vannak- e egzakt ismereteink, és ha igen, milyenek azokról az emberekről, akikkel a nyár és a kora ősz folyamán a szegedi nagyállomás előtti téren, a Keleti pályaudvaron, a II. János Pál pápa téren, Kőbánya utcáin vagy éppen az M1-es autópályán találkozhattunk? Hol voltak, mielőtt Magyarországra jöttek, és hol vannak most? Ha ezekre a kérdésekre tudjuk a választ, az valószínűleg (bár nem teljes körűen) hozzásegít minket a 2015-ös migrációs hullám okainak és következményeinek megértéséhez, valamint a rendelkezésre álló adatokból következtethetünk arra is, hogy folytatódik-e, és ha igen, milyen intenzitással a 2015-ös migrációs hullám.
Mérföldkő
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) október végén mutatta be az intézmény Migrációs Munkacsoportjának Az Európába irányuló és 2015-ben felgyorsult migráció tényezői, irányai és kilátásai című elemzését, amelyet az első, a Magyarországot érintő migrációs hullám adatait empirikusan feldolgozó kutatásnak tekinthetünk. A kutatás gyakorlati célja vitatható: az MTA-elemzés nem titkolt célja, hogy meggyőzze a magyar döntéshozókat a migráció demográfiai és munkaerő-piaci helyzet javításában játszott drámai szerepéről. Az Akadémia elemzésében szereplő adatok azonban azoknak is számos tanulsággal szolgálnak, akik nem értenek egyet a kutatók kiindulópontjával, vagyis nem tartják jó ötletnek, hogy aktív migrációs politikával javítsák az ország demográfiai és munkaerő-piaci helyzetét. A munkacsoport — Magyarországon elsőként — arra vállalkozott, hogy összegezze a migrációval hivatásszerűen foglalkozó szereplők, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és — a már nevében is elképesztő — Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (Frontex) által a korábbi évek bevándorlásával és az idei migrációs hullámmal kapcsolatban összegyűjtött adatokat.
A migrációval kapcsolatos, a hiányosságaival együtt rendkívül fontos kutatás adatait — a magyarországi közéleti vitákra sajnálatosan jellemző módon —, meglehetősen szelektíven idézte a hazai média (a kivételek között volt a Hetek, amely november 6-ai számában foglalkozott a kutatás munkaerőpiacot érintő szeletével). Azok az orgánumok, amelyek néhány hónappal ezelőtt még osztották a magyarországi baloldal „migráció = álprobléma” álláspontját, azt emelték ki a tanulmányból, hogy a Magyarországon regisztrált menedékkérők közül alig maradt valaki az ország területén, illetve azt, hogy az MTA szerint a drámai magyarországi demográfiai és munkaerő- piaci helyzetet aktív bevándorláspolitikával kellene orvosolni. Azok pedig, akik szerint a migrációs hullám nem több, mint iszlamista csoportok nagyszabású beszivárgási kísérlete Európába, kizárólag azokat az adatokat idézték a tanulmányból, amelyek szerint a Magyarországon regisztrált menedékkérők döntő többsége fiatal, egyedülálló férfi, szemben a nők és gyerekek képeit előnyben részesítő média által sugallt helyzettel.
A valóság gyakran bonyolultabb és unalmasabb, mint a migránsokkal szelfiző európai értelmiség vagy a minden bevándorlóban potenciális terroristát látó polgártársaink népmesei elemekben bővelkedő világmagyarázatai. Az MTA kutatásának bemutatásával az a célunk, hogy az Új Exodus olvasói minél teljesebb körű képet kapjanak arról, hogy
— kik, honnan és milyen úton érkeztek Európába az idei migrációs hullámmal;
— mit tudunk róluk, és mi az, ami már valószínűleg soha nem fog kiderülni velük kapcsolatban;
— milyen társadalmi, gazdasági, politikai és környezeti folyamatok járultak hozzá a migrációs hullám elindulásához;
— valamint mekkora esély van a migrációs hullám közeljövőbeni csendesedésére.
Amit tudunk, és amit nem
Magyarországon 2015 első nyolc hónapjában 132 ezer bevándorlót regisztráltak. A regisztrált bevándorlók köre nem fedi le a Magyarországra érkezett migránsok tömegét. Mint emlékszünk: különösen augusztustól a magyar állam a kormánypolitikusok minden retorikai keménykedése ellenére gyaníthatóan százezerszámra engedett, sőt szállított át dél felől érkező bevándorlókat Ausztria felé mindenféle regisztráció nélkül. Másrészt még a Magyarországon regisztrált menedékkérőknek is több mint 97 százaléka a regisztrációt követően napokon belül elhagyta az ország területét, tehát pontos tartózkodási helyük ismeretlen a magyar hatóságok előtt.
A Magyarországon 2015 első nyolc hónapjában menedékkérőként regisztrált bevándorlók nagy többségükben férfiak, főként fiatal férfiak. A 2015 januárja és augusztusa között Magyarországra érkezett bevándorlók 79,2 százaléka volt férfi. A férfiak átlagéletkora 24,2, a nőké 22,5 év. Érdekesség, hogy a regisztráltak 23,8 százaléka 18 év alatti.
Idén a legtöbben — úti okmányaik tanúsága szerint — Szíriából érkeztek Magyarországra. Ők jelentették a regisztrált menedékkérők 31,1 százalékát. Míg az afgánok 25,7, a koszovóiak 17, a pakisztániak 9, az irakiak 5 százalékot tettek ki, a szubszaharai régió országaiból összesen a regisztrált menedékkérők 4,1 százaléka érkezett.
A férfiak aránya a pakisztániak körében volt a legmagasabb, 99,6 (!) százalékos, míg a nőké a koszovóiakéban (30,5 százalék). A regisztráció során családi állapotra vonatkozó adatokat nem rögzítettek, ezért az egyedülállók és a családosok arányára csak következtetni lehet. Még ha abból indulunk is ki, hogy egyedülálló nők és 15 évesnél fiatalabb, kísérő nélküli kiskorúak nem vagy alig érkeztek Magyarországra (tehát a nőket és a 15 év alattiakat automatikusan családhoz tartozónak tekintjük), akkor is valószínűsíthető, hogy a regisztrált menedékkérők túlnyomó többsége fiatal, egyedülálló férfi.
Ez azonban korántsem jelenti, hogy Szíriát túlnyomórészt férfiak hagyták volna el. Az UNHCR adatai szerint Szírián kívül 4 millió 87 ezer szír menekült él. Közülük 1,94 millió Törökországban, 1,1 millió Libanonban, 629 ezer Jordániában, 249 ezer Irakban, 132 ezer Egyiptomban és 24 ezer Észak-Afrika más országaiban. Ezekben az országokban nagyjából ugyanannyi Szíriából menekült nő él, mint férfi. Hosszabb útra azonban a jelek szerint inkább a férfiak vállalkoznak: Magyarországon az itt regisztrált szírek 74,8 százaléka férfi volt.
Rengetegen jöttek – hányan maradtak? A hazai és az uniós menekültügyi és idegenrendészeti gyakorlat tökéletes abszurditását jelzi, hogy az idén január és augusztus között itthon regisztrált menedékkérők ügyében indított eljárások 40 százalékát megszüntették, ami általában azt jelentette, hogy a menedékkérő az eljárás ideje alatt ismeretlen helyre távozott, azaz valószínűleg elhagyta az ország területét. Ami az eljárások eredményét illeti: a hazánkba érkezett koszovóiak közül senki nem kapott menekült- vagy oltalmazott státuszt, a szírek esetében viszont mindössze 34, afgánok esetében 93 határozat született, ami azt jelenti, hogy a többi érintett nem várta meg Magyarországon az eljárás végét.
Azon szír menedékkérőknek, akik Magyarországon várták meg az eljárás végét, több mint fele, míg az afgánoknak 14 százaléka kapott nemzetközi védelmet (azaz menekült- vagy oltalmazott státuszt) Magyarországtól, de a fentieknél összehasonlíthatatlanul nagyobb az augusztus végén folyamatban lévő vagy megszüntetett eljárásoké. Előbbiek döntő többsége nagy valószínűséggel szintén megszüntetéssel ért később véget.
A kutatók a rendelkezésre álló adatokból megpróbáltak következtetni arra nézve, hogy a százezernyi, idén Magyarország területére érkezett bevándorló közül hányan maradtak hazánk területén tartósan. Az UNHCR budapesti irodájának adatai szerint augusztus 25-én összesen 2357 fő tartózkodott a BÁH által működtetett befogadóállomásokon, és legfeljebb ötvenen voltak menekültügyi őrizetben. Az idei tapasztalatok alapján a befogadóállomásokon nagyon nagy volt a fluktuáció: akik megérkeztek, néhány napon, legfeljebb egy-két héten belül továbbálltak. Az MTA szakemberei szerint még ha számolunk is olyanokkal, akik magánszállásokon töltöttek el időt menedékkérőként, valamint azt feltételezzük, hogy a valamilyen nemzetközi védelmet kapott 62 fő is Magyarországon maradt, akkor is legfeljebb csak két és fél ezer ember tartózkodott egy időben az országban, ami a vizsgált teljes sokaság — tehát a regisztrált menedékkérők — kevesebb mint 2 százaléka. Mindenki más, aki az idei bevándorlási hullámmal érkezett Magyarországra, továbbment Nyugat-Európába.
Összeomlás a Balkánon
Az Európai Gazdasági Térségbe (EGT: ez az unió tagországait, továbbá Norvégiát, Svájcot, Liechtensteint és Izlandot jelenti) érkezett menedékkérők háromnegyede a Balkánról vagy a balkáni migrációs útvonalon jött Európába, negyedük a Földközi- tengeren át.
A közel-keleti, afgán és pakisztáni migránsok Törökországon keresztül érkeztek a kontinensre — Törökország európai szárazföldi határán, Drinápoly térségében mind Görögország, mind Bulgária műszaki határzárat emelt a kezelhetetlenné vált migrációs nyomás miatt, emiatt fordultak a korábban itt érkező bevándorlók a török partoktól mindössze néhány kilométerre lévő görög szigetek felé (a tengeri határon érkezők fele Leszboszon szállt partra).
A görög—török tengeri határon a küzdelmet gyakorlatilag feladó görög hatóságok június végéig 78,5 ezer, augusztus végéig már 205 ezer, szeptember végéig pedig 357 ezer illegális határátlépést rögzítettek, ami az egy évvel korábbi adathoz (2014. január— szeptember) képest tizenkétszeres (!) növekedés.
A görög területet a tengeri útvonalon akadálytalanul elérő migrációs hullámmal érkezőket a görög, macedón és szerb hatóságok közreműködésével a szerb—magyar határig szállították. Hogy pontosan kik, arról a legkülönbözőbb elméletek születtek. Egy részük (többek között a cseh védelmi miniszter Simicskó Istvánra hivatkozó szavai) az oroszokat, más részük (így a magyar kormány különböző középvezetői által hirdetettek) Soros Györgyöt látják a folyamat hátterében. Minden - esetre a magyar kormány a magyar— szerb határon felhúzott kerítéssel sikeresen terelte nyugat felé a bevándorlók hullámát, amely így a szerb—horvát, majd a horvát—magyar határon átért újra schengeni területre. Szeptemberben Magyarország is beszállt a migránsok szervezett Nyugat-Európába szállítását célzó balkáni—közép-európai országok sorába. Az ősz első heteiben százezernyi regisztrálatlan bevándorlót eresztettünk rá Ausztriára, mielőtt a magyar—horvát határ lezárása még nyugatabbra, Szlovénia felé terelte a migrációs útvonalat, ezzel valóban minimálisra csökkentve a Magyarországon átvonulók számát.
Európa „álproblémája”
2014. január 1. és 2015. augusztus 31. között az EGT országaiban összesen 1,2 millió menedékkérelmet adtak be. Ez a szám valószínűleg meghaladja a tényleges menedékkérők számát, mert nem ritka, hogy egy személyt útja során több országban (pl. Görögországban, Magyarországon, Németországban) is menedékkérőként regisztráltak.
Az EGT-területre érkező nyugat- ázsiaiak (jellemzően szírek és irakiak) nagy részének menedékkérelmét Németországban és Svédországban, illetve a tranzitországok közül Magyarországon és Ausztriában regisztrálták. A délázsiaiak (főként afgánok és pakisztániak) harmadát a magyar hatóságok, a többieket jelentős részben a németek, illetve az olaszok, osztrákok és britek regisztrálták menedékkérőként. Az észak-afrikai arab országokból érkezők többségét Német- és Franciaországban regisztrálták, de például a Máltán menedéket kérők többsége közülük került ki. A Fekete-Afrika nyugati részéről érkezettek többsége Olaszországban nyújtotta be menedékkérelmét, kisebb részüket Német vagy Franciaországban regisztrálták. A kelet-afrikaiak (ők többnyire Eritreából vagy Szomáliából érkeztek) elsősorban Németországban, Svédországban, illetve Svájcban nyújtottak be menedékkérelmet. Az év elején a Nyugat-Balkánról, elsősorban Koszovóból érkezők túlnyomórészt Németországban (és útközben Magyarországon is), a Kelet-Európából érkezők (főként oroszok és ukránok) Német- és Franciaországban, illetve útközben Lengyelországban regisztráltatták kérelmüket.
Az EGT területén 2015 első nyolc hónapjában pontosan annyi menedékkérelmet regisztráltak, mint tavaly egész évben. Ami drasztikusan megváltozott: enyhült a mediterrán térség középső részére, főként Olaszországra nehezedő migrációs nyomás, miközben a fő migrációs útvonal átterelődött a Balkánra, majd Magyarországra, Ausztriára és Németországra.
Miért indulnak útnak?
A migráció okai jelentős részben hasonlóak az összes kibocsátó országban, legyen szó a Közel-Keletről, Észak-Afrikáról vagy Afrika Szaharától délre eső területeiről. Ilyen a népességnövekedés, amelynek következtében jelentősen megemelkedett a munkaképes korú népesség létszáma, miközben a gazdaság teljesítőképessége és a munkahelyek számának emelkedése ezzel nem tudott lépést tartani. Ráadásul a klímaváltozás és az ennek következtében kialakuló vízhiány, illetve elsivatagosodás miatt számos országban a mezőgazdasági tevékenység feltételei ellehetetlenülnek, ami az ebből élő népességet első ütemben szintén a városok felé löki. Ez különösen fontos lehet Szíria esetében, ahol egy működő mezőgazdaságot számolt fel az egyre szárazabb és forróbb időjárás és a rossz talajvíz-gazdálkodás. Ennek következtében körülbelül 1,5 millió, korábban mezőgazdaságból élő szíriai költözött a városokba, ami hozzájárult a nagyvárosokban kialakult robbanásveszélyes helyzet létrejöttéhez.
Az ökológiai és demográfiai változások mellett háborúk és polgárháborúk ásták alá a helyi politikai rendszerek stabilitását, tovább rombolva az érintett területek gazdasági kapacitásait. A háborúk lezárása után az érintett országok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a konfliktus kirobbanása előtt; népességmegtartó képességük tovább csökkent.
Szinte az összes érintett országban probléma a helyi politikai elit és az állami bürokrácia korrupciója, és szinte az összes érintett országot nagyon mélyen megrázta a 2007—2008 után kezdődött világgazdasági válság. Összességében: szinte az összes érintett országban kumulatív válságról, több válságtényező együttes jelenlétéről beszélhetünk.
Évtizedes konfliktusok
A balkáni útvonalon át Magyarországra érkező migránsok nagy része, mint láttuk, Szíriából, Irakból és Afganisztánból jött. Jelentős részük előzőleg már élt menekültként Irán, Törökország, Libanon vagy Jordánia menekülttáboraiban.
A kétezres évek elejéig az érintett országokban rendkívül magas volt a népességnövekedési ráta. (1950-ben 100 millióan, 2000-ben több mint 350 millióan; 2050-ben várhatóan már 700 milliónál többen élnek itt.) Az érintett országok népességén belül nagyon magas a fiatalok aránya. Az átlagos (medián) életkor 20 és 25 év között van (Magyarországon 41,3 év). A fiatalok esetében a mobilitási hajlam jóval magasabb, főként ha munkalehetőség híján perspektívátlannak látják a jövőjüket szülőföldjükön.
Ami a fiatalok képzettségét illeti, a kép vegyes. Egyrészt a közel-keleti országok az utóbbi évtizedekben nagyon sokat invesztáltak az oktatásba, különösen az analfabetizmus felszámolásába, ám a felnőtt lakosságnak még mindig kevesebb mint négyötöde írástudó; ráadásul számos országban probléma a nők oktatásból történő kiszorulása és ennek következtében a körükben tapasztalható magasabb írástudatlansági mutatók. Ami a felsőoktatást illeti, jelentős számban részesültek műszaki képzésben a fiatalok, de ennek színvonaláról finoman fogalmazva megoszlanak a munkaadói vélemények. Szíriában (ahogy korábban Afganisztánban) a helyzetet tragikussá teszi, hogy a háború kezdete óta a gyerekek és fiatalok jelentős része kimaradt az oktatásból.
A térségben évtizedek óta meglévő konfliktusforrások (mint az izraeli—palesztin vagy a török—kurd ellentét) közvetve szintén fokozták a környező országokra nehezedő, közvetlenül a szíriai konfliktus által kiváltott nyomást. Az elmúlt évtizedek konfliktusai nyomán hárommillió palesztin él az Izraellel szomszédos országok (Libanon, Szíria, Jordánia) menekülttáboraiban. Szíriában a háború kezdetén félmillió palesztin élt, akiknek többsége 2011 után tovább menekült az egyébként is elképesztően túlterhelt Libanonba. Ami az összesen nagyjából 30 milliós kurd népet illeti, körülbelül 50 százalékuk él Törökországban, 24 százalékuk Iránban, 18 százalékuk Irakban, 4 százalékuk pedig Szíriában. Másfél millióan Nyugat- Európában, főként Németországban laknak. Az iszlamista török kormány idén nyári kurdellenes fordulata, továbbá az ISIS és a szíriai kurd felkelők török határ közelében zajló összecsapásai mostanra magában a közel kétmillió szírnek menedéket adó Törökországban is robbanásveszélyes helyzetet teremtettek.
Az izraeli—palesztin és a török— kurd konfliktusnál is tragikusabb következményekkel járt a régió népeire nézve a szunnita— síita ellentét, miután az iszlám két irányzatához tartozó regionális hatalmak különböző csatornákon keresztül nyíltan vagy burkoltan a szíriai háborúban egymás ellen küzdő terrorszervezetek mögött sorakoztak fel. A szunnita iszlám vahabita irányzatát követő Szaúd-Arábia ideológiai befolyása egyértelmű volt az al-Kaida születésekor (lásd: A globális dzsihád bölcsője. Hetek, 2015. augusztus 19.), így közvetve az iraki al-Kaidából kinőtt Iszlám Állam esetében is tagad- hatatlan az összefüggés Rijád törekvéseivel. A másik oldalon Irán sosem rejtette véka alá az Aszadrezsim és a libanoni síita Hezbollah teheráni támogatását.
Az arab tavasz mint kezdőlökés
Ami a gazdasági mutatókat illeti, a Közel-Kelet nem tekinthető különösebben szegény régiónak. Az ezredforduló után a gazdasági növekedés felgyorsult (részben a 2001. szeptember 11. utáni olajárrobbanásnak köszönhetően), de ebből a növekvő népesség alig érzékelt valamit. Az egyre nagyobb számú fiatal felnőtt népesség körében riasztóan magas volt a munkanélküliség, a külföldi tőke az érintett országok legtöbbjét messze elkerülte. A másfél éve tartó olajárzuhanás az Öbölmenti monarchiákat is bajba sodorhatja, de ez kedvezőtlenül hathat a többi térségbeli állam gazdaságára is, főként a vendégmunkások hazautalásainak csökkenése miatt.
A kilencvenes évek elején a politikai rendszerek fennmaradása mellett gazdasági liberalizáció indult meg egy sor arab országban. A térség (gyakorlatilag kivétel nélkül diktatórikus vagy autoriter) rezsimjeinek egy része korlátozott szabadságjogok biztosításával, a gazdaságban a magánszektor nagyobb szerepvállalásának ösztönzésével és viszonylag erős szociális hálóval igyekezett nyugalomban tartani az egyes társadalmakat. Ám az emelkedő nyersanyag- és élelmiszerárak kikezdték a szociális rendszert, ráadásul a világgazdasági válság miatt csökkent a kereslet ezen országok exportcikkeire is — a térség szociális és politikai stabilitása megroppant.
Az arab tavasz összességében (Tunéziát leszámítva) teljes kudarcnak bizonyult. Egyiptomban katonai puccshoz, Szíriában négy éve tartó öldökléshez, Líbiában teljes anarchiához vezetett. Egy sor külső és belső hatalom (Egyesült Államok, Oroszország, Európai Unió, Szaúd-Arábia, Irán, Törökország, Izrael) vesz részt a konfliktusban, nem beszélve a helyi síita, szunnita és kurd frakciókról.
Mivel a szíriai és líbiai háború vége még nagyon messze van, Irakban, Libanonban, Jordániában és Törökországban pedig legalábbis törékeny a politikai stabilitás, a 2015-ös, Európába irányuló migrációs hullám minden valószínűség szerint nem ér véget ezen az őszön, sőt. Az Oroszország beavatkozásával új lendületet kapott szíriai konfliktus a sűrűn lakott területeken kiújult harcok miatt újabb migrációs hullámot indíthat el Európa felé. Nyugat-Balkán és a szubszaharai régió: borús kilátások Bár a 2015-ös migrációs válság a közel-keleti és mindenekelőtt a szíriai helyzetre irányította a figyelmet, a nyugat-balkáni országok állapota sem ígér sok jót Európa nyugati része számára. Több országban elképesztő a lakosság kivándorlási hajlandósága. Albánia lakosságának 40, Szerbia lakosságának 25 százaléka tervezi, hogy elhagyja hazáját. A Friedrich Ebert Alapítvány ennél is durvább adatokhoz jutott 2014—15-ben: úgy találták, hogy Albánia 14—29 éves lakosainak kétharmada kívánja elhagyni hazáját, de ez az arány Koszovóban és Macedóniában is 50 százalék fölött van.
A Szaharától délre fekvő afrikai országokból évtizedek óta tart a migráció észak felé a diktatúrák és az éhínségek miatt, ám 2011 előtt az észak-afrikai rezsimek jelentős részben tudták kezelni a kérdést. A helyzet korábbi kezelésében és az utóbbi időben bekövetkezett eszkalálódásában Líbiának kulcsszerep jutott. 2011 előtt 2,5 millió afrikai vendégmunkás dolgozott Líbiában, akiket az iszlamista felkelők 2011 után egy- részt rasszista alapon, másrészt mint Kadhafi egykori támogatóit üldözni kezdték.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy Kadhafi bukása óta a líbiai tengerpart gyakorlatilag ellenőrizetlen, Tripoli és Bengázi embercsempész- kikötővé vált.
A fekete-afrikai migráció okai nagyon hasonlítanak a délnyugat- ázsiai migrációéra: vezető helyen vannak köztük a súlyos gazdasági problémák, a politikai instabilitás, ami több esetben az egyes államok összeomlásához, polgárháborúkhoz vezetett, de például Eritrea esetében észak-koreai típusú diktatúra alakult ki a függetlenség 1993-as elnyerése után.
A migrációt ösztönző tényezők között itt is megtalálható a klímaváltozás és az ennek következtében bekövetkezett elsivatagosodás, valamint a fiatal lakosság számarányának megugrása (a régióban a lakosság egyharmada 20 és 24 év közötti). 2010 és 2035 között Afrikában várhatóan 450 millió ember léphet be a munkaerőpiacra az IMF becslése szerint. A migrációt ösztönző tényezők itt is tartósan fennmaradnak a jelek szerint; a népességrobbanás elképesztő ütemű. Ma a szubszaharai régióban 900 millióan laknak, az ENSZ becslései szerint 2050-re 2 milliárdnyian fognak, 2100-ra pedig 3,8 milliárdnyian.
A nyomás nem fog csökkenni
A 2013 óta az európai közvéleményt egyre inkább foglalkoztató migrációs probléma komoly indulatokat váltott ki idén a kontinensen. Németországban szeptember 3-án a megkérdezettek 56 százaléka mondta azt, hogy inkább integrálhatóak a bevándorlók, míg 31 százalékuk szerint nem. A megkérdezettek kétharmada szerint viszont a bevándorlás megterheli a szociális rendszert, szintén kétharmaduk mondja, hogy erősödhetnek a konfliktusok a németek és a bevándorlók között. A megkérdezettek túlnyomó többsége szigorú feltételekhez kötné a letelepedést. 97 százalékuk szerint elvárható a német nyelv ismerete, 96 százalékuk szerint pedig a német alaptörvény ismerete; 87 százalékuk szerint a bevándorlók dolgozzanak és fizessenek adót, valamint 84 százalékuk gondolja úgy, hogy el kell kerülni párhuzamos társadalmak kialakulását.
Egy szeptember 19-ei kutatás szerint a németek 56 százaléka elégedetlen és csak 37 százalékuk elégedett Merkel kancellár migrációügyi teljesítményével. Egy szeptember 23-ai kutatás alapján pedig minden második német szerint a kormány nem tett eleget bevándorlásügyben, és csak 41 százalékuk látja úgy, hogy a kormány mindenben megfelelően járt el.
A német kormány helyzetének megrendülése, a lengyelországi fordulat és a horvátországi patthelyzet egyaránt azt mutatja, hogy komoly politikai következménye lesz a kontinensen az idei év migrációs krízisének.
Ráadásul, mint a fent ismertetett adatokból kiderül: a kontinens vezetői tévednek, ha azt hiszik, hogy a nyomás 2016-ban kisebb lesz Európán, mint 2015-ben volt. Várhatóan sem a Közel- Kelet, sem Afrika, sem a Nyugat-Balkán népességmegtartó ereje nem fog javulni a következő években, előbbi két esetben évtizedekben. Az MTA elemzése szerint 2020-ig várhatóan nem fog lassulni az Európába tartó migráció üteme, sőt a származási országok köre mind keleti, mind nyugati irányban bővülni fog. Afganisztántól és Pakisztántól keletre Banglades, Eritreától, Etiópiától és Szomáliától nyugatra pedig a szubszaharai Afrika országai is bekapcsolódnak a migrációs folyamatokba. Márpedig Európa még mai, lehangoló állapotában is vonzó célpontja marad az innen érkezőknek.
