Miért jobb a Szent Szellem korszaka?

„De én az igazat mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. És az, amikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem; és igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem. Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak a Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti nektek.” (János evangéliuma 16:7-15)

A Názáreti Jézus Krisztus földi szolgálata a Jordán folyóban való alámerítkezésétől nagy valószínűség szerint körülbelül három és fél évig tartott. Az evangélium beszámolója alapján nagyon szoros, személyes kapcsolatban élt tanítványaival. Az apostolok minden helyre követték Mesterüket, szemtanúi voltak csodáinak és fültanúi beszédeinek, tanításainak; sőt egy szálláshelyen aludtak, ahogy akkoriban más vándorrabbik is követőikkel.

A fenti mondatok nem sokkal a földi szolgálatának vége előtt hangzottak el. Ekkor beszélt tanítványainak legrészletesebben a Mennybe való felemeltetése utáni korszakról, a Szent Szellem eljöveteléről. Nem csekély megdöbbenést váltott ki bennük Jézus bejelentése, mely szerint rövid időn belül visszamegy ebből a világból oda, ahonnét jött: Atyjához.

Az Úr kijelentésének másik, korszakváltást előre jelző részét sem biztos, hogy azonnal megértették hallgatói, tudniillik azt, hogy Jézus elmenetele után jobb időszak következik az apostolok életében. Ha pedig nemcsak a tizenkettőre, hanem Jézus mindenkori követőire értelmezzük a fenti állítást, azt mondhatjuk: Jézus jobb korszakot jelzett előre a Mennybe való visszatérése utáni időszakra az egész Egyháza számára, mint amilyen a földi szolgálata idején volt.

A Názáreti kortársai, tanítványai és mindazok, akik látták a csodáit, hallgathatták prédikációit Isten országáról, különleges kiváltságban részesültek. Soha nem élt sem előtte, sem utána hozzájuk hasonló nemzedék egészen napjainkig, akik Isten erejének ilyen hatalmas munkálkodását és bölcsességének folyamatos megnyilvánulását közvetlen, személyes tapasztalatok alapján megismerhették volna.

János apostol nem véletlenül jegyzi meg evangéliumában, hogy az nem tartalmazza Jézus minden csodáját. „Sok más jelt is művelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.” (Jn 20:30) Továbbá a következő mondattal fejezi be könyvét: „De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek ha egyenként megíratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, amelyeket írnának.” (Jn 21:25)

E tények ellenére mégis miért mondta Jézus a tanítványainak, hogy „jobb lesz nektek, ha elmegyek”, és egy másik isteni személy fogja helyettesíteni Őt a tanítványokban, a Szent Szellem, aki szintén szoros, személyes közösségben fog élni velük?

A Vigasztaló

Jézus többször is Paraklétosznak nevezi a Szent Szellemet. Bár sokan a hellén világban használatos jelentéstartalommal értelmezik ezt a görög kifejezést, Jézus nem elsősorban ebben az értelemben használja. A görög előkelő ifjak mellé a gazdag apák valóban rendeltek olyan tanult és a jogban is járatos segítőket, akik az ifjakat tanították, nevelték, védelmezték, igyekeztek mindenben hasznukra lenni, hogy felkészülten, érett férfiként lépjenek be a felnőttkorba. Ezért gyakran fordítják a Paraklétoszt a „segítségül vagy mellé hívott”, „pártfogó”, „vigasztaló” stb. kifejezésekkel.

Azonban már az Ószövetségben is találkozunk a vigasztalás képeivel. Isten többször önmagát jelenti ki Vigasztalóként (például Ézs 51:12), aki gyermekeit, népét vagy akár Ciont úgy vigasztalja, mint pásztor a nyáját, édesanya a gyermekét. „Karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.” (Ézs 40:11)

Az ószövetségi engesztelő áldozat bemutatása izrael számára az év legfeszültebb percei voltak, várták, hogy a főpap vajon visszatér-e a szentek szentjéből

A vigasztalásnak több formájáról is ismeretet ad az Ótestamentum. Leghatékonyabb módja magának Istennek az érzékelhető jelenléte, amikor az ember az Ő dicsőségében nyugodhat. Izrael népe, mint nemzeti közösség, Jeruzsálemben ismeri majd meg Istenét vigasztalóként a korszak végén (Ézs 66:13).

Az isteni vigasztalásnak szintén gyakori módja az, amikor Isten Szelleme az Igével az ember „szívéhez szól”. Senki nem tud olyan közel kerülni az emberhez, személyiségünk magjába úgy behatolni, mint amikor a Szent Szellem a szívünkhöz szólja az Igét.

Ezek az ember földi életének legünnepélyesebb, legfelemelkedettebb eseményei: felejthetetlen és sorsfordító személyes találkozások az élő Istennel. A mezőbe rejtett kincs, a megtalált igazgyöngy ekkor kerül birtokunkba, és ekkor ragadtatunk be a láthatónál sokkal valóságosabb és boldogabb világba, hogy végleges hazánknak ismerjük és fogadjuk el. Földi ittlétünkről is ezekben a mennyei megszólításokban hullik le a lepel bennünk, és megértjük: itteni életünk akkor igaz, ha utat képez az Isten örök dicsőségébe való menetelésünk számára.

Az isteni verbális vigasztalásban az Ószövetség népe gyakran a legelesettebb helyzetében részesült; a remény igazságai a reménytelen helyzetekben hatoltak be Izrael fiainak a szívébe. Ézsaiás próféta által a Szent Szellem gondoskodott arról, hogy a bukás, vereség legmélyebb szintjein se maradjon Izrael vigasz nélkül. Csodálatos képekkel tárja Isten népe elé már jóval a babiloni fogság előtt a messiási korszakot, amikor is Izrael az Úr földi kormányzása alatt minden múltbeli szenvedésére, tévelygésére és nyomorúságára vigasztalást nyer majd a köztük lakozó Megváltójától, Szabadítójától, aki hitünk szerint Jézus Krisztus.

Az Isten vigasztalásának elmaradhatatlan részei mindazok a csodák, jelek is, amelyeket az Úr népéért cselekszik, hogy betöltse jogos szellemi, lelki, fizikai szükségleteiket. Isten legnagyobb vigasztaló tette az igazakkal a feltámadás, a halál teljes körű felszámolása lesz. Jézus Krisztus a Szent Szellemben való alámerítkezés által „foglalózza le” a testünket a csodák csodájának e napjára.

Az első ok: a megváltás hitelesítése a Mennyben

Visszatérve első kérdésünkre Jézus állításával kapcsolatban, miszerint a Szent Szellem korszaka jobb lesz tanítványai számára, mint a földi szolgálata: több szempontból is igaz beszéd ez. Először is: Jézus megváltó művének befejezettségéhez szükséges volt az engesztelés vérének a bemutatása a Mennyben az Atyának.

Az ószövetségi engesztelés tetőpontján is megjelent a főpap az áldozati vérrel a Szentek Szentjében: itt dőlt el, hogy Isten legitimmé nyilvánítja-e a papi eljárást, vagy sem. Izrael népe számára ezek voltak az év spirituális szempontból legfeszültebb percei, és az izgalom akkor változott át örömmé és ünnepléssé, amikor a főpap visszatért a Szentek Szentjéből, hogy Isten áldását a Templom udvarán várakozó tömegre helyezze. Az ószövetségi istentiszteleti rendtartás a mennyei valóság árnyéka. Ennek értelmében a népért való engesztelő és helyettesítő áldozatának vérét a feltámadása után Jézus Krisztusnak is be kellett mutatnia az Atya előtt.

Erre utalhatott, amikor feltámadása után találkozott Mária Magdolnával a sírnál: „Ne illess engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz, és mondd nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (Jn 20:17) Pál apostolnak a Zsidókhoz írt levelében pedig ez áll: „Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak a másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy Isten színe előtt megjelenjék értünk.” (Zsid 9:24)

Jézus engesztelő áldozatára tehát csak az után került a hitelesítés örök érvényű pecsétje, hogy az Atya és a Menny előtt is igazolva lett: a Názáreti minden vonatkozásban betöltötte az Isten kiengesztelésével szemben támasztott isteni követelményeket a világ bűneiért adott áldozata által. Így nyerte meg a benne hívő emberek számára Isten javait, legfőképpen pedig a Szellem ígéretét és kitöltésének jogát az Atyától.

Jézus mennyei felkenetésére ezután került sor. Az Atya úrrá tette a keze munkái felett, és mindent alárendelt neki, „hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:10—11).

Amikor a Messiás magára öltötte az emberi létformát, hatalmas kockázatot is vállalt ezzel: a bűn elkövetésének lehetőségét. Az Írás meg is jegyzi róla, hogy mindenben megkísértetett: mind a test, mind a szem kívánsága, valamint a biológiai élet kevélysége terén is. Azonban Ő minden megkísértetése felett győzelmet aratott: soha semmiben nem vétkezett, tökéletesen betöltötte Isten törvényét és akaratát. Életével, cselekedeteivel és keresztáldozatával egyaránt végérvényesen kiérdemelte a Messiás tisztségét.

Érdemeinek elismerésén alapult Messiás Királyként való felkenetése a mennyei Cion hegyén: „Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen.” (Zsolt 2:6) Tehát Jézust a Földön Isten felkente a Szent Szellem teljességével, de engesztelő áldozatának elfogadása után a Mennyben is részesült felkenetésben, amely által örökre Úr, Messiás és Isten lett.

A Biblia szerint ugyanis nem csak a földi Jeruzsálemben van Cion.A földi Jeruzsálem a valódi, mennyei Jeruzsálem árnyéka. A Jerusálájim név végződése a héberben kettős számot fejez ki, azaz maga a neve is arra utal, hogy két Jeruzsálem van. Pál apostol említést tesz a földiről és a mennyeiről is a Galatákhoz írt levelében (Gal 4:25—26). A Cion-hegy pedig az a hegy, amelyen Jeruzsálem épült, amiből az következik, hogy Cion is kettő van: egy földi és egy mennyei. Pál apostol arra is rámutat (egy másik helyen, a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetében), hogy az újjászületéskor a mennyei Jeruzsálemhez csatlakoztunk, a mennyei Cion-hegyhez járultunk. Ez az Isten valódi városa, amelyet az Őt szeretők számára készített. Isten városát keresve hagyta ott Ábrahám is Mezopotámiát, a káldeus Ur városát, ahol született; ezért vállalta egész életében a jövevénységet. Valamiképpen mindannyian jövevények vagyunk a földi ittlétben: ez nem az igazi hazánk, otthonunk. Isten küldött bennünket ide a Földre, a Mennyben meghatározott és kijelölt feladatok elvégzésére.

A vér: a lélek
A Zsidókhoz írt levélben (Zsid 2:9) Pál arról is ír, hogy mi történt Jézussal a mennybemenetele után. Dicsőséggel és tisztességgel lett megkoronázva a Mennyben, és Isten Úrrá tette kezei munkája fölött, miután ártatlan vére Isten és az angyalok előtt hitelesítette az egész földi életét, fogantatásától egészen a föltámadásáig.

A vérben ugyanis — amelyet a Biblia az ember életével és lelkével is azonosnak mond — minden információ benne van arról, amit csak tett az illető. Nincs olyan, az emberrel kapcsolatos tényanyag, ami a vérében vagy — másképp fogalmazva — a szíve „üzenőtáblájára” ne lenne beírva. Isten azért vizsgálja a szíveket, mert a szívünk „üzenőtáblájából” olvassa le, hogy megtartjuk- e törvényét, vagy törvénytelenségeket, bűnöket követünk-e el.

De nemcsak a szívünk rögzíti az életünket, cselekedeteinket, hanem a vérünk is. Ez az öröklődésből is látható, az egész élővilágban, nem csak az embereknél.

A szülők felelőssége, hogy miként élnek, mert génjeikkel átadják gyermekeiknek ezt az információt

Ha például az emberek kialakítanak egy szokásrendszert, az szinte automatikusan megnyilvánul az utódokban tanítás, nevelés nélkül is. Gyakran a rossz szokásokból a legnehezebb megtérni, mert miután a cselekedetek beépülnek az ember természetébe, utána át is örökíti, továbbadja. Sőt, sokszor az, ami az első generációban még csak járulékos bűn volt valakinél, az utódja életében már szokássá válik. Ezért óriási a szülők felelőssége, hogy miként élnek, milyen szokásokat alakítanak ki, mert sejtjeikkel, génjeikkel adják át a gyermekeiknek az erről szóló információt.

Az állatvilágban is látható ez: egy juhászkutyának alig kell valamit megtanítani a nyájjal való bánásmódról. Benne vannak a génjeiben azok az információk, amiket az elődei erről összegyűjtöttek, amiket szoktatással, idomítással rögzítettek az állat szervezetében.

Az ember is összegyűjti és elraktározza magában mindazt, amit mond, cselekszik, sőt amit elmulaszt. Ezért fontos, hogy Isten tökéletes akaratában járjunk: hogy olyan természetet tudjunk átadni gyermekeinknek, amellyel nem hátrányos helyzetből kezdik az életet. A különböző függőségek (nikotin, alkohol, szex), vagy akár a válás, mint a házassági problémák rossz megoldása, mind öröklődhetnek a következő nemzedékekre.

Ez az egyik fő oka az emberi természet, jellem leépülésének. Ezért válnak az emberek Isten ellen lázadó teremtményekké, akik hamis meggyőződésben menetelnek a pokolba, mert nem hallgatnak a jó szóra.

A szülők által kialakított szokásrendszer automatikusan megnyilvánul az utódokban tanítás, nevelés nélkül is

Az örökölt kötelékek a legerősebb kötelékek. Ezekből lehet a legnehezebben kivezetni az embereket, mert ezek mindig belső meggyőződésben, belső erőben nyilvánulnak meg bennük, valahogy a természetük, identitásuk, egyéniségük részévé válnak, és amikor örökölt megkötözöttségeikkel ellentétes tanácsot hallanak, úgy érzik, mintha az egyéniségükről kellene lemondaniuk.

Ilyen esetben, amikor az embernek rossz, örökölt megrögzöttségek vannak az egyéniségében, valóban inkább le kell mondania róla — ahogy Jézus is mondja: aki meg nem gyűlöli még a maga lelkét is, az nem tud a tanítványom lenni —, és egy jobb egyéniséget kell beszereznie (lásd Lk 14:26).

Krisztus szív- és természetcserét ajánl. Akik tudják, hogy jobb természetre van szükségük, amely nincs determinálva a rosszra, a gonoszra, ha kérik, meg is kapják Jézus véréből az újat, amely számára az Isten Igéjének hallgatása, Isten szeretete, Isten Igéjének való engedelmesség a legszebb, legörvendetesebb emberi attitűd.

Nem szabad tehát elfelejtenünk, hogy az első és legfontosabb oka annak, hogy egy jobb korszak, a Szent Szellem korszaka jött el, nem más, mint hogy vére bűntől való tisztaságának mennyei „ellenőrzése” után Jézus elfoglalta azt a tisztséget és feladatkört, amely a korszak lezárásához, Izrael helyreállításához és az új, messiási korszak megalapításához nélkülözhetetlen. Így szerezte meg az egész világmindenség felett a hatalmat.

Nem véletlen, hogy az Atyától való visszajövetele után a következőt jelentette be a tanítványoknak: „Nekem adatott minden hatalom a mennyen és a földön.” (Mt 28:18) Azóta — hála Istennek — a követői is részesedhetnek ebből, hiszen az újjászületés által megörököltük a Názáreti Jézus Krisztus nevének hatalmát.

A Földön pedig a Szent Szellem kitöltetése bizonyítja a kereszt üdvözítő művének isteni, mennyei jogerőre emelkedését, valamint Jézus Felkentként való mennyei megkoronázását: „Annak okáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.” (Csel 2:33)

Izrael szükségszerű tévedése
Jézus Krisztus földi szolgálatának idején különleges kiváltságban volt részük az Úr kortársainak, de Isten emberré válását Őbenne mégis kevesen ismerték fel. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a Messiásról alkotott képük eltért a bibliai messiásképtől.

Kortársainak többsége azt várta a Felkenttől, hogy helyreállítja Izrael számára az Isten országát, a zsidó diaszpórát felszámolja, megszabadítja Rómától a kiválasztott népet, megalapítja a messiási uralmat a földön, a zsidók földi nyomorúsága pedig befejeződik mindezek által. Ebben a felfogásban azonban nem volt helye a Messiás engesztelő áldozatának, a hit által történő megigazulásnak és a Szent Szellem korszakának.

Jézus kortársai nem értették, hogy a Messiás első eljövetelekor valójában a végső megváltás előkészülete zajlott. Sok keresztény ma is úgy néz az első eljövetelre, mintha ott, akkor minden megtörtént volna — de ez egyáltalán nem igaz. Izrael fiai pedig abban tévedtek, hogy Jézus első eljövetelére olyan próféciákat vonatkoztattak, amelyek csak második eljövetele során fognak beteljesedni.

Az is hamis, téves tanítás ugyanis, amikor valaki Isten Igéjét ismeri ugyan, de rosszul értelmezi azt egy adott helyzetre vonatkozóan. Ebbe a hibába estek Jézus kortársai, holott a zsidó nép hányattatása, szétszóratása, nyomorúsága éppen Jézus első eljövetele után kezdődött csak el igazán. A történelemből látjuk, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb szenvedésen mentek keresztül a Názáreti Jézus Krisztus engesztelő áldozata és föltámadása után, mint előtte.

Mindig tragikus következményei vannak, ha hívő emberek félreértik Isten Igéjét , és nem precízen, körültekintően értelmezik, vonatkoztatják az adott helyzetre. Nagy tanulság mindannyiunk számára, hogy nagyon figyelmesen bánjunk Isten Beszédével, ne felszínesen ragadjuk meg, hanem először fogadjuk be a szívünkbe, majd hagyjuk, hadd munkálkodjon bennünk, hogy sokrétű jelentéstartalmát a Szentlélek ki tudja bontani. Ehhez türelem és idő szükséges, és különösen fontos hozzá a Szent Szellemmel és a Bibliával való törhetetlen, állhatatos közösség és kapcsolat.

Jézus kortársai nem értették meg, hogy még nem teljesedtek be azok a feltételek, melyek akár Izrael helyreállítását, akár a korszak lezárását eredményezhették volna. Ezért a Názáreti Jézus földi szolgálati ideje alatt nem foglalta el végérvényesen a messiási tisztséget. Át kellett előbb mennie a halál völgyén, le kellett szállnia a mélységbe, majd fel kellett jönnie onnan. Az Ószövetség könyvei ezt előre jelezték ugyan, Jézus kortársai mégis figyelmen kívül hagyták, ezért félreértelmezték a Messiás első eljövetelét.

Mindezt nem azért hangsúlyozzuk, mintha az első eljövetel üdvtörténeti jelentőségét csökkenteni akarnánk, hiszen annak visszafordíthatatlan következménye és jelentősége van, nélküle a második eljövetel célja sem valósulhatna meg. Azonban nem szabad olyan tartalmat tulajdonítani neki, ami valójában nincs benne.

A megváltás műve tehát a Mennyben jutott tetőpontra, s ez tette lehetővé a Jézus Krisztust elfogadó emberek számára, hogy bűnbocsánatból, megigazulásból, Szent Szellemből részesedjenek. Igaz ugyan, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9:22) , de Jézus vérének bűnöket eltörlő erejét a Mennyben Istennek kellett hitelesítenie.

Ehhez pedig Jézusnak el kellett hagynia a Földet, és azóta is az igazi szentélyben, az Atya jobbján végzi főpapi közbenjáró szolgálatát azokért, akik bizalommal járulnak a kegyelem királyi székéhez. Jézusnak a Mennyben való jelenléte tette lehetővé a Szent Szellem korszakának eljövetelét, továbbá az igazak Mennybe költözését is, mindez pedig visszafordíthatatlan változást hozott a világ és az emberiség jövőjében.

Jézus Krisztus a Mennyben megkapta az Atyától a Szentlélek kitöltésének a jogát is. A főpapi szolgálat legelső feladata az áldozat bemutatása, utána pedig a közbenjárás. Az áldozat bemutatása a Földön valósult meg, de a közbenjárás már a Mennyben történik. A megváltás mennyei tetőpontjának, örök érvényű hitelesítésének legfőbb földi bizonyítéka a Szent Szellem kitöltése.

A második ok: a Szent Szellem eljövetelének céljai a világban

A Károli-fordításnál pontosabban, az eredeti görög alapján így adhatjuk vissza Jézus fenti szavait, amelyekkel a Szent Szellem eljövetelének a világban megvalósuló céljait foglalta össze: „Ő, amikor eljön, rábizonyítja a világra a bűnt, az igazságosságot és az ítéletet. A bűnt: hogy nem hisznek bennem; az igazságosságot, hogy én Atyámhoz megyek, és már nem láttok engem; az ítéletet pedig, hogy e világ fejedelme ítélet alá került.” (Lásd Jn 16:8—11)

A Szent Szellem tehát Jézus Krisztus és tanítványai védőügyvédjeként rábizonyítja a világra a bűnt, az igazságosságot és az ítéletet. Az eredeti görög kifejezés jogi eljárásra vonatkozik, amikor is egy bizonyos időtartamot magában foglaló, precíz eljárás során valakire tényeket bizonyítanak rá.

A bűn az, hogy nem hisznek benne
Jézus Krisztus Isten Bárányaként elvette a világ bűneit, és mindenki számára elérhetővé tette a bűnbocsánatot: Isten kegyelmét az ítélettel szemben. A Szent Szellem erről tesz bizonyságot az evangélium azon hallgatóiban, akik hittel válaszolnak az Isten hívására.

A hitetlenség Jézusban mint Messiásban a bűn uralmát tartja fenn az emberben. A bűn uralma egyetemes, ez alól mindannyian csak akkor szabadulunk meg, ha hiszünk Jézusban mint Messiásban és Isten fiában. Nincs más Szabadító rajta kívül (lásd Csel 4:12).

A hitetlenség Jézusban mint messiásban a bűn uralmát tartja fenn az emberben

Éppen ezért a Názáreti Jézus Krisztus engesztelő áldozata és föltámadása óta a bűn nem más, mint maga a hitetlenség. Természetesen továbbra is léteznek a konkrét bűnök mint cselekedetek, de ezek mind eltöröltetnének az ő vérébe vetett hit által. Ezért amikor az emberek a Názáreti Jézus Krisztus engesztelő áldozatát, a vérét, illetve a föltámadását nem fogadják el mint történelmi tényeket, akkor az életükben megmarad a bűn.

A megváltás eseményei ugyanis történelmi tények! kereszténység kritikusai próbálják beállítani. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás azért különleges és magasabb rendű a többi vallásos eszmerendszernél, mert Isten munkája mindig történelmi tényekben valósult meg. Az egyiptomi kivonulás vagy a Vörös-tenger kettéválasztása is történelmi tény volt.

Az igazságosság az, hogy Atyjához ment, és nem látjuk
Az „igazságosság” legalább kétféleképpen értelmezhető, ugyanis az eredeti görög kifejezés (dikaioszüné) „megigazulást” (igazzá válást vagy igaznak bizonyulást) is jelent, ami nem valamiféle szerzett vagy kiérdemelt igazságosságra utal, hanem arra az isteni eljárásra, amely által Isten a Jézus Krisztusban mint élő Istenben és tökéletes emberben hívőt igaznak nyilvánítja ingyen kegyelméből, hit által.

A hit tárgya nem látható, nincs jelen az érzékelhető világban. Az erről való benső meggyőződést, szellemi ismeretet szintén a Szent Szellem építi ki az ember szellemében. Ezt a hitet tulajdonítja Isten igazságosságként az embernek, vagyis így lehet hit által igazzá válni.

Ha a Názáreti Jézus Krisztus a Földön maradt volna, a hit nem tudott volna megszületni, mert a hit a nem látott dologról való meggyőződés, a reménylett dolgok valósága. Tehát, ha Jézus Krisztus itt maradt volna, és érzékeink számára érzékelhető lenne, a kinyilatkoztatás nem a szellemünknek, hanem az érzékszerveinknek adatott volna.

Ámde a megigazuláshoz, valamint az üdvösség megszerzéséhez és elfogadásához szükség van a hitre — hiszen éppen a nem látott dolgokba vetett hitünket tulajdonítja nekünk igazságul Isten. „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1)

Ehhez pedig az kellett, hogy a Názáreti Jézus Krisztus kivonuljon a világból. Nem tudnánk hit által igaznak bizonyulni Isten előtt, ha fizikailag is látnánk, tapasztalnánk a Feltámadottat.

Az „igazságosság” kifejezés második értelme pedig a világra vonatkozik: Isten igazságosan jár el a világgal szemben, hogy Jézust elrejtette előle, hiszen a világ elutasította és megfeszítette Őt, ezért Isten üzenete a világ számára egyedül a keresztre feszítés. A világgal szemben az igazságosságot az jeleníti meg, hogy mivel megfeszítette a Messiást, élő személyként csak azok ismerhetik meg, akikben a Szent Szellem kinyilatkoztatja.

Mivel pedig Isten igazságossága nyilvánul meg abban, hogy a Mennyben elrejtette a világ elől Jézus Krisztust, miután a világ elutasította és megfeszítette, mindaz, aki megtér Jézushoz, és megigazul Őbenne, egyúttal saját személyét illetően megbánja a világnak ezt a rossz döntését — mint aki maga is részes volt benne —, és elhatárolja magát ettől a gonosz cselekedettől.

Az ítélet az, hogy a Sátán ítélet alá került
Az ítéletet is a Szent Szellem fogja bebizonyítani a világban. Az ítélet e világ fejedelmére irányul. Jézus Krisztus engesztelő áldozata és feltámadása ugyanis a Sátán kozmikus pozíciójában is visszafordíthatatlan változást eredményezett.

Egyrészt végleges lett a kárhoztatása, s ez azokra a teremtményekre is érvényes lesz, akik önként az ő uralma alatt akarnak maradni. De Jézus üdvözítő műve az emberiség számára választási lehetőséget teremtett: Istent vagy az ördögöt akarják-e szolgálni? Így a gonosz emberek is kárhoztató ítélet alá esnek (lásd Mt 25:41).

Isten ugyanis a gyehennát nem az embereknek teremtette, hanem a Sátánnak és angyalainak. Isten eredeti tervében, „A-programjában” nem szerepelt az emberiség egy részének az elkárhozása. Ez csak azért történik meg némelyekkel, mert Isten és az ördög közötti választásukban nem Isten mellett döntenek a Názáreti Jézus Krisztus által; emiatt részesednek az ördög sorsában.

Amikor egy ember elfogadja Jézust, és megtér a bűneiből, megszakítja kapcsolatát az ördöggel is; a megtérési imában ezért fontos szerepelnie annak is, hogy a Sátántól, a bűn szerzőjétől is elszakadnak. Jó ezt ki is mondani, mert az ördög intelligens lény: tudja, hogy az ő megtagadásának nagy jelentősége van az emberek életében.

Az ítélet Jézus golgotai keresztáldozata által jött rá az ellenségre. Ezért a világ számára a legfontosabb üzenetünk a Názáreti Jézus Krisztus megfeszítése, mert ezzel tudjuk az embereket bevezetni a döntés völgyébe; ez által értik meg, hogy döntési, választási szituációban vannak Isten és az ördög között. Ha nem Jézus Krisztust választják, akkor a másik oldal mellett döntenek, és annak uralma alatt maradnak.

Ezért nagyon fontos, hogy Isten kifelé, a világ számára nem belső igazságokat akar képviselni, hanem — ahogy Pál apostol is mondta — a megfeszített Krisztust hirdeti, mert a megfeszítés jelenti a világ számára az ítéletet. Az embereknek szembesülniük kell azzal, hogy ez alól az ítélet alól csak akkor tudnak megszabadulni, ha Jézus áldozatát és megfeszítését önmagukra vonatkoztatják. Meg kell érteniük, hogy nekik kellett volna a bűneik miatt bűnhődniük.

De — hála Istennek — Ő olyan irgalmas volt hozzánk, hogy a bűneinket és büntetésünket a Fiára helyezte! Éppen ezért Jézus megfeszítése nem másról, mint a mi ítéletünkről szól. Aki ezt elfogadja, azon Jézus Krisztus engesztelő áldozata, megfeszítése nem hagyja rajta az ítéletet, hanem felszabadítja az alól, az életét pedig megnyitja Isten kegyelmének a kiáradása előtt. Így nyerünk kegyelmet!

Ezért evangelizálni, embereket Isten elé vezetni csak a Názáreti Jézus Krisztus megfeszítésének, keresztjének hirdetése által lehet. Tudom, divat ma másképp beszélni, hogy „Isten szeret”, „csodálatos ember vagy” stb., de az a helyzet, hogy így az emberek soha nem fognak különbséget tenni a régi és az új természetük között. A megfeszítés igazságait rendkívül fontos föltár ni.

Ezt a Szentlélek jelenti ki abban az esetben, ha Pál apostol példáját követjük: „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét, és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-e Isten e világnak bölcsességét? (…) Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot.” (1Kor 1:18—19, 23)

Nem véletlenül teszik ki a keresztet keresztény épületekben, intézményekben, és az sem véletlen, hogy ez ennyire szúrja némelyek szemét. Ezért is nagyon fontos a keresztény szimbólumokat védelmezni, és kitenni oda, ahová valók: hadd lássák az emberek, hogy a világ és a világ fejedelme ítélet alatt áll.

Jézus megfeszítése a mi ítéletünkről szól. aki ezt elfogadja, felszabadul az ítélet alól

Ugyanis nemcsak magára a világ fejedelmére, hanem a fennhatósága alá tartozókra is vonatkozik ez az ítélet. Addig, amíg az ember ezzel nem néz szembe, és nem ismeri fel elveszett állapotát, nem tud megtérni. El tudja fogadni Jézust, felszínesen el tud mondani egy megtérő imát, de valódi megtérésre képtelen, mert nem hatol be a szellemébe Isten kegyelme.

Ezért van annyi „felvizezett” keresztény. Ahogy szokták mondani, vízkeresztségkor az ilyenek legfeljebb vizes bűnösökké válnak, de a belsejükben nem lesz meg az a szellemi, erkölcsi, lelki fordulat, megváltozás, aminek meg kellene történnie az újjászületésben, mert a keresztet nem úgy prédikálják ma, ahogy azt prédikálni kellene. Vizezik, hígítják, torzítják.

Sok prédikátor ma nem szeret arról beszélni, hogy Isten ítélete van a világon. Holott ez valójában mindannyiunknak az ítélete, amiből csakis egy módon lehet kimenekülni: ha személyemre vonatkoztatom és elismerem, hogy igen, jogos az ítélet rám.

Akik eljutnak erre a felismerésre, a szívük keménysége kezd felpuhulni, kezdenek olyan törések létrejönni a szellemükben, amikbe a kereszt igazságai be tudnak hatolni. De amíg a kereszt igazságát nem értik meg a keresztények, addig valóságos, tényleges változás nem tud megtörténni sem a természetükben, sem az életvezetésükben, és különösen nem a gondolkozásmódjukban.

A Szent Szellem tehát ezt a három területet akarja megvilágítani. Erre pedig nekünk reagálnunk kell, együtt kell vele működnünk. Ezért fontos, hogy a hit hűséget is jelent. Ez jelen esetben abban nyilvánul meg, hogy állandóan szemünk előtt tartjuk Jézus megfeszítését és föltámadását, a kereszt igazságait.

A harmadik ok: a teljes igazság feltárása

A fentiek elmondása után Jézus jelezte, hogy a teljes igazságot nem tette nyilvánvalóvá ittléte során. Kilátásba helyezte, hogy az egyelőre elhallgatott igazságokat a Szent Szellem által fogja majd közölni tanítványaival. Ez egy nagyon fontos, harmadik oka annak, hogy miért jobb az Isten Szelleme által vezetett időszak annál, amikor Jézus személyesen járt itt a Földön.

Az Atya és a Fiú közössége
A Szent Szellem az Atya és Fiú közötti közösség személyes kiáradása. Ennek a közösségnek Ő a személyes fenntartója és manifesztációja, aki eredendően az Atya és a Fiú közösségéből jött ki. Egyrészt megkülönböztethető és különálló személy az Atyától és a Fiútól is, másrészt viszont velük elszakíthatatlan egységben él és fejti ki működését.

Nagyon fontosak a keresztény szimbólumok, azért, hogy lássák az emberek, hogy a világ és a világ fejedelme ítélet alatt áll

Jézus is a Szent Szellem által tartotta a kapcsolatot az Atyával földi szolgálata ideje alatt. Ez az örök tény azt is jelenti, hogy mi, emberek is csak a Szent Szellem által tudunk közösségben élni Jézus Krisztussal és az Atyával, sőt a szentekkel, továbbá az angyalokkal is.

János apostol a következőképpen fogalmazza meg ezt: „Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk, és - pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.” (1Jn 1:3).

Némelyek félreértik az apostol kijelentését, és azt gondolják tévesen, hogy a hívőnek közvetlenül, a Szent Szellem nélkül is van közössége Istennel. Pedig ha az Istenhez való közeledésünkből kihagyjuk a Szentlelket, akkor nincs az Atyával és a Fiúval közösségünk, mert az Atyával és a Fiúval való közösségbe belépni csak a Szentlélek által lehetséges.

János apostol számára ez világos volt, hiszen eleve olyan hívőknek írta a levelét, akik tele voltak Szent Szellemmel, és vele közösségben álltak. Nem lehet bekerülni az Atyával és Fiúval való közösségbe Isten Szelleme nélkül.

Ahogy már utaltunk rá, amíg Jézus itt volt a földi életben, az Atya pedig a Mennyben, a Fiú is a Szentlélek által tartotta a kapcsolatot az Atyával. A Szent Szellem mutatta meg neki folyamatosan, hogy mit kell cselekednie, Tőle hallotta meg az Atya beszédét és kijelentéseit. A Fiú állandóan a Szentlélekre figyelt, mert Ő közvetítette számára az Atya tökéletes akaratát. Ennek az lett a következménye, hogy a Názáreti Jézus Krisztus a földi életét hibátlanul, tökéletesen élte le, Isten tökéletes akaratát betöltötte.

Az újjászületés által, a Szent Szellem vétele után mi is bekerültünk az Atya és Fiú közösségébe, de ez sem működne Isten Szelleme nélkül. Szentlélek nélkül nem lehet közösséget tartani Jézus Krisztussal.

Tudom, a keresztény világ nagy része arra törekszik, hogy Szentlélek nélkül is legyen kapcsolata Jézus Krisztussal, de ez lehetetlen, ilyen nincs. Az emberi érzékszervek és képességek ebbe az érzéki világba vannak beágyazva. Nem tud kilépni az ember ebből a látható világból; így vagyunk megteremtve. Ahhoz, hogy kilépjünk ebből a világból, Isten Szellemének kell ránk áradnia, aki az Atya és Fiú közösségét állandóan egységben tartja.

Mikor azt mondjuk, hogy valójában a Szent Szellem az Atya és Fiú közösségének a fenntar tója, akkor természetesen személyről, isteni személyről beszélünk, aki jött az Atyától, fenntartja a Fiú é s Atya között ezt a kölcsönös, egy más iránti szeretet et, és ez személyes formában is megnyilvánul. Nemcsak az Atya kiáradása a Fiúra, illetve a Fiú visszaáradása az Atyára, hanem megkülönböztetett, különálló személyként is jelen van az Atya és a Fiú közösségében.

Ez magyarázza azt, hogy Isten minden teremtő munkájában a Fiú mellett a Szent Szellem is főszereplő volt. Főszereplő volt a teremtésben, főszereplő volt a megváltásban, és főszerepet játszik a mi életünkben is.

A kinyilatkoztatás folytatása
Mint fentebb rámutattunk, nagyot tévednek azok a keresztények, akik a Szent Szellemet kihagyják a Jézussal való közösség ápolásából, fenntartásából. De azok is tévedésben élnek, akik a Szent Szellemben csak karizmatikus élményeket vagy karizmákat vélnek látni.

A Szentlélekkel való közösségnek, kapcsolatnak nem elsősorban az a célja, hogy karizmatikus élményeink legyenek, hogy az Ő természetfeletti erejének, képességeinek, tudásának megnyilvánulásait élvezhessük. Ezek természetesen szükségszerű velejárói ennek a kapcsolatnak, de az igazi cél az, hogy az Atyával és a Fiúval való személyes, bensőséges közösségbe minden hívő belépjen .

Ahogy a Fiú a Szentlélek által kapta az Atyától a kijelentéseket, a vezetést, és ismerte fel azokat a tetteket, amiket végre kellett hajtania, ugyanígy ma mi is a Szent Szellem által, Jézus Krisztustól kapjuk meg azokat a vezetéseket, látásokat, azokat a kijelentéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elhívásunknak megfelelően tudjunk Isten tökéletes akaratában járni. Isten Szelleme nélkül nem tudunk sikeres keresztények lenni.

Jézus ezért a Szellem legfontosabb feladatára hívja fel a figyelmünket: a kinyilatkoztatás folytatására. Rendkívül fontos megtanulnunk, hogy ne bízzunk saját magunk képességeiben, ne támaszkodjunk az elménkre, mert ezek alkalmatlanok arra, hogy Isten birodalmába belépjünk.

Olyan nagy távolság van Isten és az ember, a Menny és a Föld között! Jézus Krisztus, ahogy földi szolgálata végén előre jelezte, visszament a Mennybe, ezért ezt a távolságot csak a Szentlélek által lehet áthidalni. Ő az, aki megeleveníti Isten Igéjét, és a teljes igazságra elvezet bennünket.

Kapu Isten országába
A Szentlélekkel való közösség teszi lehetővé, hogy miközben nyitva tartjuk a szellemünket, és figyelünk a Názáreti Jézus Krisztus megfeszítésére, egyre több igazságot mutat m e g a kereszten elvégzett áldozatával kapcsolatban. Ez egyrészt történelmi tény, és pontosan ez az elsődleges célja a Szent Szellemnek, hogy elfogadtassa velünk a történelmi tényeket , majd miután már elfogadtuk, azok igazságait is elkezdi kijelenteni.

A világmindenség egyik leggazdagabb igazsága a Názáreti Jézus Krisztus megfeszítésében van! Egyszerűen nem lehet vele betelni, annyira mély, olyan hatalmas igazságai vannak! A szemünket minden nap ezen kell tartani.

A legmélyebb munkát akkor végzi a Szent Szellem az életünkben, ha soha nem engedjük, hogy a megfeszítés kikerüljön a Jézusról alkotott képünk centrumából. Meg kell tanulnunk, hogy mindig a megfeszítésen keresztül nézzünk Jézus Krisztusra , mert ez által nyílik ki az Isten országának kapuja, így lépünk be az Úr jelenlétébe, és a többi igazságot is ezen keresztül tudja a Szentlélek kibontani.

Ez a kapu az Isten országába. Jézus ezért mondta: én vagyok az ajtó. Ugyanott, a János evangéliuma 10. fejezetében arról is beszél, hogy Ő a jó pásztor, aki az életét adja a juhokért. (lásd Jn 10:9, 11) Ez az odaszánása, hogy életét mindannyiunkért odaszentelte, a megfeszítés történelmi tényében testesült meg.

Jézus a kapu Isten országába, Ő a jó pásztor, aki életét adja a juhokért. Odaszánása a megfeszítés történelmi tényében testesült meg

Az igazságok mindig a tényekben vannak elrejtve. Ha a történelmi tényekre értelmesen figyelünk, akkor a tények elkezdenek szólni hozzánk, még a természetes tények is. De ha nem figyelünk a tényekre, nem értjük meg az eseményeket.

Történelmi tények
A történészek munkája abban áll, hogy figyelik a történelmi eseményeket; minél hosszabb ideig kötik le a figyelmüket az adott események, személyek, annál többet értenek meg a történelemből. Megvan ennek is a menete: először csak felszínesen lehet megragadni a tényeket, de aztán egyre mélyebb összefüggések is felismerhetővé válnak. De ezek odafigyelés, odaszánás nélkül, elkötelezettség nélkül nem fognak föltárulni.

A csodák tények, melyek által Isten szól hozzánk

Ha tényekre figyelek, a tények szólnak hozzám. Persze, ehhez olyan tények kellenek, amiknek van mondanivalója! A legnagyobb, leggazdagabb mondanivalóval Isten történelmi beavatkozásai rendelkeznek: ezek tartalmazzák a legtöbb igazságot.

Aki számára az exodus csak egy kis, jelentéktelen epizód, mellékes bibliai esemény, az sosem érti meg az abban rejlő igazságot. A csodákkal kapcsolatban is nem véletlenül figyelmeztetnek a zsoltárok bennünket, hogy azokról elmélkedjünk: képzeljük magunk elé, ne felejtsük el sosem Isten csodáit! Több ilyen zsoltár is található a Bibliában, amelyekben Izrael fiait buzdítja a Szentlélek, hogy emlékezzenek meg Isten csodadolgairól.

Ezek olyan történelmi tények, amik tele vannak Isten rejtett igazságaival. Ha figyelek rájuk, megnyílik a szellemem; Isten Szelleme ráhangolja a figyelmemet a tényekre, és ezek kezdenek feltárulkozni előttem. Fokozatosan belelátok Isten igazságába, ami által kezdek bekerülni Isten jelenlétébe.

Nemcsak ismeretről beszélek, hiszen akkor csak gnózis lenne belőle, hanem elsősorban hittel nézem a tényeket. Úgy viszonyulok ezekhez a történelmi tényekhez, ahogy azokat a Biblia leírja. Így és így történtek meg azok az események, és én ezeket tényszerűen fogadom el. Ahogy aztán ezeket a tényeket figyelem, a tények szólnak hozzám.

A legnagyobb igazságot — mint már hangsúlyoztuk — a Názáreti Jézus Krisztus megfeszítése tartalmazza. Mindenhol, a zenében, a sportban stb. megvannak azok az első leckék, amiket ha valaki nem sajátít el, akkor az arra épülők sem fognak menni. A szellemi életben az első, alapvető lecke a megfeszítés, utána könnyebben értjük már a feltámadást is.

Ha a feltámadás történelmi ténye elkezd szólni hozzánk, és igazságait, üdvtörténelmi, korszakalkotó erejét, jelentőségét egyre jobban értjük, a szellemünkkel, lelkünkkel meg tudjuk ragadni, akkor valamiféleképpen birtokolni is kezdjük, így Istennek nagyobb jelenléte marad bennünk. Isten Szelleme fokozatosan föltárja bennünk ennek az üdvtörténelmi ténynek a hatalmas horderejét, és megértjük, hogy ez garantálja számunkra a jövőt: hogy a jövő pont úgy fog megtörténni, ahogy azt Isten eltervezte.

Jézus Krisztus be van állítva az Őt megillető hatalmi tisztségekbe, ezért aztán Isten előrejelzései alapján meg is fogja valósítani Isten akaratát, ígéreteit. Így nekünk csak annyi a dolgunk, hogy reménykedjünk, pontosabban reménykedve higgyünk, és szolgáljuk az élő Istent teljes szívünkkel, lelkünkkel és minden erőnkkel. Isten beszéde meg fog valósulni az utolsó betűig.

A valóság beszéde
Jézus tehát arra figyelmeztet, hogy ne a saját képességeinkben és ismereteinkben bízzunk, ne ezektől érezzük magunkat biztonságban, hanem arra tegyük a hangsúlyt, hogy kiváló kapcsolatot ápoljunk a Szent Szellemmel. Ő az, aki folyamatosan fenntartja a kapcsolatot Jézus Krisztussal, aki mindazt hallja, amit az Atya és a Fiú beszél egymással. Ők ugyanis sok mindent megbeszélnek egymással; nagy tanácskozások zajlanak a Mennyben, de a Szentlélek előtt nincs elrejtve semmi.

Az üdvtörténelemnek is Ő a leghűségesebb és leg - avatottabb ismerője. Ahogy már említettük, a Bibliában nincs olyan szövetségkötés, nincs egyetlen olyan be - avatkozása sem Istennek, amiben ne lett volna a Szent Szellem főszereplő. Ha ilyen személlyel van kapcsolatunk, akkor nemcsak belelátunk, de valóságosan be is tudunk kapcsolódni Isten munkájába.

A Biblia elsősorban nem könyv, hanem a valóság van leírva benne. Istennek azokat a kijelentéseit, meglátogatásait tartalmazza írott formában, amelyek történelmi, üdvtörténeti tények. Ha a Bibliát csak könyvnek nézzük, akkor a hitünket gyakorlatilag aláaknázzuk.

A Biblia a legfontosabb valóságot tükrözi, arról ad számot. Istennek a különböző időkben és korszakokban véghez vitt tetteit, kijelentéseit, szövetségkötéseit tárja elénk. Ezeket embereknek kellett rögzíteni, de amit a Biblia tartalmaz, az valójában Isten Beszéde. Nagyon fontos, hogy ne betűt lássunk csak benne, hanem a valóságot, az igazságot: az igazi valóságot lássuk!

A Biblia nem elmélet! Nem úgy keletkezett, mint más vallások szent könyvei, hogy az alapítónak valami megvilágosodása történt, és az így felmerült gondolatait leírta, vallási tanná formálta.

A Biblia nem ilyen könyv. A Biblia tényeket tartalmaz, és a Szent Szellem az ezekkel a tényekkel kapcsolatos igazságokat bontja ki. Ezért a mi hitünk valóság. A keresztények a legrealistább emberek a világon.

Az igazság Szelleme
Jézus többszörösen az igazság Szellemének nevezi a Szentlelket. Ezen felül pedig azt is kijelenti róla, hogy Ő vezet el a teljes igazságba vagy valóságba.

Az alábbiakban Jézus szavai alapján összefoglaljuk a teljes igazság összetevőit, főbb elemeit.

Az értelmünk Pártfogója
A Szent Szellem először is Jézus Krisztus életének tényeit, cselekedeteit, kijelentéseit, tanításait ismerteti meg azokkal, akikben benne lakik az Úr Szelleme. Jézus ezt így fogalmazza meg: „Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amik et mondottam nektek.” (Jn 14:26).

Pál apostol arra is rávilágít, hogy csak Isten Szelleme által tudjuk felismerni Jézus messiási mivoltát (lásd 1Kor 12:3). Akkor tudjuk alárendelni magunkat Jézus teljhatalmának, ha a Szentlélek ezt elvégzi bennünk, kijelenti nekünk.

A Messiásról azonban nemcsak az Újszövetség ad kijelentést, hanem Mózes, a próféták is: az egész Írás Őróla szól. Péter apostol is ezt erősíti meg, hogy az összes próféta a Szellem által szólt és írt (1Pt 1:10—11). János apostol pedig a Messiás preegzisztenciájával, földi megszületése előtti életével kezdi az evangéliumát (Jn 1:1—4).

A teljes igazság egyik fő eleme tehát maga az üdvtörténelem, az emberiség üdvösségének történelmi kibontakozása a kezdetektől fogva napjainkig. Ezen belül is az evangélium történelmi tényeinek ismertetése, kinyilatkoztatása a Szent Szellem feladata. Szent Szellem nélkül csak hézagos, Isten nélküli történelmi ismereteink lehetnek.

A Szent Szellem vezeti az értelmünket, hogy Isten történelmi szerepét és tetteit megismerjük. E nélkül a történelem érthetetlen, kaotikus, céltalan és hazug feltételezések táptalaja maradna számunkra.

Nagyon fontos kijelentést találunk a Zsidókhoz írt levélben (11:3) arról, hogy a korszakok Isten kijelentése által jöttek létre. Ez is rámutat, hogy a Szent Szellem az üdvtörténelem egyik fő végrehajtó isteni szereplője a Messiás mellett. Egyben pedig Ő a világ, a nemzetek számára hirdetett üdvösség, örök élet fő szószólója is.

A Biblia szerzője
A Szent Szellem a teljes bibliai kinyilatkoztatás, valamint a csodák, a jelek igazságait is feltárja, mind az evangéliumi történetekre, mind az egyházi gyakorlatra vonatkozóan. Mindig is kulcskérdés volt az üdvtörténelem során, hogy a keresztények helyesen értelmezik- e a Bibliát. Az ezzel kapcsolatos bajok forrása a Szent Szellem tanítói feladatától való elszakadás volt, ami a keresztény világot szétszabdalta, megosztotta.

A Szent Szellem tehát egyrészt a Biblia szerzője, másrészt a leghivatottabb tanítója és magyarázója is. Erre mondja Jézus, hogy „mindenre megtanít majd titeket”. Pál apostol is hangsúlyozza, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett” (2Tim 3:16), vagyis Isten Szelleme áll mögötte.

További fontos állítás, hogy Isten Szelleme a csodák végrehajtója is egyben. Ahogy Isten szavai, úgy a tettei is természetfelettiek. Senki nem tud csodát tenni, csak Isten, ezért Isten embereit mindig a Szent Szellem kente fel és tette képessé arra, hogy Isten dolgait cselekedjék, az általa eltervezett csodálatos tetteket végrehajtsák.

Kijelenti a jövő t
A teljes igazsághoz a jövő ismerete is hozzátartozik, ennek megfelelően Jézus megígérte, hogy a Szent Szellem a bekövetkező eseményeket megjelenti (Jn 16:13). A spirituális keresztények jövőképe prófétai látáson alapul, ők a Szellem előrejelzéseire folyamatosan figyelnek. Péter apostol is nyomatékosan felszólítja a keresztényeket, hogy úgy figyeljenek a prófétai beszédre, mint sötét helyen világító szövétnekre (2Pt 1:19).

A jövővel kapcsolatos profetikus látás nélkülözhetetlen a hit által való élethez. Isten emberei (például Ábrahám, Mózes, Dávid, Jézus Krisztus és apostolai stb.) mindig azért lettek a hit hősei, mert ismerték a jövőjükkel kapcsolatos próféciákat. A remény az isteni ígéretek beteljesedésére való várakozáson alapul, a hit pedig ennek ad realitást (lásd Zsid 11:1).

A Szent Szellemmel felkent emberek által halad előre Isten műve. Isten elhív embereket elő - ször is jelenlétébe, majd felkeni és alkalmassá teszi őket a Szent Szellem kijelentéseinek és munkájának a folytatására.

A Szent Szellem Ádám óta felkent embereken keresztül végzi a feladatát a Földön . Az Atyátó l é s Jézus Krisztustól hallja azokat az igazságokat, terveket, amelyeket a felkenteken keresztül aztán megvalósít.

Persze, ehhez a hívőknek is át kell adniuk az életüket, tehetségüket, idejüket, erejüket Isten céljaira. Odaszánás és Isten terve iránt való elkötelezettség nélkül nem tudunk a Szent Szellem hatékony eszközei lenni. Az apostolok, próféták korszakát nem Isten, hanem vallási vezetők, rendszerek zárták le, mert fokozatosan elszakadtak a Szent Szellemtől, és elveszítették azt a kenetet, ami az Isten munkájának végzésére alkalmassá tette őket.

A kinyilatkoztat ás törté net ét Jézus progresszív folyamatként mutatja be, aminek a motorja a Szent Szellem munkája. Csak így tudunk a teljes igazság felé haladni, és felismerni magunkban azt, amit még nem ismerünk.

János apostol azt írja a keresztényeknek, hogy „mindent tudtok”, mer t „kenetetek van a Szenttől”, néhány versszakkal később pedig a kenetben való megmaradásra szólítja fel a z Egyházat (1 Jn 2:20, 27). Egészen biztosan másképpen alakult volna a kereszténység története, h a ezt a figyelmeztetést az apostolokat követő hívő nemzedékek megszívlelték volna.

A felkent Egyház
Az Apostolok cselekedeteinek elején Jézus és az apostolok utolsó párbeszédét olvashatjuk a mennybemenetel előtt. A Mester itt még egyszer megígéri tanítványainak, hogy a Szellem ereje rájuk fog szállni, és ez teszi őket képessé a küldetésük elvégzésére.

Ebből világosan megérthető, hogy a ken et nélkül a tanítványok a felházban maradtak volna. A Szent Szellemben való alámerítkezésük vezette ki őket a házi csoportból, és tette őket láthatóvá és hallhatóvá a világ számára. Ez a kenet tette az Egyházat univerzálissá és nemzetivé is egyszerre.

Jézus Krisztus u tol só parancsát, az úgynevezett nagy küldetést (lásd Mt 28:19—20) soha nem tudná az Egyház betölteni Szent Szellemben való alámerítkezés nélkül. Különösen egy olyan korszakba n, melyben a törvénytelenség, a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás likvidálása az emberek szokásainak, életvezetésének alakításából számos országban kormányzati program.

Jézus Krisztust minden időben — egészen a Földre való vissza jövete léig — a Szent Szellemmel felkent hívők helyettesítik: általuk haladna k a beteljesedés felé a Szellem kijelentései . Jézus világossá teszi ezt az első tizenkét tanítvány kiküldésekor : „És ha valaki nem foga d be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket , mikor kimentek abból a házból vagy városból, lábaitok porát is verjétek le! Bizony mondom nektek: Az ítélet napján könnyebb lesz a Szodoma és Gomora földjének dolga, mint annak a városnak.” (Mt 10:14 —15)

Követői által tehát Jézus Krisztus jelenik meg egy konkrét házban, városban, elutasításuk pedig személyesen Jézus elvetését jelenti. Aki hallgat rájuk, az Úrra hallgat; aki megveti őket, a Názáretit veti meg (lásd Lk 10:16). János apostol is nagyon hasonlóan határozza meg a z Úr küldöttjeinek tekintélyét (Jn 13:20) .

Már a korai egyházban is voltak olya n felkentjei az Úrnak, akik nem tartoztak az eredeti apostoli csoporthoz, például Pál, Márk, Lukács. Ennek ellenére ők is mindannyian üdvtörténelmi jelentőséggel bíró személyek, akik fel voltak kenve Szent Szellemmel.

Ők is, továbbá minden olyan személy, aki betöltekezik Szent Szellemmel, és követi a kenet tanítását, a kijelentés történetének progresszivitását igazolja tanúbizonyságával, a kijelentés igazságaival, cselekedeteivel. A Mennyben élő Jézus Krisztus választotta ki őket, hogy a Szent Szellem által a sok mondanivalójából igazságokat közöljön az Egyházzal.

Az Úr Jézus napjainkban sem vonta vissza ajándékait az Egyházból. A Szellem ajándékai és a szolgálati ajándékok is döntő szerepet töltenek be az Egyház építésébe n, a nemzetek evangelizálásában.

Az Úrban minden hívő egyenlő, de a szolgálatokban, kegyelmi ajándékokba n, tevékenységi körökben, cselekedetekben különbségek vannak. Ez alapján jön létre a karizmatikus hierarchia a helyi gyülekezetekben és az egyetemes egyházban is. Ez a karizmatikus rend a korai egyházban is jelen volt, és az apostolok buzgón védelmezték is a lázadó keresztényekkel, illetve a világgal szemben is.

Az Egy házban a kegyelmi ajándékok, a teljesítmény, valamint az erkölcsi-szellemi minőség alapján álló megkülönböztetést elutasító keresztényekkel szemben a legitim egyházvezetés mindig is élt a fegyelmezés eszközével. Az egység és különbség igazságán alapul ó egyensúly nélkül a hívők nem tudnak fejlődni az Úrban.

Ezért is adja meg Pál apostol a szolgálati ajándékok munkaköri leírását, feladatkörét az Efeszosziakhoz írt levelében (Ef 4:11—16). Ezek között olyan feladatokat találunk, mint a szentek tökéletesítése, az Egyház építése, a teljes igazság megismerésére való vezetés, a hívők stabilizálása , továbbá a Krisztusban való növekedés biztosítása.

Jézus Krisztus az egész egyháztörténelemre vonatkozóan megígérte , hogy „prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok” (Mt 23:34). Ebből pedig az következik, hogy ha a Szent Szellem számára az Istentől kijelölt helyet átadjuk, a kereszténységnek tényleg jobb korszaka fog megvalósulni.