Téma
Sűrűsödő történelem
Kötetlen beszélgetés Németh Sándorral
„Az »arab tavasz« káoszából olyan világméretű hidzsra kezd kibontakozni, amellyel szemben a Nyugat tehetetlen, sőt a nyugati elit nem is érti, hogy mi történik velünk ezekben a napokban” – mondta a párizsi merénylethullám előtt néhány héttel Németh Sándor, akivel Európa, az egyház, a kereszténység, a globális kultúra, a világhatalmak és Izrael jövőjéről beszélgettünk, továbbá mindazokról a kihívásokról, amelyekre ebben a korban Jézus Krisztus követőinek lelkészként, hívőként, szülőként vagy diákként meg kell találniuk a helyes választ, hogy győztesen érhessünk el az Úrnak napjára.
MP: Mikor májusban beszélgettünk, többször utaltál a jövőre mint olyan valóságra, amihez a bibliai próféciák megfelelő értelmezése a kulcs. Azt mondtad többek között, hogy a próféciák olyan gabonamagok, amelyeket ha befogadunk a szellemünkbe, és hagyjuk, hogy a Szentlélek megöntözze azokat, akkor segítenek megérteni, hol tartunk, milyen konkrét időszakban élünk. Azóta eltelt fél év. Érdekelne, hogy mi az, amit ez idő alatt a Szent Szellem különösen megvilágított számodra a próféciákból?
Mindenekelőtt az eszkhaton elkezdődésének a közelségét. Az elmúlt időben a sabbatév és a tetrád értelmezésével kapcsolatban megfogalmazódtak olyan álláspontok, amelyek az őszi eseményeket közvetlenül a korszak végével hozták összefüggésbe. Mások pedig teljes mértékben figyelmen kívül hagyják ezeket a jeleket. Szerintem az eszkhaton kezdetének a küszöbén állunk, ami nem csupán az e korszakot lezáró próféciák beteljesedését foglalja magában, hanem az utolsó évhetet előkészítő éveket és eseményeket is.
Az eszkhaton az Írásban több jelentéstartalommal bír. Jézus Krisztus is eszkhatosz ádám (utolsó ember), akinek feltámadásával tágabb értelemben már elkezdődött az eszkhatosz (utolsó) idő, aminek a jele a Szent Szellem kitöltése, az egyház élete és szolgálata. Másrészt a kifejezés vonatkozik az egyház földi korszakának, Isten által meghatározott céljainak a beteljesedésére is, az Úrnak e világ korszakát lezáró utolsó tetteire, a próféciákat beteljesítő események rendjére. Az eszkhaton Jézus Krisztus földi megjelenésével teljesedik be, az Ő visszajövetele zárja le ezt a korszakot, és egyben új aiónt (korszakot) alapít meg, melynek szintén Ő lesz az eszkhatonja. A tetrádot és a sabbatév végét, az elengedés (smitá) napjával kapcsolatos figyelmet és vélhető jelentéstartalmát úgy értelmeztem, hogy a világtörténelem szereplői: a nemzetek, az egyház és Izrael a célegyenesbe kerültek.
Joel próféta kijelentését a nap- és holdfogyatkozással kapcsolatban azért nem lehet a jelen világ végével közvetlen összefüggésbe hozni, mert ennek helyes értelmezését Péter apostol fogalmazta meg pünkösdkor. Az apostol e híres beszédében a Szentlélek (az egyház) korszakára vonatkoztatta a próféciát. Az egyház korszakának a vége pedig nem esik egybe e világ végével. A kegyelem idejének is nevezett időtartam beteljesedését kettősség fogja jellemezni: egyrészt az Úr kegyelmének gazdag kiáradása, amelyet az a kijelentés jelöl, hogy „aki az Úr nevét segítségül hívja, megszabadul”; másrészt pedig a háborúk, konfliktusok sorozata is jellemzi ezt az időszakot, amely a harmadik világháborúba (Armageddon) fog torkollni. Szerintem ennek a kettősségnek az éveibe léptünk be.
RT: Vagyis abba a korba, „…minekelőtte eljönne az Úrnak napja”?
Így van! Ez viszont nincs közvetlen időrendi összefüggésben a korszak végével, hanem az eszkhaton közeledését jelzi. Az eszkhatonba – ahogy az előbb már tisztáztuk – nemcsak az utolsó évhét (sávuá), hanem több, azt előkészítő esemény is tartozik, például a Góg–Magóg szövetség támadása Izrael ellen. Napjaink egyik legfontosabb geopolitikai fejleménye az oroszok délre vonulása, illetve a szíriai polgárháborúba való beavatkozása, ami karnyújtásnyira hozta az Ezékiel 38–39. fejezetben leírt események lehetőségét. A próféta szerint erre a háborúra az alijázás (Izrael összegyűjtése) időszakában kerül sor, ami nem azonos a Jelenések könyvében az eljövendő korszakot lezáró Góg–Magóg-háborúval. Ezt a konfliktust egy olyan megrázó katonai csoda fogja lezárni, amely a világ rendjét, kultúráját alapjaiban változtatja meg. A szereplők pontos meghatározását azonban nehezíti, hogy a próféciában szereplő ókori, archaikus nép - neveket még a szakembereknek sem könnyű azonosítani modern nemzetekkel. Nagy valószínűség szerint az itt szereplő nevek egy része Oroszországra vonatkoztatható, de a törököket sem lehet kizárni ebből a háborúból; az pedig biztosnak mondható, hogy a résztvevők között szerepelnek perzsák (Irán), líbiaiak, valamint afrikai országokból származó katonák. A szíriai polgárháborúból, az Iszlám Állam és a világ konfliktusából bármi következhet, még azt sem lehet kizárni, hogy a most egymás ellen élet- halál harcot folytató szunnita és síita militáns muszlimok a jövőben összefognak, hogy Izraelt elpusztítsák. Oroszország közel-keleti szerepvállalásának jövőbeni alakulása nem csupán az orosz vezetés döntésén múlik. Putyinék lehet, hogy jó szándéktól vezérelve avatkoztak be az eseményekbe, ezt az Ezékiel által használt kifejezések is alátámasztani látszanak, de idő múltával „tanácsok támadnak szívedben és gondolsz gondolatokat”, vagyis a béketeremtés eredeti célja átalakul zsákmányszerzéssé. A jelenlegi háborúk következménye lehet még az is, hogy a közel-keleti határokat átrajzolják, ami szerintem a békét a térség számára még elérhetetlenebbé teszi. Tehát belátható időn belül a Közel-Keleten sajnálatos módon nem lesz béke, és az Írások a harmadik világháború kitörésének helyszínét az Eufrátesz térségére teszik.
„De ez még nem a vég”
RT: Az egyházon belül mégis vannak olyan csoportok, irányzatok, amelyek úgy értelmezik a mostani időszakot, hogy az már a vég. Erről mit gondolsz?
Ez szerintem hamis interpretáció.
RT: Azért kérdezem, mert az a keresztény, aki nem így látja, ahogy most elmondtad, az már talán nem is reménykedik egy nagy kegyelmi kiáradásban, hanem ő már a lezárást várja.
Ez a téves felfogás teljesen figyelmen kívül hagyja Illés, illetve a két tanú eljövetelét, amelyről az Ó- és az Újszövetség is tartalmaz próféciákat, melyek szerint az Úr helyre fogja állítani a prófétai intézményt. Ez pedig csak akkor történhet meg, ha az egyházra és Izraelre egyaránt Isten nagyobb kegyelme árad ki. Ennek következtében olyan karizmatikus (csoda)korszak jön létre, amely Isten népének erkölcsi-szellemi minőségét a legmagasabb bibliai szintre emeli, amelyben a kijelentés szelleme tisztán működhet. Mózeshez és Illéshez hasonló kaliberű prófétákat Isten szuverén módon hív el és ken fel, de e két nagy történelmi személyiségnek is voltak spirituális támogatói. Az apokalipszis két nagy prófétáját Isten Izraelből támasztja, akiknek főhadiszállása Jeruzsálem lesz, de személyükről, tetteikről, üzenetükről az egész világ tudomást szerez. Fellépésüknek politikai és vallási feltételei is vannak, amelyek most még nem adottak, például a Templom-hegyen állnia kell a zsidó Templomnak, ahol a zsidók is imádkozhatnak és tisztelhetik Istent. Másrészt Jeruzsálem státuszát – a jelenlegivel ellentétben – a világ rendezettnek fogja vélni. Ezek a körülmények Izraelben és a geopolitikai helyzetben is alapvető változásokat feltételeznek, melyek megtörténése időigényes.
Isten akarata a modern Izraellel az, hogy vele szövetségben élő, bibliai nemzetté váljon. A jelenlegi világrend, elsősorban annak domináns nagyhatalmai, valamint az iszlám arab világ a zsidó állam számára olyan szűk mozgásteret hagy, ami az Isten népévé válás evolúciós útját teljes mértékben lehetetlenné teszi. Általában a világ rendjében lényegi változásokat civilizációk összeomlása, világháborúk – amit normális ember nem kíván – vagy kizárólag isteni beavatkozás tud létrehozni. Tehát Isten Izraelre vonatkozó céljai megvalósulásának útjában az emberiség jelenkori földi berendezkedése és rendszere legalább akkora akadályt jelent, mint amit az ószövetségi Izrael exodusával szemben Egyiptom jelentett. A nyugati hatalmak vezetői egy 1967 előtti Izraelt fogadnak el és támogatnak: egy kicsi, önvédelemre alkalmatlan, multinacionális, multikulturális, szimbolikus zsidó államot, melynek biztonságát a nagyhatalmak tudnák csak garantálni. A világ – az USA-t is beleértve –, valamint a zsidóság nagyobb része kifejezetten ellenzi egy bibliai zsidó nemzet létrejöttét.
A világ politikai, kulturális és vallási rendszerében pozitív változást az exodus és Jézus Krisztus Istene csodatevő erejének a láthatóban való működése tudna létrehozni. Ehhez pedig felkent emberek testére is szüksége van Istennek. Ez a szükség is indokolja, hogy a legnagyobb ószövetségi prófétákhoz hasonló kaliberű prófétákat támaszt a Mindenható, s ez természetesen az egyházat, a kereszténységet is magasabb természetfölötti szintre emeli.
Másrészt nyilvánvaló az is, hogy a keresztény történelem során kialakult egyházi formák közül egyetlenegy sem jeleníti meg az igazságnak azt a széles spektrumát, mélységét, magasságát, mint a korai, apostoli egyház. Nemcsak arról van szó, hogy ezek a felekezeti vallásgyakorlatok és rituálék elszakadtak az eredetitől, hanem hogy egyenesen szemben állnak vele. A vallási, felekezeti tradícióhoz való ragaszkodásuk erősebb, mint az evangéliumi és apostoli hitigazságokhoz való visszatérés szándéka.
Az ébredés és egyházi reform alapja és mintája az apostoli, korai egyház. A mai hívők spirituális és erkölcsi életének és szolgálatának egységben kell állnia az apostoli egyházéval. A Szentlélek kiáradásának ez is célja. Isten akarata nem változott. Ez pedig az Ige megtestesülése, amelynek teljessége a Názáreti Jézusban öltött hús-vér testet, erről az evangélium ad beszámolót; az apostolok cselekedetei és levelei pedig arról szólnak, hogy az Ige a tanítványokban is megtestesül, ezért ők krisztusi emberek.
Az Apostolok cselekedetei könyvének már első soraiban és fejezeteiben is világossá válik, hogy Lukács beszámolója az evangéliumi csodák folytatódásáról szól, amit a Szentlélek az apostolokon és tanítványokon keresztül cselekedett pünkösd után. Ez közismerten egy befejezetlen könyv, mert az evangéliumi tanításoknak, csodáknak, jeleknek új krisztusi generációk által is folytatódniuk kell, egészen a korszak végéig. Az a feladatunk, hogy mi is alkalmassá váljunk az apostoli örökség folytatására és védelmezésére.
Az igei egyház helyreállításának ez az értelme, célja, amellyel szemben legalább akkora akadályok és falak állnak, mint Izrael bibliai nemzetté válásának útjában. Ma a hívőknek kérniük kell Istent, hogy nagyobb erővel, hatalommal, bölcsességgel árassza ki a Szentlelket az egyházra, hogy be tudja tölteni a Nagy Küldetést, illetve az eszkatologikus egyház dicsőségben tudjon az Úr Jézus elé állni.
Úgy gondolom, hogy az apostoli egyház szintjére nemcsak egyéneket, hanem közösségeket is fel akar az Úr emelni, ami a keresztény világ átfogó reformját is eredményezni fogja, s ezt kétségkívül szakadások is kísérhetik, például a tradicionalisták és a liberálisok útja elválik a szellemi keresztényekétől, de ez nem válságot, hanem a keresztény világ szükséges megtisztulását fogja jelezni. A római katolikus egyház sok arculattal bír, de alapvetően két egymásnak ellentmondó folyamatot látunk köreikben. Az elkötelezett katolikusok igyekeznek az evangélium felé fordulni, míg a felső vezetés olyan új értelmezéseket ad a régi dogmáknak, amelyekkel nyilvánvalóan a szekularizáció felé kívánja terelni tagságát. Bár az aposztázia rejtett és nyílt formákban világméretekben zajlik, ezzel szemben egyre többen térnek meg az evangéliumi hithez.
A korszak végét a Biblia az aratás természetes képével is szimbolizálja. A vetéssel és aratással összefüggésben több íráshely is utal a késői és a korai esőre. A korai eső az elvetett gabonamag számára áldás. Ez a Jézus Krisztus engesztelő áldozata és föltámadása utáni áldáskorszakot is jelképezi, ami már beteljesedett az apostoli egyházban. A késői eső az aratás előtti időszak égi áldása a fejlődés utolsó szakaszában álló gabonatáblák számára. Ez a természeti kép pedig az Úrnak az eszkatológiai egyházra kiáradó kegyelmi ajándékait jelképezi. A kereszténység késői korszakában élünk, és ahogy közeledünk az Úr visszajövetelének kijelölt időpontjához, a Szellemben és igazságban járó és tevékenykedő hívők egyre nagyobb isteni kegyelemben részesülnek. Nagyon kreatív és inspiratív időszak áll előttünk. Az egyház szervezeti megreformálásának pedig az eszkatológiai célt kell szolgálnia.
Kegyetlen kritikák a Szellem ellen
RT: Az eső, mint most is épp látjuk, gyakran több hullámban érkezik. Ha te a szellemedben szabadon ábrándoznál, hogyan képzelnéd el az előttünk álló kenetnek a mibenlétét: milyen változásokat látsz magad előtt?
Mindig a bibliai mércét veszem figyelembe. Jézus Krisztus követői vagyunk. A Szent Szellem az igazság Szelleme, aki Jézus Krisztust akarja megdicsőíteni, ennek megfelelően az Ő három feladatkörébe, tisztségébe (királyi, prófétai és papi) akar bevezetni bennünket.
Az evangélium hirdetését a Biblia szerint jelek és csodák kísérik, nem maradhatunk természetes szinten, hanem keresztény életünknek, szolgálatunknak természetfölötti szinten kell zajlania. Jézus megfogantatása, szolgálata és föltámadása, illetve visszajövetele egyaránt csodák. Általa a láthatatlan jött be a láthatóba, a menny a Földre.
A Szentlélek is természetfölötti lény, aki az Atyától származik. Ugyanazt a Szellemet vettük a Szent Szellemben való alámerítéskor, mint aki által Isten Jézust föltámasztotta a halálból. A Szentléleknek Jézus szolgálatában, csodáiban, jeleiben is döntő szerepe volt. Ő Istennek itt a Földön lévő keze, amely által cselekszik. Ő változtatja és formálja át a jellemünket krisztusivá, és alkalmassá tesz bennünket az új szövetség szolgálatára. A Szentlélek kenetére és erejére kívánkoznia kell az egyháznak.
Van egyéni kenet: az elmúlt évszázadban láttunk a pünkösdi mozgalomban ténylegesen felkent embereket, és szolgálatuknak világméretű hatása volt. De szükség van közösségi kenetre is, hogy az egész egyház egységesen, Isten által elkészített jó cselekedeteket vigyen véghez. A világot elnyomás alatt tartó sötét erőket nem lehet megtörni természetes erővel, ehhez Isten erejére van szükség.
Nagy előrelépést jelentene, ha a Szent Szellemmel való betöltekezéssel kapcsolatban konszenzus alakulna ki az egyházban. Az apostoli korszakban nem volt vitatéma, hogy a nyelveken szólás, illetve Isten erejének bármilyen megnyilvánulása Istentől van-e. Az ilyen viták destruktívak, rombolják az egyház cselekvő- és problémamegoldó képességét.
Az elmúlt években is kegyetlen kritikák hangzottak el a Szentlélek mozgását kísérő fizikai-érzelmi jelenségekkel kapcsolatban, amelyek nagyon sok hívőt megfélemlítettek, és elidegenítettek a karizmatikus élményektől, megtapasztalásoktól. A kritikák tartalmaztak valós elemeket, mert visszaélések voltak a „negyedik hullámnak” nevezett ébredésben is, de számos esetben a kritikusok a karizmatikus kereszténységgel szemben egy pszichikai szinten álló vallási életet propagáltak hiteles alternatívaként, amiről már számos esetben bebizonyosodott a történelem során, hogy a kereszténységet, egyházat még fenntartani sem képes. Az a benyomásom, hogy a Szentlélek megszomorodott több gyülekezetben különböző okok miatt, amelyeket megtéréssel fel lehetne számolni.
Én a kritikusoknak toleranciát és belátást javasolok, hogy megértsék: egy posztkeresztény, sőt aposztata korszak után nem könnyű visszaszerezni Isten eltékozolt javait, és azokat tisztán, Isten dicsőségére használni. Ehhez is kegyelemre van szükségünk.
Abban azonban biztos vagyok, hogy aki elkezdte bennünk a jó munkát, be is fogja fejezni. Vagyis „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9:16). Az ébredés, megújulás folytatása is Isten kegyelmén alapul. Úgy látom, nagyon sokan éheznek és szomjaznak Isten kegyelmének gazdagabb kiáradására.
A kenet alá kerüléshez az is szükséges, hogy az újjászületés után a gondolkodásunkat megújítsuk, és tudatosítsuk a Názáreti Jézus üdvözítő munkájának következtében beállt változást önmagunkban. Higgyünk abban, hogy Jézus Krisztus belénk költözött, és bennünk él: az Ige megtestesülése bennünk is folyamatban van, és e nagy horderejű ténynek oda kell szánnunk magunkat, hogy az Úr igazsága, bölcsessége, ereje korlátok nélkül tudjon személyiségünkben munkálkodni és Isten szerint átalakítani bennünket. Identitásbeli megújulásra is szükség van: tudnunk kell, hogy kik vagyunk Krisztusban. Erről pedig nem az érzéseink, hanem Isten Igéje világosít föl bennünket.
Az ébredés érdekében világméretekben működtetnek ima- és böjtláncokat, és meggyőződésem, hogy e keresésekre, kérésekre a megfelelő időben megjön a mennyből az Úr válasza, és az egyházra is rászáll Illés kenete, amely a fiak szívét az atyákhoz téríti, és fordítva, így a hívők felkészülnek az Úr dicsőségének átvételére. Azt remélem, hogy a Krisztus teste egyre inkább természetfölötti szinten él és jár majd a jövőben.
Zavarban az amerikai kereszténység
GG: Volt szó arról, hogy a kereszténység egy része a világ felé hajlik, elvilágiasodik, a másik része pedig a bibliai alapokhoz közeledik. Az Új Exodus legutóbbi számának megjelenése óta elég komoly vita zajlott az amerikai legfelsőbb bíróság melegházassággal kapcsolatos döntése nyomán. Mennyiben változik, változott meg a kereszténység helyzete az Egyesült Államokban: kisebbségbe kerültek-e a keresztények Amerikában, illetve összezár-e az igazi egyház az Egyesült Államokban bekövetkezett társadalmi változások miatt?
Vannak, főként a keresztény vezetők között, akik feldolgozták már ezeknek a döntéseknek a kereszténységre gyakorolt hatását, de nagyon sokan még nincsenek tisztában a következményeivel. Eddig a keresztények úgy gondolták, hogy többségi helyzetben vannak Amerikában, de az utóbbi években szembesülniük kellett azzal, hogy kisebbséget képviselnek, s az ezzel kapcsolatos gondokat, problémákat azért nem ismerik teljes mélységében, mert keresztény nemzetnek vélték hazájukat. Úgy értesültem, hogy sokan elveszítették optimizmusukat, és pesszimisták lettek saját hazájukkal és a világgal kapcsolatban, sőt többen szükségesnek látják, hogy az amerikai keresztények is felkészüljenek az üldöztetésre. Részben aggodalommal figyelem az amerikai kereszténység jövőjének alakulását, ugyanis domináns szerepük van a Krisztus testében, és helyzetük, állapotuk más földrészeken élő keresztények és gyülekezetek sorsát is befolyásolja. Nagy gondnak látom, hogy az Egyesült Államokban is a kulturális szféra kezdi maga alá gyűrni a kereszténységet, és e modern kultúrának szinte minden eleme ellentétben áll a bibliai világnézettel. Számos amerikai keresztény barátom, ismerősöm azonban reménykedik abban, hogy az elveszített pozíciókból többet is vissza lehet szerezni, ha számukra kedvezően alakul az elnökválasztás. Így újra képesek lennének befolyásolni az amerikai társadalmat, és visszanyernék korábbi tekintélyüket.
Személyesen én azért nem látom optimistán a világ folyamatait, mert úgy vélem, a népakarat egyre csökkenő befolyással van rájuk. Az események egy jól átgondolt koncepció, irányított célszerűség mentén alakulnak. Nem csupán a melegházasság kérdésére gondolok, de jobban alakult volna a keresztények helyzete, ha a melegmozgalommal szemben is tömegméretű ellenállásra került volna sor. Nem hiszem, hogy a hagyományos család összeomlását a világban vissza lehetne fordítani, de természetesen a kereszténységen belül továbbra is működőképes marad.
A kereszténység helyzete más területeken is gyengült. Ezért érzékelhető egyfajta elbizonytalanodás, zavar, a problémákra adott rossz reakciók a keresztény világon belül is. A mai kultúra és a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás közötti konfliktus, kultúrharc fő csatatere az Egyesült Államok. Mivel a földön a legtöbb ember az amerikai életmódot tekinti mintának, vagyis szórakoztató és kényelmes társadalomban akar élni, ezek a problémák egyre inkább kezdenek globálissá válni, ugyanis sok nem amerikai keresztény is a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás ellen küzdő, azt kiszorítani akaró világi amerikai kultúrát akarja követni inkább, mint az evangéliumot és a Törvényt. Amerikai testvéreinket csak úgy tudjuk támogatni, ha ezt a téves orientációt feladjuk, és kihívásként értelmezzük azt, ami az ő társadalmi helyzetüket gyengíti.
Problémának látom azt is, hogy olyan egyház fölötti ministryk és intézményrendszerek alakultak ki az elmúlt évtizedekben, amelyek a Krisztus testét eszközként használják fel arra, hogy maximalizálják bevételeiket, és világméretekben fenntartsák befolyásukat. Ez a bibliaellenes szisztéma számos egyháztagot egy ministry adófizetőjévé tesz, úgynevezett „partnerség” ürügyén. Nagyon káros hatással vannak a helyi gyülekezetekre, és különösen a helyi pásztorokat frusztrálja, hogy erőfeszítéseik, tevékenységük gyümölcsét számos esetben ilyen egyház fölötti szervezetek aratják le, akik számára a helyi gyülekezet építése jobb esetben is csak harmadrangú szempont.
De például az Izraelhez való viszonyban is felismerhető ez a bizonytalanság és zavar. Némelyek kísérletet tesznek arra, hogy a helyettesítési teológiát új terminológiába öltöztetve népszerűsítsék, és az Izrael helyreállításáról szóló tanítást régi, elavult doktrínának igyekeznek feltüntetni. Ezek a jelenségek a szellemi látás elveszítését jelzik – de a csodatevő Jézus Krisztusban hiszünk, és lesznek csodák, ezeken az ellentmondásokon is túl fogunk lépni.
MP: Miközben Amerikában az általad leírt folyamatok zajlanak, a Közel-Keleten számos keresztény az életét adja a hitéért. Ebben a keresztény világot jellemző nagy megosztottságban, lehet olyan közös nevező, amiből valahogy mégis összeáll egy egységes, megújult, dicsőséget magára öltő egyház?
Ennek az alapfeltételét helyi szinten kell megteremteni. Ugyanis ha lokálisan a hívő emberek életében a Biblia alapigazságai, mint például a kereszténnyé válás igei lépései, az egyház egységének hét alapkövetelménye, az evangéliumi koinóniának és diakóniának az igazságai elfogadottá válnak, akkor alulról építkezve egyre közelebb kerülhetünk az egységhez. A globális kapitalizmus ugyan rombolja a nemzetállamot és annak alapját, a családot is, de kedvezőbb körülményeket hozott létre a nemzetek evangelizálása számára. A technológiai forradalom tényleg egy faluvá tette az egész világot, ami nemcsak a hazugság, hanem az igazság gyors, világméretű terjedését is elősegíti. Egyre többet tudunk meg hosszú évszázadokon keresztül elnyomás alatt élő keresztényekről, sőt üldözöttekről, mártírokról is, s ez elősegíti, hogy orientációnkban is egyensúlyt tudjunk tartani. Konkrétan arra gondolok, hogy ne csak a jóléti társadalmakban élő keresztényekkel azonosuljunk, hanem a szenvedő egyházzal is. Isten a mai időket és körülményeket felhasználja arra, hogy a megújult, bibliai alapokon álló gyülekezetek, közösségek egymásra találjanak, és felismerjék egymásban Isten munkáját, ami egy nemzetközi evangéliumi testvériség kialakulását eredményezi. A világ nemzetközi rendszere is szükségessé teszi, hogy egymás létezését, szolgálatát tudomásul vegyük, és egymásnak testvéri, bajtársi jobbot nyújtsunk, támogassuk és védelmezzük egymást.
Összeesküvés-elméletek
RT: Viszont utaltál arra is, hogy a világban zajló eseményeket nem feltétlenül spontán folyamatnak látod. Nemrég megjelent az interneten a Torontói jegyzőkönyv magyar fordítása, ami valószínűleg felkelti a keresztények figyelmét is. Mi az álláspontod erről, hitelesnek tartod-e, illetve általánosságban egy keresztény az ilyen jellegű, gyakran összeesküvés-elméletnek tartott írásokhoz hogyan viszonyuljon?
A keresztények a világ sorsát általában kétféleképpen közelítik meg. Az egyik csoport a végeredményből kiindulva próbálja visszafelé következtetve értelmezni a jelenkor eseményeit. Tény, hogy a próféciák egyértelműen beszélnek e világ végkimeneteléről, és valóban szem előtt kell tartanunk a végeredményt, amikor konkrét folyamatokat vizsgálunk. De hibát követünk el, ha konkrét eseményeket közvetlenül a végeredménnyel hozunk összefüggésbe. A világ valamiképpen tényleg egységesülni fog, de én nem hiszek egy úgynevezett „egységes világkormányban”. Dániel prófétánál és a Jelenések könyve szerint a világhatalmat döntően tíz ország szerzi meg, és rajtuk kívül lesz még egy hatalom, amely a tízből hármat maga alá gyűr, s ez a nyolcadik. Erről a „szarvról”, azaz hatalomról állítja a prófécia, hogy Izrael maradéka ellen fog harcolni, azt összezúzza. A „hetek” pedig a Jelenések könyve szerint e nyolcadiknak adják át hatalmukat. Tehát az Írások alapján úgy tűnik, hogy a globális világdiktatúra egy szövetségi rendszeren alapul majd. Ezzel szemben a történelmi birodalmak döntően katonai erővel, hódítás eredményeképpen jöttek létre.
Az eszkatológiai világegységet nem háttérszervezetek fogják létrehozni, hanem egy zseniális közgazdasági képességekkel és ördögi politikai bölcsességgel bíró „anti-József”, „anti-Dániel”, aki természetfölötti, diabolikus képességeivel az egész világot megigézi, és első számú szupersztár is lesz. Az lehet, hogy egyes háttérszervezetek az ő felemelkedése számára készítik elő tudatosan vagy tudattalanul az utat.
A régi történelmi birodalmakat konkrét etnikai dominancia is jellemezte: Babilóniában a káldeusok voltak meghatározóak, a méd–perzsa birodalom főszereplői a névadók, ahhoz hasonlóan, ahogy Nagy Sándor birodalmában, illetve a hellén utódállamokban a görögök, illetve a görög kultúrához kapcsolódó etnikumok töltöttek be meghatározó szerepet.
A „negyedik birodalmat” azonban a Biblia már szörnyűnek, rettenetesnek és iszonyatosan erősnek ábrázolja. Ez a kép erősen eklektikus. Egy torz, szörnyeteg hatalomról van szó, amiben már nem az etnikum dominál, hanem inkább szinkretista jellegű lesz: multinacionális és multikulturális. Ez lesz a végeredménye a szekularizált emberiség történelmi pályafutásának. Részben spontaneitás eredményeként jön létre, másrészt viszont a történelem hordoz egy gonosz titkot már Nimród óta. A Bibliában szerepel Bábel tornyának az építése, de ez más népek mitológiáiban is megtalálható egyes elemeiben. Abban a korban is egy technológiai forradalom zajlott: másképp nem tudtak volna egy olyan tornyot felhúzni, amin maga Isten is meglepődött.
Mózes 5. könyvének 32. fejezetében szerepel egy olyan állítás (7–8. vers), amely világossá teszi, hogy Isten már Bábel előtt meghatározta a természetes világrendet. Ennek pedig négy fontos eleme volt: egyrészt örökséget osztott a nemzeteknek; másrészt szét is választotta őket; harmadrészt megszabta a határaikat; negyedrészt meghatározta ittlétük pontos időtartamát is. Ennek a négy alaptételnek kellett volna érvényesülnie, hogy az Isten által meghatározott természetes világrendet fenntartsa az emberiség.
Bábel tehát e négy tény elleni lázadás szimbóluma: Nimród vezetésével az akkori emberiség egy másik világot akart felépíteni, amely kategorikusan elutasítja Isten uralmát a világ fölött. Valójában egy luciferiánus program alapján tervezték a torony felépítését. Ez Babilon ősi titkának magva, melyet számos eszménnyel kiegészítettek, és ennek az Isten ellen harcoló világnak a koncepciója közel ötezer éves múltra tekint vissza. A késői középkorban és az újkor hajnalán is alakultak ki olyan háttér- és titkos szervezetek, amelyek ezt a koncepciót tűzték zászlajukra; de a szabadkőművesek, illuminátusok előtt is voltak ilyen titkos szervezetek, például az alkimisták, rózsakeresztesek, templomosok, akik tanulmányozták és kutatták az okkult tudományokat, és az ezeken alapuló világ felépítésének lehetőségét. Tehát ősidők óta a világrendről szóló, Bibliával ellentétes elképzelés része volt a történelemnek (lásd az egyiptomi varázslókat vagy a „káldeusok tudományát”). Az archeológiai kutatások eredményeképpen a 19. század közepétől rengeteg olyan dokumentum került nyilvánosságra, illetve elsősorban szakemberek kezébe, mint például az egyiptomi Holtak könyve, és ezek tanulmányozása új lendületet adott az ilyen kérdésekkel foglalkozó mozgalmaknak. A 20. századi náci és kommunista-szocialista kísérletek célja mind az volt, hogy egy Isten és Törvénye nélküli világot hozzanak létre, de a globális kapitalizmust is ide lehet sorolni, mert a nemzetek széttagoltságát, határait és örökségét kívánja felszámolni.
Hatvanéves élettapasztalatom után nehéz elfogadnom, hogy a világ eseményei csak úgy, spontán vagy akár történelmi törvényszerűségek nyomán alakulnak, illetve hogy a nép által meg választott politikusok irányítják a világot. Amióta az eszemet tudom, eléggé aktívan figyelem a földi eseményeket, és ha az összeesküvés-elméleteknek nem is adok hitelt, de azt hajlamos vagyok elhinni, hogy titkosszolgálatoknak, a pénzügyi-gazdasági elitnek, befolyásos háttérszervezeteknek, mint például a Bilderberg-csoportnak vagy akár az illuminátusoknak vagy a Trilaterális Bizottságnak nagyobb befolyásuk van az események alakulására, mint a választott politikai vezetőknek vagy magának a népnek.
RT: Vajon ez a „kemény mag” csak a természetfölötti lények szintjén létezik, vagy az emberek között is vannak olyanok, akik mindezt teljes egészében átlátják?
Nem tudom. Azzal tisztában vagyok, hogy ez a világ sötét szellemi lények elnyomása alatt áll, akikkel okkultizmus által lehet kapcsolatba lépni, de ezek a sötét természetfölötti lények maguk is kezdeményezhetnek emberekkel kapcsolatokat. Különösen a keleti vallásokban elfogadott a „szellemi mesterek” vezetése, akik számukra alkalmas embereket kereső szellemi lények, hogy információkat és a világgal kapcsolatos terveket közöljenek velük. Ezeket a szellemi mestereket bizonyos irodalmakban „krisztusnak” is nevezik, aminek természetesen semmi köze nincs Jézus Krisztushoz. Például Helena Blavatskyra és a hozzá hasonlókra gondolok, akik a 20. századra nagy hatással bíró médiumok voltak. Az új világról kialakított koncepciójukból számos elem politikai szinten is megjelent, és nemzetek, emberek tömegeinek az életét befolyásolta, sőt a mai napig is befolyásolja.
RT: De vajon mi a baj az ő szempontjukból a nemzetekkel, miért pont a nemzetek és a nemzetállamok megszüntetése a kitűzött céljuk?
A világ eredeti rendjében az emberiség nemzeti közösségekre lett felosztva. A nemzetek „szét választása” pontosan ezt az isteni beavatkozást írja le, melynek egyik erkölcsi célja az, hogy a bűn, a halál és a velük kapcsolatos rossz megosztott státuszban uralhassa csak a földet. Ez a rossz hatalmának a gyengítését szolgálta, azaz Isten is alkalmazta az „oszd meg és uralkodj” elvét a gonosszal szemben. A tagoltságnak az is célja volt, hogy nemzeti kereteken belül létrejöhessenek olyan bibliai mozgalmak, amelyek az Isten és Noé közötti szövetség viszonyába terelik a nemzeteket, és a bűn ellen küzdenek, földi növekedését fékezik. Tehát Isten a jó és a rossz, sötétség és világosság harcát nem akarta globális szintre emelni, hanem hogy nemzeti keretek között vegyen részt az emberiség Isten oldalán ebben a küzdelemben. A vízözön előtt nem voltak nemzetek, az emberiség egységes volt, egy nyelve volt, és ez a gonoszság gyors földi növekedését és beteljesedését eredményezte, ami az ősvilág összeomlását okozta. Ez után Isten olyan világrendet alakított ki, amely megosztottságából fakadóan lassítja a gonoszság beteljesedését a földön. Nem véletlen, hogy maga a megváltás is nemzeti keretek között valósult meg, és nemzeti identitásban jelentek meg a mindenki és minden számára érvényes univerzális, abszolút igazságok, amelyek aztán a nemzeti és nemzetközi egyház megszületését eredményezték, amelynek funkciója a gonoszság titka világméretű növekedésének a fékezése, továbbá Isten országa evangéliumának hirdetése és képviselete.
Az elmúlt évtizedekben a nemzetek evangelizálása új erővel zajlott, számos új nyelvre lefordították a Bibliát, gyülekezetek alakultak olyan országokban, ahol eddig soha nem volt eredményes a keresztény misszió. Keresztények politikai befolyásra is szert tettek. Keresztényellenes körökben különösen mély aggodalmat váltott ki az amerikai evangéliumi kereszténységnek az Egyesült Államok politikájára gyakorolt befolyása. Erre reakcióképpen az elmúlt években olyan emberjogi, politikai, kulturális mozgalmak, folyamatok erősödtek meg a világban, amelyek célja a zsidókeresztény kinyilatkoztatás háttérbe szorítása, sőt felszámolása. A család, a nemzet és az egyház alapját egyaránt a kinyilatkoztatás képezi, amely az Új Kor (New Age) elképzelései megvalósításának útjában áll. Ez az okkultizmuson alapuló nézetrendszer például a Biblia Istenét az emberiség és a szabadság ellenségének tünteti fel, míg ellentétét, Lucifert az emberiség jótevőjeként, aki szabadsággal, tudással és nagysággal ajándékozza meg az emberiséget. E világképben mi, keresztények vagyunk a sötétség, ostobaság és elnyomás képviselői, akiknek agymosásától, manipulálásától kell megszabadítani, távol tartani a fiatalokat, sőt az egész társadalmat.
Ellentétes rendszerek konfliktusa zajlik a földi élet minden területén, ami mögött szellemi-természetfölötti világok egymással szembeni háborúja áll. A nemzetek és a birodalmak közti harcot is e természetfölötti konfliktus természetes, politikai területének tartom. A birodalmak kiépítése útjában mindig a nemzeti ellenállások voltak, s a szembenállás erejét a nemzeti, vallási, kulturális identitás minősége határozta meg. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás és az ezen alapuló közösségek lerombolásával Európában is könnyebb megvalósítani a központosítást, föderációt, mert a kiüresített, értékvesztett identitású, demoralizált egyéneket könnyebb irányítani, mint az erős erkölcsi, szellemi és világnézeti meggyőződésű polgárokat.
Isten az emberiség nemzeti közösségekre való felosztottságát fenn akarja tartani a nemzetek ítéletéig. A Biblia szerint azonban vannak olyan időszakok, amikor az Örökkévaló megengedi, sőt támogatja birodalmak létrejöttét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a birodalmi típusú hatalmi konstrukció jobb lenne a nemzeti rendszernél, sőt a történelem Urát a büntetés szándéka vezeti, amikor világbirodalmak számára lehetővé teszi, hogy megfosszák a nemzeteket szuverenitásuktól, önrendelkezésüktől, kultúrájuktól, sőt földjüktől is. A birodalmak felemelkedése nemzetek ítéletét és fegyelmezését is szolgálta, és miután az impériumok betöltötték történelmi küldetésüket, azok is Isten büntető ítélete alá estek. Ezek összeomlása után a nemzeti megújhodások ideje következett. Az ószövetségi Izrael és Júda összeomlásának, a zsidók szétszóratásának, száműzetésének is ez volt az elsődleges történelmi oka. Amíg Izrael hűségesen követte a szövetség igéit, képes volt birtokolni földjét és megőrizni országa szuverenitását, sőt fő akadályozója volt a Földön a világbirodalmak létrejöttének. A Biblia szerint a világbirodalmak csak azután tudtak létrejönni (ez a „népek ideje”), miután a Sechiná eltávozott Jeruzsálemből, Izrael, majd Júda mint nemzet szétesett, és elveszítette földjét, Templomát. Az ószövetségi zsidóság kudarca a térség más nemzeteinek sorsára is negatív hatást gyakorolt (arámiak, moábiták, ammoniták, filiszteusok, egyiptomiak stb.). Érdekes fejlemény, hogy a második világháború után, a modern Izrael Állam kikiáltásának következtében sok olyan nemzet nyerte el a függetlenségét, amelyek ezzel több évszázados, sőt évezredes gyarmati korszakot hagytak maguk mögött.
A nemzetállamokra napjainkban nagy nyomás nehezedik, hogy szuverenitásukat, önrendelkezési jogaikat adják fel, határaikat pedig nyissák meg különböző etnikumok, vallások előtt. Nemzetközi erőcentrumok a nemzeti szuverenitást és a határokat olyan problémáknak tüntetik fel, amelyek ősidők óta háborúk és szenvedések okozói az emberiség számára. A globalisták számos esetben a patriotizmust a nacionalizmussal, azt pedig a nácizmussal azonosítják, hogy vállalhatatlannak állítsák be a hazafiságot. Történelmi tény, hogy a nemzeti szuverenitással és határokkal kapcsolatos viták, ellenségeskedések véres háborúkat robbantottak ki, és mély sérelmeket, szenvedéseket okoztak az érintett etnikumoknak a történelem során. De nem a nemzeti szuverenitás az emberiség eredendő bűne. Az elmúlt napokban is hallottunk olyan vélekedéseket, hogy a nemzeti identitásra és határokra nincs szükség, a történelem ezen már túllépett, a nemzeti gondolkozást egy globális tudatnak kellene felváltani, a határokat pedig ki kell nyitni a szabad mozgás és kereskedelem előtt. Ezek a törekvések szerintem különösen a kis létszámú nemzetek fennmaradását veszélyeztetik.
A fenti jelenségekkel párhuzamosan kulturális változás is zajlik, elsősorban a nyugati világban. A gyermekeket, fiatalokat igyekeznek minél korábban függetleníteni családjuktól; a szabad mozgással, utazásokkal és áttelepülésekkel tömegeket szakítanak el nemzeti közösségeiktől; az emberek vágyait kiszolgáló fogyasztói kultúrával pedig az emberek vallási-erkölcsi identitását üresítik ki. Ez nem összeesküvési teória, hanem hétköznapi valóság, amellyel lépten nyomon szembesülünk. Pál apostol próféciája korunkra vonatkozik: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői” (2Tim 3:1–4). Napi tapasztalat, hogy az emberek egyéni érdekeiket mindenek fölé emelik, így a család, az egyház és a nemzet hagyományos szerkezete szétesik. Nehéz elhinnem, hogy e destruktív folyamat mögött nincs tudatosság. Szerintünk a tradicionális intézményeket kiváltani lázadás Isten ellen. A felelősség fennmaradásához a hagyományos közösségi formák pótolhatatlanok, ezért is napjainkban hangsúlyozottan kell a keresztényeknek támogatniuk és védelmezniük a kinyilatkoztatás által létrehozott közösségek igazságait. Minden olyan mozgalomnak útjában állunk, amelyek nemzetközivé akarják tenni a világot, akár kommunizmusról, nácizmusról, akár kalifátusról legyen szó. Sőt, bizonyos mértékben a globális kapitalizmussal szemben is szüksége van az önvédelemre a kereszténységnek és a nemzeteknek egyaránt.
A szórakoztatás és kényelem társadalmának kiépülése sem feltételezés, hanem valóság. Ennek az őstípusát különösen a Római Birodalomban valósították meg, aminek célja az volt, hogy a lézengő, munkanélküli városi plebejusok számára olyan időtöltést biztosítsanak, amely által különböző természetes és természetellenes vágyaikat kielégíthetik. Közismert ennek a programnak a neve: „panem et circenses” (kenyeret és cirkuszt). S ehhez egész intézményrendszert építettek ki, amely lekötötte a tömegek figyelmét, és függőségbe is vonta őket. Politikai célja az volt, hogy ne törjenek ki zavargások a városban. Ezt a célt szolgálták a tömegeket vonzó színházak, arénák, lóversenyek, sportesemények. Modern kultúránk szinte minden korosztályhoz tartozó réteg számára gazdag szórakoztató programot kínál az étkezés, a szexualitás és más testi élvezetek világában. Régóta köztudott, hogy ha négy-öt órát eltöltenek az emberek például a kereskedelmi tévék előtt szappanoperák és különböző sorozatok nézésével, nem nagyon marad idejük, energiájuk forradalmat csinálni, sőt a kényelemtől és szórakozástól való függőség igézetében önként mondanak le emberi jogaikról az államhatalom vagy a szolgáltató intézmények javára. Ennek következtében egy szűk réteg kezébe kerülnek a legfontosabb döntési jogkörök. Klasszikus műveket forgatnak ki eredeti tartalmukból, teszik a tömegek számára fogyasztható, leegyszerűsített giccsekké, megfosztva erkölcsfejlesztő, jellemépítő hatásuktól; vagy olyan modern meséket, fiktív mitológiákat filmesítenek meg, amelyeknek semmi közük nincs a valósághoz. Ezek a nagy semmit tartalmazzák, ami az embereket még nagyobb ürességbe taszítja, lekötik a figyelmüket, hogy ne maradjon idejük és erejük se Isten keresésére, se minőségi kapcsolatok ápolására. Az oktatásban is aggódással figyelem, hogyan degradálják a klasszikus humán műveltséget azáltal, hogy háttérbe szorítják az oktatását, és ennek kárára túlértékelik a műszaki és informatikai ismereteket. A műszaki műveltség természetéből fakadóan fetisizálja a technológia vívmányait, és mélyíti az értékektől való elidegenedést, magát a humánumot is tárgyiasítja, megfosztja személyes méltóságától.
Modern világunk fétisei az okostelefon, iPad, különböző kütyük, mesterséges intelligenciával felruházott robotok, melyeknek rajongótábora napról napra milliókkal növekszik. E posztmodern bálványok funkciója szinte ugyanaz, mint régen a totemeké, fétiseké. Az utóbbi évek pásztorlásai során tapasztaltuk, hogy a komputerfüggőség személyiségromboló, a drogfüggőséghez hasonló tüneteket hoz létre, ráadásul talán soha nem élt a világtörténelemben a Földön – az internet jóvoltából – annyi pornófüggő fiatal, mint napjainkban. A fiatalok jövőjének tönkretevéséért mindazok felelősek, akik könnyen elérhetővé teszik a már szinte gyermekkorúak, a Z generáció számára a pornográfiát, a szexuális kapcsolatokat, alkoholt, drogot, abortuszt. Bárhová utazom, azt látom, hogy szinte mindenütt ugyanolyan ruhákban járnak, ugyanazt a divatot követik, ugyanolyan szemüveget hordanak, ugyanolyan ételeket esznek, ugyanazokat a zenéket hallgatják, ugyanazokkal az eszközökkel igyekszenek az alakjukat formában tartani, fiúk-lányok egyaránt gyúrnak és futnak a világ minden pontján – amiből egy dolog lesz nyilvánvaló, hogy semmi más nem fontos, csak az emberi test. Nem nagyon csodálkozhatunk, hogy az ennyi érzéki élménnyel dúsított kultúránk termékei olyan kóros függőségekben szenvedő nők és férfiak, akik előtt egyetlen cél lebeg, hogy ittlétük minden percét kiélvezzék. Ez az elpuhult civilizáció biztos vereségre van ítélve a muszlim kultúrával szemben, amely ismeri, sőt központi értéknek tekinti az általuk fontosnak tartott ügyekért való életet, vagy akár halált is. Szerintem a mostani populáris kultúránkért sem élni, sem meghalni nem érdemes, és ezzel tisztában vannak azok is, akik fogyasztják. Ezért a cinizmus, nihilizmus vesz körül lassan mindent, sőt nem lebecsülendő kárt okoz a keresztény világon belül is. A keresztény tömegek nagy része maga sem kötelezi el magát az általa vallott értékek mellett. És talán ez is szerepet játszik abban, hogy a nyugati társadalmakban sok keresztény hátterű fiatal áttér a muszlim vallásra, mert úgy látja, hogy ott legalább még van olyan ügy, amelyért érdemes élni, harcolni, sőt meghalni is. Természetesen messzemenőkig nem értek egyet az iszlám tanokkal, és szerintem kulcsfontosságú lenne a keresztény értékrend átfogó megújulása, ami akkor lehet sikeres, ha egyrészt a magukat keresztényeknek mondó emberek elkötelezetten követik a bibliai hit- igazságokat, másrészt pedig a társadalom cinizmus helyett támogatóan viszonyul az ilyen célú megújulásokhoz, reformokhoz.
Birodalmi fantáziálás
RT: A mostani fiatalok körében az egyik legmenőbb sorozat a Trónok harca, amely olyan magatartásformákat jelenít meg a végtelenségig, amik a birodalmi mentalitást tükrözik.
Már a görögök is megkülönböztettek tényszerű, tényeken alapuló, illetve fantáziáláson alapuló gondolkodást. Ez a második fajta gondolkodás irreális. A kereszténység nem a fantázia terméke, hanem azért tartjuk reálisnak, mert a menny és Isten létezése valóság, nem a képzelet terméke. De a fantáziálás által az ember irreális világba lép át, ami a valóság megismerése előtt a legfőbb válaszfallá lesz, és felkészíti, fogékonnyá teszi az egyént más vallási és kulturális megcsalattatásokra is, ami az utolsó idők egyik nagyon fontos jele. Erről is beszél Pál apostol: „az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak” (2Tim 4:4). Nem hiszek abban, hogy az ember rendelkezik olyan potenciállal, ami az evolúció továbbvitelére alkalmas vagy elégséges lenne – másrészt az evolucionizmus maga is egy nézetrendszer, nem tény. Éppen ezért az ember a képzeletével csak egy hazug pszeudovilágot tud alkotni, ami börtönévé, vaskemencévé válik. A birodalmakat népszerűsítő fikciók által megvezetett egyéneket fel lehet használni egy természet- és Isten-ellenes világdiktatúra kiépítésére. A valóságnak két szintje van: természetes és természetfölötti. Az egyiket tapasztalat és gondolkozás által tudja az ember megismerni, a másikat pedig a kinyilatkoztatásból. Ezek az ismeretek teszik az embert értelmessé, bölccsé és erkölcsi lénnyé. A kreált jó és rossz alapján álló döntések pedig a hazugság labirintusaiba, a teljes kiszolgáltatottságba és rabszol - gaságba vezetik az embereket. Az egzisztencialista filozófusok első nemzedékei hangsúlyozták, hogy az ember eredetinek születik, de másolatként hal meg; és ebben a mostani világkultúrát felelősség terheli, mert tömegeket tesz pszeudolénnyé, önmaga árnyékává, és megfosztja létezése értelmének keresésétől és meglelésétől. A Trónok harca és ezekhez hasonló művek (Harry Potter, Gyűrűk ura, Csillagok háborúja stb.) az egyént a létezés úttalan dzsungelébe és nem a lényegéhez vezetik. Ennek a kultúrának a termékei rabszolgák lesznek.
GG: Amikor arról beszélünk, hogy rohamosan terjed a fogyasztói kultúra, a bulikultúra, a számítógép- függőség, a pornófüggőség, ezzel szemben mit tudnak tenni a keresztények, az egyház vagy a keresztény szülők a saját életük, illetve gyerekeik életének megóvása érdekében?
Az egyik legfontosabb feladat az ember szellemében lévő ürességnek időtálló értékekkel való betöltése. A bibliai antropológia alapján az ember szellemből, lélekből és testből áll. A személyiségünket alkotó mindhárom részünket kizárólag Isten uralma, jelenléte és javai képesek kielégíteni. Erre az elégedettségre, boldogságra csak az Istennel Jézus Krisztus által való, személyes közösségben lehet eljutni. Ezért a nevelés alapja a Krisztus tanítása. Ha a fiatalban az üresség betöltetlen marad, akkor a romlott vágyak hálójában vergődik a személyisége. Nem rendelkezik azzal a szellemi-erkölcsi értékrenddel és erővel, amelynek alapján sikeresen tudna ellenállni a személyiségét is romboló vágyainak, és az ezeken alapuló kísértésekben szükségképpen elbukik. Az éhes ember enni, a szomjas pedig inni akar. Az emberben nemcsak fizikai, hanem szellemi, lelki éhségek és szomjúságok is vannak, amelyeket az igazság tud kielégíteni. Ezért gyermekeink figyelmét az igazság felé kell fordítani, s ezt példaadással, tanításokkal meg kell szerettetni velük, hogy még jobban kívánják és keressék. A nevelés már akkor sikeres, ha képes tudatosítani a gyermekekben, fiatalokban ezt a szellemi éhséget és szomjúságot, és meg tudja őket győzni, hogy erre a megfelelő táplálék Isten tiszta beszéde. Ezért tartalmazza az Ige: „Nem - csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Mt 4:4). Sok baj származik a szellemi és lelki ürességgel kapcsolatos tudatlanságból, vagyis abból, hogy ez tudatos szinten nem jelenik meg, mert így ez az éhség összefonódik az ember érzéki vágyaival, amiket aztán romlott, érzéki élményekkel akar kielégíteni. Az ilyen pót- és bűnös cselekedetek kel viszont még inkább tudatlanságba taszítja önmagát tényleges éhségének természetével kapcsolatban. Így kerül az ember egyre távolabb Istentől.
RT: Ezek szerint az Igével egyesült Szent Szellem az, ami (helyesebben aki) az emberi szellemet úgy jóllakatja, hogy ne legyen szüksége a függőségekre, a szórakozásra. Akkor hogyan fogalmaznád meg az ifjúság felé való szolgálat legalapvetőbb célját?
A keresztény nevelés sikere az apák és anyák példamutató életén, magatartásán alapul, akik ha letisztult és nyilvánvaló értékeket hordozó személyek, továbbá szeretetben élnek gyermekeikkel, és cselekedeteikkel ezt igazolják, nagy valószínűséggel sikeresek lesznek a gyermeknevelésben, mert a rajtuk levő kegyelem ráárad gyermekeikre, ami megtartja őket hitben és Isten szeretetében.
Ugyanakkor fel kell készíteni gyermekeinket arra is, hogy az ő kihívásaikban és harcaikban nekik kell helyt - állniuk. A szülők sem tudják gyermekeik helyett a hit harcát megharcolni. A fiataloknak személyesen és szabadon kell meghozniuk azokat a döntéseket, amelyek által elkötelezik magukat egész életükre-halálukra Jézus Krisztussal való együttélésre, az Ő követésére.
A nevelés és önnevelés legfőbb célja, hogy az ember bensőjében nyugalmi állapot, békesség uralkodjon. A békességtől gyakran a frusztrált kielégületlenség fosztja meg az embert, és ez energizálja, űzi, hogy vágyait kielégítse. Szexuális bűnökben is gyakran azért esnek el az emberek, mert a kielégítetlen, frusztrált vágyak uralják le őket. Mivel a biológiai érettség és a házasságkötés ideje között általában van egy jelentős időtartam, ezért ebben az időszakban a fiatalok különösen sebezhetőek. Helyesnek és támogatandónak tartom, hogy a fiatalok el - kötelezzék magukat a házasság előtti szüzességre, hogy majd a házastársuknak a maga eredetiségében és tisztaságában tudják átadni testüket, lelküket. A házasok figyelmét pedig Pál apostol arra hívja fel, hogy ne fosszák meg egymást, vagyis éljenek egymással szexuális életet, hogy ezen a területen is elégedettek, boldogok legyenek. A házasságtöréseknek is lehet szexuális frusztráció, kielégületlenség a belső motivációja. A kiegyensúlyozott házasélet pontosan ezzel szemben akar védelmet nyújtani a házastársaknak.
Az ember identitása összetett, s ezért lényének számos területén jogos igénye van az elégedettségre, a belső harmóniára. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon bennünk, Isten szeretete után fontos önmagunk és felebarátaink szeretete is. Az önszeretet addig nem önzés, amíg egyensúlyban áll az embertárs iránti szeretettel. A vallásgyakorlásban pontosan akkor lesz szélsőséges az ember, ha kizárólag az egyik irányú szeretetre összpontosít. Például eltorzítja a vallás az ember személyiségét, ha csak Isten szeretetét hangsúlyozza, de gyűlöli önmagát, vagy meghasonlott állapotban él önmagával; vagy embertársaival szemben negatív magatartású. De nagy probléma származik abból is, amikor az emberek elhagyják Isten szeretetét, és az emberszeretetre helyezik a hangsúlyt. Például tömegméretekben sok jó szándékú európainak ez a problémája: úgy akarnak a menekülteken segíteni, hogy elhagyták Isten szeretetét, vagyis az Ige követését, de a bajba jutott embertársaikkal szemben keresztényi mentalitást tanúsítanak. Ez a magatartás azért veszélyes, mert kiszolgáltatja magát az ember a csalásoknak, a kizsákmányolásnak, és szervilissé, vakká válik olyanok felé, akik le akarják őt igázni, el akarják nyomni. Pál apostol ezt a magatartást elítéli: „Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki felfal, ha valaki megfog, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arcul ver titeket” (2Kor 11:20).
Tehát az embernek szüksége van az élő Istenre, házastársra, gyermekekre, barátokra, vendégekre, sőt még idegenekre is, hogy az Istennel és emberekkel való közösségi igénye beteljesedjen.
A kritikai gondolkodás
MP: Több évtizede több nemzedék felé szolgáltál már, így össze is tudod hasonlítani a különböző generációkat. Miben látod a kulcsot ahhoz, hogy egy prédikátor át tudja törni a mai nemzedék ürességét és a különböző függőségeket?
Ez egy folytonos kihívás számomra is, és a válaszokat folyamatosan keresni kell. Szerintem döntő fontosságú, hogy a bibliai világnézetet, kereszténységet és a kultúrát képesek legyünk egymástól elválasztani, és felismerni, értelmezni a kettő közötti ellentéteket. A kommunizmus ideje alatt a hivatalos kultúra egy világnézet körül épült ki, ezért egyszerűbb volt felismerni azokat az ütközési pontokat, amelyek szemben álltak a keresztény világnézettel. Mai kultúránk sokkal szélesebb körű, plurálisabb, illetve egymásnak ellentmondó világnézeteket, valóságfogalmakat, tradíciókat tartalmaz. Sőt még keresztény színezetű elemeket is hordoz. Emiatt sokan nem ismerik fel, hogy továbbra is fennáll a válaszfal a kettő között. Ma az a veszély fenyegeti a keresztényeket, hogy úgymond mindenevők lesznek, és egymással ellentétben álló normákat, állításokat is befogadnak, elfogadnak, követnek. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy letisztult, érett, bibliai idealizmuson alapuló világnézetre tegyenek szert az újjászületett hívők, vagyis ne legyen kettős a gondolkozásuk, világi és keresztényi egyszerre, hanem újítsák meg az elméjüket, és tisztítsák meg magukat mindazoktól a fogalmaktól, valóságértelmezésektől, nézetektől, amelyek akadályozzák őket abban, hogy Isten Igéje a maga erejével és hatalmával behatolhasson személyiségükbe, és természetük szerves részévé váljon. Egy tiszta keresztény világnézet kiérleléséhez nélkülözhetetlen Isten Jeremiás számára adott kijelentésének követése: „gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jer 1:10b). A hit és a világnézet így tud egységbe kerülni, ami egyben a szellemünket a tudatunkkal és lelkünkkel is egyesíti.
A politikai marxizmus bukása után továbbra is népszerű a kulturális marxizmus, amelyet alapvetően a kritikai gondolkodás jellemez. Egyébként a marxizmus ebben teszi a követőit nagyon hatékonnyá. Népszerűségének kedvez, hogy ez kiszolgálja a romlott emberi természet kevélységét, gőgjét, ami által mindent uralma alá akar gyűrni. A kritizálás mindig uralmi pozícióba hozza az illetőt a kritizált személlyel szemben, tehát az intellektuális varázslásnak, elnyomásnak nagyon hatékony eszköze abban az esetben, ha egy ember magatartásának fő jellemzőjévé válik mindenben: jóval, rosszal szemben egyaránt. A magyar közéletet, közbeszédet a kritikai gondolkozás uralja, ezért mindennel, így a kereszténységgel szemben is gyanút, cinizmust, elutasítást gerjeszt. Sokan ezzel a gondolkodásmóddal jönnek be a gyülekezetbe, és elmulasztják az elméjük megújítását; így olyan értékeket vetnek meg, amelyek a személyiségük számára is áldást közvetítenének.
A kereszténység pozitív életszemléletet hirdet, és nem a rossz, hanem a jó dolgok várására hangolja rá az emberek lelkét. Egy keresztény legfeljebb az Isten nélküli világgal szemben pesszimista, de ez nem uralja le az élethez, valósághoz való viszonyulását, mert tudja, hogy van egy magasabb rendű valóság és örök élet, melyet Isten országának a polgáraként már az ittlétében hordoz. Szerintem nagyon sok keresztényt a kritikai gondolkodása tart távol az örömtől, a jókedvtől, a bizakodástól. Ezért fontos lerombolni önmagunkban a gondolkodásunknak azokat a kiindulópontjait, axiómáit, amelyek az ember valósághoz való hozzáállását negatívvá és cinikussá teszik. Folyamatosan intellektuális munkát kell végeznünk azért, hogy gondolkodásunk, mentalitásunk élő reménységen alapuljon. A jövő az ilyen típusú embereket fogja igazolni, a cinikusokat pedig megszégyeníti. Különösen az örök értékek tagadásán alapuló magatartás önpusztító. Az ember így saját magát taszítja bele a legnagyobb problémákba, és ezért gyakran a környezetét hibáztatja, ennek következtében viszont a külső világ részéről elutasítást tapasztal.
A földi életben való boldoguláshoz, sikerhez elengedhetetlen, hogy a jövővel kapcsolatban pozitív álmokat, képeket, látásokat hordozzunk. A próféciáknak pontosan ez az egyik nagy áldása, ahogy Péter apostol is megerősíti: „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben” (2Pét 1:19).
Úgy látom, a mai fiatalok körében is a cinizmus mint a modernitás egy szinonimája van jelen: divat mindent kigúnyolni, megvetni, nevetség tárgyává tenni, és előszeretettel viszonyulnak ezen a módon a zsidó-keresztény kinyilatkoztatáshoz is. A világ kultúráját azonban le lehet győzni, ha Isten Igéje alapján helyesen értelmezzük és meg ítéljük a kor uralkodó szellemét, amely energizálja. Sajnálatos módon bizonyos egyetemekről olyan cinikus aktivisták kerülnek ki, akik csak a melegmozgalomban, a drogliberalizációban, a nemzetállamok felszámolásában, az Izrael- és keresztényellenességben és ehhez hasonlókban látnak értéket. Ez az új cinizmus az iszlámot és a keleti vallásokat is felhasználja a kereszténység társadalmi háttérbe szorítására. Több alkalommal megdöbbentett, hogy amikor a keresztények megalázásáról van szó, akkor ez az ultraliberálisnak mondott réteg kész akár a militáns iszlámot is védelmébe venni. A kereszténységgel szembeni kritikai gondolkodás és cinizmus Európát egy olyan fekete lyukba taszítja, ami egész civilizációnk sírja lehet.
Ezért a kultúrát én nem tekintem megváltoztathatatlannak, hiszen emberek irányítják, alakítják, és ha ezzel szemben mi bátran képviseljük és hirdetjük Isten Igéjét, akkor át tudjuk törni az üresség falait, és el tudjuk szakítani a különböző kóros függőségek láncait. Az áttöréshez azonban fontos, hogy meg tudjon rajtunk keresztül nyilvánulni Isten Szellemének szabadító és gyógyító ereje.
Műételek, műitalok
RT: Milyen területekre terjed még ki ez az „új kultúra”?
A világ kultúraváltásának az étkezési szokások megváltoztatása és az élelmiszerekkel kapcsolatos újítások is részei, amit gasztronómiai reformnak is neveznek. Jézus figyelmeztetett bennünket, hogy ne aggodalmaskodjunk a létezésünk felől. Ma egyre több ember, köztük keresztények figyelmét is lekötik, és az elméjüket leuralják a táplálkozással kapcsolatos kérdések: mit együnk, mit igyunk? „Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy nektek szükségetek van ezekre.” (Lk 12:29–30) Az állatoktól az embert az is megkülönbözteti, hogy földi tevékenysége középpontjában nem tápláléka megszerzése, hanem a Teremtő akaratának betöltése áll. A táplálkozás a nyugati kultúrában nem az élelmiszerek hiánya, hanem az élelmiszeripar manipulációi, a hamisítások, csalások, az ételekhez hozzáadott káros adalékanyagok, valamint a zaklatott életmód miatt lett egyre nagyobb probléma. A Biblia szerint az ember ellátása a földi tevékenységének nem a célja, hanem a következménye. Ezzel szemben az állatoknak folyamatosan ez a fő céljuk mindennap. De ma gigacégek harcolnak az emberek gyomráért. Céljuk, hogy termékeiktől függő fogyasztókat hozzanak létre. Egészségünk szolgálata és védelme legjobb esetben is másodlagos szempont. Minél nagyobb keresletet akarnak létrehozni termékeik iránt a piacon. Közismert, hogy vannak olyan adalékok, ízfokozók, amelyekkel nagyobb függőséget lehet létrehozni a fogyasztóban, mint a tisztán természetes alapanyagokból álló élelmiszerekkel. Az egészségtelen ételek fogyasztásának világméretekben láthatóak a következményei. Az orvostudomány ugyan dinamikusan fejlődik, de a közegészségben áttörő javulás nem tud bekövetkezni. Ennek egyik fő oka a rossz táplálkozás és az egészségre káros életmód. Számos esetben az úgynevezett „tudományos étkezés”, illetve az egészséges táplálkozást propagáló intézmények mögött is ugyanazok állnak, mint akik a piacot terítik rossz, egészségtelen termékekkel. A táplálkozással kapcsolatos propaganda is zavarkeltő, mert sokszor a konkurencia áruit „leplezik le”, hogy a saját termékeiket egészségünkre jótékony hatásúnak próbálják feltüntetni. A piacot felügyelő hatóságok is saját érdekeik alapján vizsgálják a termékeket, illetve igyekeznek a piacot szabályozni. A fogyasztókban azonban egyre növekszik a zavar és az aggodalom, hogyan étkezzenek egészségesen. Az elmúlt évszázadokban a táplálkozás akkor volt akut kérdés, ha a termés nem volt jó. Napjainkban a jó termés ellenére is jelen vannak az étkezéssel kapcsolatos problémák. Az időjárási viszonyoktól függetlenül az európai piacokon az élelmiszerekből bőséges a kínálat, de ezekből a részben mesterségesen előállított termékekből sokat a kukába dobálnak az emberek. Az étkezésből egyre inkább eltűnik az öröm. Olyan szükségszerű, automatikus tevékenységgé vált, amelyet a vidámság és a hála helyett félelem és aggodalom vesz körül.
Hogyan tudjuk visszaszerezni a hatalmunkat saját táplálkozásunk fölött, s azt helyes irányba terelni? Ezen a területen is vissza kell térni Isten Igéjéhez. El kell fogadnunk Pál apostol figyelmeztetését, amely különösen a mi időnkre vonatkozik: „Akik tiltják a házasságot, [sürgetik] az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hála - adással élnek azzal; mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által.” (1Tim 4:3–5) Ebben az igében Pál természetes eledelekről és húsételekről beszél. Az a normális táplálék, amit Isten teremtett. Ő tudja, mire van a testünknek szüksége, Ő választotta ki azokat az anyagi elemeket, melyekből testünket megalkotta. Ezzel szemben állnak azok a termékek, amelyeket az emberek kreáltak természetes és mesterséges anyagok összekeverésével. Vissza kell térnünk a természetes anyagokból és teremtményekből készült étrendhez.
Az étkezés nem csupán biológiai szükségleteket kielégítő tevékenység, hanem lelki és szellemi jellege és célja is van. Amit Isten teremtett, az jó. Azt megszenteli, és az étel megáldása által az Úr jelen van az asztalunknál. Ezért a bibliai étkezés az istentisztelet egy formája, amely által a Gondviselőnek hálát és dicsőséget adunk, továbbá a szeretteinkkel, embertársainkkal való közösségteremtésnek is eszköze. Így az étkezésnek nem csupán anyagi céljai vannak (hogy megtömjük a testünket a hiányzó anyagi elemekkel), hanem élvezetet, elégedettséget, vidámságot is eredményező fizikai és lelki tevékenység is egyben. A tudományos étkezés hiányossága az, hogy a táplálkozásnak csak a fizikai részével foglalkozik, és figyelmen kívül hagyja, hogy az egészség fenntartásának, megőrzésének fontos feltétele az is, hogy az ételek fogyasztása elégedettséget, jó kedélyállapotot hozzon létre. A táplálkozásunk pszichikai és szellemi tartalma döntő befolyással bír testünk állapotára is. Az egészséges ételeket élvező embertársaink ne erőltessék kedvenc étrendjüket, szokásaikat másokra, mert számos ember elveszített egészségét helyreállítani és fenntartani viszont csak tudományos étkezéssel lehet. Mindenkinek a figyelmébe ajánljuk Pál apostol tanácsát: „Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta őt. (…) De ha a te atyádfia az ételért megszomorodik, akkor te nem szeretet szerint cselekszel. Ne veszítsd el azt a te ételeddel, akiért Krisztus meghalt. Ne káromoltassék azért a ti javatok. Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm” (Róm 14:3,15–17).
RT: A piacon már vadászni kell, hogy hol az az öreg néni, aki kis asztal mögött árulja a saját terményeit…
Igen, az őstermelőket kiszorították a piacokról, illetve a falusi lakossággal már régebben meg - utáltatták a földművelést, kertészkedést, állattartást, holott évezredek óta a mezőgazdasági területeken élők számára a föld és művelése, az állattartás biztosította a megélhetést, sőt a falvak még krízisek, háborúk idején is képesek voltak elegendő termékkel ellátni a városi piacokat. Isten megáldotta Magyarországot jó minőségű termőfölddel, a történelmünkben ritkán fordult elő tömeges éhezés. Az unióhoz való csatlakozáskor a központi szabályozásokhoz igazodva csökkentették az állatállományt, és visszaszorították az őstermelőket is, hogy a multik termékei számára biztosítsanak elsőbbséget. Ha az állami földek eladása tisztességesen valósul meg, újra létrejöhet hazánkban a valóban földműveléssel foglalkozó középosztály, amely jó minőségű termékekkel betörhet a piacra, s az ellátás minősége emelkedhet. A falvakban csak akkor lesz élet, ha az ott lakók újra művelik kertjeiket, földjüket: zöldségeket, gyümölcsöket termelnek, és az állattartáshoz is visszanyerik a kedvüket. Mindezekhez adottak hazánkban a természetes feltételek, és szerintem, ha a földművelésnek mint foglalkozásnak a társadalmi megbecsülése javulni fog és megerősödik, sok fiatal nem elmenekül majd a faluból, hanem megjön a kedve a gazdálkodáshoz. Akkor a piacokon a multik és az őstermelők árukínálata között újra egyensúly jön létre, és több jó minőségű étel kerül az asztalunkra.
Egyébként a ruha- és textiliparban is hasonló problémákat látok: az emberek jelentős része értéktelen, olcsó, egészségre káros, szintetikus anyagokból készített ruhákban jár. A jó minőségű, természetes anyagokból (gyapjú, kasmír, bőr stb.) készült ruhák számukra megfizethetetlenek. Az egészségünkre pedig a természetes anyagból készült ruhák vannak jó hatással. Hadd hívjuk fel erre is a figyelmet. Legutóbbi izraeli látogatásom során Silóban az ottani kibuc lakói bemutatót tartottak, hogy a bibliai időkben hogyan készítették a fonalakat, abból hogyan szőttek ruhákat, és milyen anyagokból készült festékekkel színezték be azokat. Ezek a telepesek maguk is saját kezük által font, festett, kötött, szőtt ruhákban jártak. Az ilyen ruhák viselése bőrünkre, húsunkra, testünk szöveteire, sejtjeire pozitív hatással van, és közérzetünk is jobb ezekben.
MP: Hogy lehet a fiatalokat visszaszoktatni? Nemcsak az étkezésben, hanem általában, hogy kívánják a normálist, a természetest?
Szükség lenne a „vissza a természethez” program keresztény alapokon álló megújítására. „Ábrahám-programnak” is nevezhetném, aki kora legfejlettebb civilizációjú városállamát hagyta maga mögött, hogy Isten városát várva nomád, állattartó életmódot folytasson. A Holttenger térségébe se kívánkozott, holott abban az időben az olyan termékeny és szép volt, mint az Éden; de a bűn, az Istennel szembeni lázadás uralta ezt a „vigalmi körzetet”, melyet Szodoma és Gomora neve fémjelez. Ő hitben járt, új civilizáció alapítója lett, melynek mindannyian, különböző mértékben, haszonélvezői is vagyunk. A jövőben szeretnénk olyan természetes körülmények között megvalósuló táborokat létrehozni, ahová elsősorban az „agyonurbanizált”, modern fétisfüggőket hívnánk meg, hogy hagyják a hátuk mögött egy időre okostelefonjaikat, komputereiket, iPad - jeiket, városi rohangálásukat, a hajszát – és a föld, az állatok, madarak, baromfik, növények társaságában, környezetében töltsenek el napokat, imádkozással, bibliatanulmányozással és minőségi beszélgetésekkel egymás között. Étkezésükhöz is elegendő időt fogunk biztosítani, hogy felfedezzék újra az ételek ízét, zamatát, hogy azok kellemes érzeteket, képzeteket keltsenek fáradt idegrendszerükben.
GG: Sokan panaszkodnak, hogy bármennyit esznek, sosem tudnak jóllakni.
Igen, de ezen nem csodálkozom, mert kevés idő jut az étkezésre, és gyakran nem megfelelő környezetben táplálkoznak az emberek, így sokan nem is étkeznek, hanem gyorsan magukba lapátolják az ételt, mint kazánba a szenet. A hajszolt és kapkodó, frusztrált állapotban való evés során az ember elveszíti az arányérzékét az étel mennyiségével kapcsolatban is. Ha nem figyelünk a gyomrunkból a tudatunkhoz érkező jelzésekre, szinte folyamatosan tömjük, túlzabáljuk magunkat, ami démonikus függőségbe taszítja az embert. Ez pedig akkora nyomorúság, mint az alkohol vagy drogfüggőség. A jóllakottságérzés nem csupán az elfogyasztott ennivaló mennyiségén múlik, hanem az ételek élvezetén is. Miért van betáplálva az ízlelés képessége a testünkbe? Ennek az érzékszervnek a működését sokan figyelmen kívül hagyják. Berohannak egy gyors - étkezdébe, például a McDonald’sba, és bedobják az ételt magukba néhány perc alatt, mintha testük egy automata robotgép lenne. Ezzel szétzúzzák magukban azokat az érzékszerveket (ízlelés, szaglás stb.), melyek kiépítik bennünk az étkezéssel kapcsolatos elégedettséget. A Bibliában az emberek ettek, ittak, és „szívük megvidámodott”. A normális étkezés eredménye – mint mondtam – a vidámság. Hol van ez ma? Az elégedettség helyett az emberek szedik a gyógyszereket a refluxra, a rossz közérzetükre, mert az étkezés után szenvednek, jajgatnak, olyan bajokkal küszködnek, amelyek régebben teljesen ismeretlenek voltak az emberek számára.
Uralkodás becsmérléssel
RT: Térjünk még vissza egy pillanatra a kritikai gondolkodásmódhoz. Te is kritikusan viszonyulsz a világhoz, hiszen ahhoz, hogy az ember az igazságot meg tudja találni, ellenőrzés alá kell vonnia a beáramló információkat: mi az igaz, és mi nem.
A lényegi különbség a kritikai magatartásban az ítélkezés céljából adódik. A keresztény kritika célja egyrészt az igazság és a hazugság, a bűn és Isten Igéje, a jó és rossz, Isten és az ördög uralma stb. közötti különbségtétel. A helyes kritika alapja Isten Törvénye, Igéje, ehhez mérjük a cselekedeteket, folyamatokat, dolgokat, vagy személyek állapotát, helyzetét. A kritizálásnak egy másik célja a rombolás, amely az „ördög munkájára” és a világ bukott állapotára irányul. Jézus Krisztus földi küldetésének és életművének negatív célja az ördög munkájának lerombolása:„Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1Jn 3:8b). A bennünk lakó Szent Szellemnek egyik fő tevékenységi köre szintén az ítélkezés. Csak ezáltal tudjuk meggyőzni a világot, hogy elnyomójuk (e világ fejedelme) Isten ítélete alatt áll (lásd Jn 16:11). Az ítélkezés (kriszisz) pozitív célja többek között az is, hogy helyreállítsa az Isten és ember közötti szövetségi viszonyt, és előkészítse Isten földi uralmát. A názáreti Jézus a képmutatáson alapuló ítélkezéstől óv bennünket, de az igazságosság alapján álló kritikára a keresztény és egyházi életben és szolgálatban is szükség van, mert csak ez által lehetséges a megtisztulás és megszentelődés. A keresztény kritikai magatartás végeredménye és célja az építés.
A szekuláris kritikai magatartásokban is jelentős különbségek vannak. Például másképp kritizálnak az amerikai közéletben, mint hazánkban. Szerintem a magyar kritikai magatartás többnyire még most is a marxista- leninista ideológiának és stílusnak a maradványa. Az ideológiát ugyan már sokan megtagadták, de az ezen alapuló mentalitást nem. Ebben minimális az építő szándék, fő jellemzője a dolgok, emberek fölötti uralkodási vágy, illetve az ezzel szemben álló személyek, viszonyok rombolása. E destruktív magatartás forrása a marxizmus intellektuális felsőbbrendűség-tudata, amely alapvetően negatív életszemléleten alapul, s ennek romboló jellege a létező szocializmus összeomlása után még jobban megerősödött. A közbeszédet napjainkban is „minden szörnyű, minden rossz” előítélet uralja. Egy marxista számára mindaddig, amíg az országot és a közügyeket nem ők igazgatják, vezetik, a folyamatok elfogadhatatlanok, s a vezető pozíciókban lévők alkalmatlanok, akik katasztrófába vezetik az országot. A valláshoz, így a kereszténységhez való viszonyukat is negativizmus jellemzi. Ez különösen akkor nyilvánul meg bennük, amikor az egyházak képviselői olyan ügyek mellé állnak, ami ellenkezik az ő felfogásukkal. A posztmarxista társadalomban mindannyiunk ítélkezési stílusát és szellemiségét meg kell tisztítani az osztályharcon alapuló ellenszenvtől és embergyűlölettől.
RT: Akkor ezek szerint a Harvardon, Oxfordban szocializált emberek éppen nem kritikai módon viszonyulnak ahhoz, amit ott tanultak, vagyis valójában ez a kritikai gondolkodás maga is egy dogma lett.
A hagyományos amerikai gondolkodás optimista. Ezen a kritikai gondolkodás előretörése sem tudott jelentős mértékben változtatni. A pozitív gondolkodás és beszéd általában véve ma is jellemzi az amerikai társadalmat. A kreativitásban, innovációban hisznek, s ezt lehet is tapasztalni az élet minden területén. A kereszténységgel szemben álló mozgalmaknak pozitív jövőképe, elképzelései vannak, szinte valamennyi jobbá szeretné tenni a világot. A jelenkori amerikai optimizmus alapja szerintem főleg a technológiai forradalom vívmányaiba vetett bizalom, illetve az ebben rejlő potenciál a további fejlődésre. Ezért pozitív jövőképük részét képezi például a bolygó megmentése, az emberi életidő meghosszabbítása, a betegségek le győzése, a test fiatalosságának megőrzése, a tömeges űrutazások, a jövő transzhumanista civilizációjának megteremtése stb. A Marsra való felköltözés lehetőségét, a földönkívüli civilizációkkal való együttműködést és egyéb, a jövővel kapcsolatos amerikai álmokat irreálisnak és idegesítő hiszékenységnek, naivitásnak tartom. Például nagyon nehéz innét megértenünk, hogy az amerikai közvéleményt miért foglalkoztatja a közvécé használatának rendje, hogy ki jogosult használni a női, illetve a férfi részleget. Erre szokás mondanunk, hogy az amerikaiak másik bolygón élnek. Az elmúlt évek azonban bizonyították azt is, hogy a kultúrájukon kívül álló térségek válságaiba való beavatkozásaik jelentős része sikertelen, sőt káros. A kudarcok ellenére a hollywoodi filmek továbbra is sulykolják a világnak, hogy nyugodjunk meg, mert a hős és emberfeletti képességekkel bíró amerikai férfiak és csinos barátnőik végül is megmentik a világot a rosszaktól, a csúnyáktól és a kövérektől. Ez az optimizmus természetesen köszönőviszonyban sem áll a zsidó-keresztény reménységgel, de az embereknek kellemes hallgatni, nézni ezeket a banális sztorikat egy sötét, kilátástalannak tűnő világban.
Azonban van egy másik Amerika is, amely óriási intellektuális, spirituális hatalommal rendelkezik, és ez az ország, sőt a világ fejlődésének is motorja, inspirál bennünket, és személyes, illetve közösségi szinten is áldást közvetít számunkra.
Migrációs válság Európában
GG: Ha lehet, beszéljünk most Európáról is egy kicsit. A szemünk előtt zajlik egy nagy migrációs hullám és az európai nemzetekkel kapcsolatos viták is felerősödtek. Miért lehet az, hogy ennyire egyszerre történik minden Európában, hogy ennyire „besűrűsödött” nálunk is a történelem?
Hogy miért éppen most zajlik a migrációs áradat, azt nem tudom. Feltételezéseim vannak a kiváltó okairól. A Közel-Keleten az iszlám felemelkedése óta nincs békesség. Az „arab tavasznak” nevezett felfordulás káoszba taszította a térséget. Az energiaforrásokért egymással is vetekedő nagyhatalmakat ebben súlyos felelősség terheli. Hibának tartom azt is, hogy a beavatkozáskor figyelmen kívül hagyták, hogy az arab emberek döntő többsége számára a vallás fontosabb, mint a materialista demokráciák javai és normái. A zsarnokok megbuktatása után a térség népei nem kértek a demokráciából, sem a nyugati kultúrából; ők továbbra is muszlim tradíciók szerint képzelik el a jövőjüket. A zsarnokságot most elmozdító nyugati hatalmakban nem barátot, hanem a vallásuk, kultúrájuk ellenségét látják. Az iszlám vallás és hatalmi rendszer is egyben, ezért a hatalmi berendezkedésről is konkrét, határozott elképzeléseik vannak: nem a népuralmat, hanem Allah uralmát akarják megvalósítani a saría által. Mohamed Mekka meghódítása után követőinek politikai és katonai vezetője is lett. Azóta a muszlim világ vallási-hatalmi berendezkedésének ez az ősmintája. Az iszlám világ fennállása óta szinte folyamatosan belső válsággal is küzd, de mindig kiemelkedett közülük olyan vezetésre alkalmas kisebbség, amely ezt a rendszert fenntartotta, különösen agresszív hódítások által. Ez a kultúra ismeri a migráció általi hódítást, hiszen Mohamed így szerezte meg Mekkát, de részben így szerezték meg Palesztinát és Kis-Ázsiát is. Most pedig az „arab tavasz” káoszából olyan világméretű hidzsra is kezd kibontakozni, amellyel szemben a Nyugat tehetetlen, sőt a nyugati elit nem is érti, hogy mi történik velünk ezekben a napokban.
A migrációáradatnak egy másik oka, hogy a régi arab hatalmi rendszerek összeomlása, válsága következtében a síiták és a szunniták között élet-halál harc robbant ki az arab iszlám világ vezető szerepéért. Ebben a harcban Szíria stratégiai fontossággal bír, ugyanis a szemben álló felek számára a jövendő kalifátus elképzelhetetlen Damaszkusz nélkül. Az eddigi közel-keleti egyensúly központi pillére az volt, hogy Mekka és Medina szunnita (vahabita) fennhatóság alatt állt, Damaszkusz pedig a síitákkal szoros szövetségben álló alaviták vezetése alatt. A harmadik stratégiai fontosságú város, Jeruzsálem, részlegesen áll csak Izrael Állam fennhatósága alatt. Az elmúlt évtizedekben Jeruzsálem meghódítására összpontosított az iszlám világ. Ezt most a szunniták és síiták egymás elleni háborúja, úgy tűnik, háttérbe szorította. E testvér- és vallásháború hatalmas tömegeket tett földönfutóvá. Fogalmam sincs, hogyan lehetne szunniták és síiták, az iszlám és Izrael között megbékélést létrehozni, mert az ellenségeskedésnek nagyon mély történelmi és vallási okai vannak, amelyeket szerintem csak a Messiás tud megoldani.
A migrációs áradatért szerintem Törökország is felelős, mert együttműködik az Iszlám Állammal, támogatja az Aszad elleni felkelőket, és harcol az ISIS-szel szemben álló kurdok ellen is. A törökök mindent el követtek, hogy a közel- keleti válság elmélyüljön, és szerintem a menekültek tömegét geopolitikai fegyverként használják Európa ellen, hogy rákényszerítsék érdekeiket, destabilizálják kontinensünket, és országukat megkerülhetetlen hatalommá tegyék az unió számára is. Már most úgy tűnik nekem, hogy jövőnk alakulása részben Erdogan kezében van.
Obama és adminisztrációja felelősségét sem lehet meg kerülni. Külpolitikája döntően hozzájárult ahhoz, hogy a világ veszélyesebb hely lett mindenki számára, és felelősség terheli az USA-t azért is, hogy Európa fennállása óta talán egyik legsúlyosabb krízise felé sodródik. A világrend első számú meghatározója és felelőse az Egyesült Államok. Számos ország belső ügyeibe való beavatkozása balul sült el. A közel-keleti káosz létrejöttének is egyik előidézője. Demokrácia helyett, akarata ellenére ugyan, de sikerült megerősítenie a militáns iszlámot, míg a térség egyetlen demokratikus országát, Izraelt az elmúlt években folyamatosan zsarolta, presszió alatt tartotta. Nem rajta múlott, hogy a zsidó állam a stabilitását ez években is erősíteni tudta. Az Oroszországgal szembeni konfrontatív és diszkriminatív politikáját sem értem teljesen. Ismerjük a Putyin-rendszer természetét, de a történelmi előzményeket figyelembe véve a mostani Oroszország nem a legrosszabb hatalmi formáció. Azt sem tartom helyesnek, hogy Amerika hagyományos orosz hatalmi érdekövezetekbe akar behatolni, hogy azokat Moszkvával szembefordítsa. Szerintem a két szuperhatalomnak az Ukrajnáért vívott harc helyett össze kellett volna fognia az egész világra veszélyt jelentő militáns iszlám ellen. Egy ilyen közös fellépéssel lehet, hogy konszolidálni tudták volna a térség országait, és elfogadható kormányzatokat tudtak volna hatalomra juttatni. Az elmúlt idők eseményei nyilvánvalóvá tették, hogy a közel-keleti térséget a nagyhatalmak és a Biztonsági Tanács ellenőrzése alatt kellene tartani. E nélkül még rossz béke sem lesz, hanem véres húsdarálóvá válik az egész térség, aminek súlyos következményeiért az egész világnak, különösen Európának még nagyobb árat kell fizetnie a jövőben. Ha egyáltalán e mélyülő káoszban Európa fenn tud maradni. Az is érthetetlen és botrányos számomra, hogy az Obama-adminisztráció nem a migráció kiváltó okának fölszámolására összpontosítja erőfeszítéseit, hanem a migránsok Európába történő befogadásával és letelepítésével kapcsolatban igyekszik átfogó és egységes megoldást elfogadtatni az EU országaival. Mivel a migrációs hullámot kiváltó okok a jövőben is fennmaradnak, ez a politika a jelenleginél még nagyobb válság előidézője lesz, mert Európa országai – köztük Magyarország – nem képesek a betelepítéssel járó anyagi, pénzügyi és kulturális feltételeket biztosítani.
A probléma részei a gazdag szunnita országok is, mint például Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, amelyek nem csupán elzárták a menekültek előtt országaikat, hanem egyes információk szerint Európa felé terelték őket, sőt ellátták a migránsokat útiköltséggel is.
A globalista kapitalista elit szószólója, Soros György pedig azzal okoz kárt, hogy a migránsválságot elsősorban üzleti szempontok alapján közelíti meg, s ezt emberjogi kérdésként jelenítik meg a médiában. Ő és alapítványai, aktivistái feltétel nélkül támogatják és bátorítják az Európába irányuló migrációt. Az EU és a Közel- Kelet szinkretizmusában, egyesítésében üzletet látnak, a profit és a gazdaság növekedését, a globális piac kiszélesedését. Az új baloldal pedig, szemben a régivel, ennek támogatójává, szócsövévé vált. Egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy a migránsválsággal pár - huzamosan zajlik szerte Európában a társadalom hagyományos szerkezetének és alapegységének, a családnak a szétverése.
Brüsszel és a német vezetés felelősségét is fontosnak tartom megemlíteni, akik a mai napig nem tudták el - dönteni, hogy kinek az oldalára állnak, és fél év alatt képtelenek voltak elkészíteni egy reális megoldási tervet. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem kívánja az EU vezetése a külső határait védelmezni, illetve a migrációs válságnak e határokon kívüli megoldását támogatni. Az európai lakosság többsége a migrációs hullámot meg akarja állítani. A megoldás halogatása azt látszik alátámasztani, hogy vannak a népképviselet fölött álló érdekek és erőközpontok, amelyek az eseményeket a többség akaratával szemben kívánják irányítani. Talán ez is magyarázat Merkel asszony bizonytalanságára és arra is, hogy az EU befogadás- és menekültpolitikája miért süllyedt egy tragikomédia szintjére. A migrációs áradat koordinátorai messzemenőkig kihasználják ezt a tehetetlenséget, és úgy tűnik, az idő most nem nekünk, hanem ellenünk dolgozik.
Oroszország beavatkozása a szír polgárháborúba még bonyolultabbá tette a helyzetet. A térség erőegyensúlyát a síiták javára mozdította el, és új front is nyílt az oroszok és a szunnita terrorszervezetek között, amiből jó aligha, de annál több rossz származhat mindenki számára, nem beszélve arról, hogy a menekültáradatot is növeli a konfliktus kiszélesedése. Egyre több iszlámhívő érkezik Európába, nem integrálódási szándékkal, hanem kontinensünket akarják megváltoztatni muszlim meggyőződésüknek megfelelően.
RT: Ebből akár Eurábia is lehet?
Földrészünk gyökeres változás felé halad, mert nem csupán a menekültek, hanem az egész világgal háborúzó militáns iszlám és terroristák előtt is szélesre nyitotta az ajtót, nem működik semmi olyan biztonsági szűrő rendszer, amely a befogadók biztonságának elsőbbségét garantálná a migránsok érdekeivel szemben. Holott ez akár a turizmust illetően is elfogadott eljárási rend, például a reptereken, ahol minden utazót potenciális terroristának kezelnek, s e gyanú alól csak a csontunkig átvilágító rendszereken való áthaladás után mentesítenek bennünket – egy ideig. Majd például az USA-ba való beutazáskor ismételten kemény vizsgálatnak vetnek alá bennünket, ujjlenyomatokat is vesznek tőlünk. E szabályok rendszerét a migránsok áttörték, s az érintett országok hatóságai, akik keményen megkövetelik polgáraiktól a törvény követését, e szabályok, törvények megszegésében együttműködnek a behatolókkal. Szerintem ez gyengíti az államiságot és a polgárok biztonságát.
A menekültek nagy része maga mögött hagyta a családját, ugyanis tisztában vannak azzal, hogy az európai jogrend biztosítja számukra a család egyesítését. A többnyire fiatal férfi menekültek számát legalább néggyel-öttel megszorozhatjuk. Így lehet ötvenezer menekültből néhány száz - ezer, egymillióból viszonylag rövid idő alatt öt-hat millió migráns, még abban az esetben is, ha a migránshullám meg is szűnne.
Mivel nagyobb részük több éven keresztül munkanélküli maradna, a nemzetközi szabályok szerint az államnak kötelessége a menekültek számára a lakhatás biztosításán kívül – természetesen az adófizetők pénzéből – kiskorúak számára családi pótlékot, nyugdíjaskorúaknak nyugdíjat, a munkaképes férfiak és nők számára pedig segélyt biztosítani. Ezt a terhet a magyar költségvetés nem tudná elhordozni, szükségessé válna a drasztikus adóemelés, ami a befogadó lakosság még nagyobb mértékű elszegényedéséhez vezetne. Külső támogatásra pedig naivitás számítani.
Az európai nemzetek demográfiai összetételének átalakulása sem az őslakosság érdekeit szolgálná. Elodázhatatlanná válna a mecsetépítési program elindítása, az iszlám gyakorlásához szükséges intézményrendszer kiépítése, olyan alap-, közép- és felsőfokú iskolák, tanintézetek létrehozása, ahol elsősorban a Koránt fogják oktatni. Erre egyébként biztos, hogy a gazdag muszlim országok adnának pénzt. A muszlim emberek az európai polgárokkal ellentétben nem apolitikusak. Különösen az elkötelezett hívek számára alapvető küldetés az iszlám vallási alapokon álló politikai aktivitás. Már eddig is jelentős mértékben nőtt a befogadó országokban a politikai súlyuk, és azt is világosan lehet már látni, hogy mely hagyományos európai pártokkal kötnek szövetséget, illetve támogatják őket jelentős pénzösszegekkel. A történelmi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy az iszlám kisebbségi helyzetben igyekszik toleránsan és békésen a társadalmi élet minden területén kiépíteni a jelenlétét és befolyását, hogy e viszonylag észrevétlen beszivárgás politikáját követve kiiktassák a térhódításukkal szembeni agresszív ellenállást a társadalomban. Szintén a beszivárgás politikáját követve igyekeznek nagy összegeket befektetni nagy tömegek gondolkodását befolyásoló médiumokba, sportegyesületekbe, a divatot képviselő kereskedelmi láncolatokba, üzletközpontokba, a vendéglátásban pedig különösen a luxusszállodákba. Ezek a kétségkívül sikeres befektetések az iszlám tőkét igyekeznek elfogadtatni mint közhasznú, a népek barátságát, együtt - működését szolgáló gazdasági hatalmat. Az iszlám gazdasági-pénzügyi befektetéseihez azonban mindig is kapcsolódik az iszlám terjesztésének vallási parancsa is. Nem csupán az állam, hanem a gazdaság sincs elválasztva a vallástól ebben a rendszerben.
Lehetségesnek tartom, hogy Európából Eurábia legyen. Az erre való nyitottság az EU vezető politikusaiban megvan, sőt – bár botrányosnak tartom – a római pápa is ebbe az irányba kívánja vezetni követőit. Ezzel a politikával szemben Kelet- és Közép-Európában látni ellenállást. Ha a Németország vezetése alatt álló nyugati országoknak sikerülne a kötelező kvótarendszert rákényszeríteni a renitens országokra, a demokrácia még formálisan is megbukna, s helyére egy olyan új, nemzetközi parancsuralmi rendszerben, birodalomban találnánk magunkat egyik napról a másikra, ahol a népakarat annyit sem fog számítani, mint a szovjet birodalomban. Remélem, Merkel asszony nem foszt meg bennünket nemzeti önrendelkezési jogunktól, relatíve szuverén államiságunktól, szabadságunktól, és nem is hozza országunkat, népünket olyan helyzetbe, amelyben a gazdasági-pénzügyi összeomlás elkerülése végett kénytelen lesz a magyar kormány „önként” lemondani e jogköreiről. Szerintem már most a nemzeti sorsunk jövőbeni alakulásával kapcsolatos kérdésekről zajlik a politikai és kulturális harc.
Istenképek konfliktusa
RT: Bármilyen rossz állapotban van is most Európa, azért a szabadságjogok eszménye a zsidó-keresztény kultúra nélkül sosem jött volna létre. Az iszlám számára ez teljesen ismeretlen, mert ott Allah nem ad szabad akaratot, mindent eleve elrendelt, így náluk nem létezik a szabadság fogalma sem. Az európai istenkép megváltozásához is vezethet ez a folyamat? Egyúttal azt is kérdezném, hogy szerinted melyek a helyes istenkép ismérvei?
A változások már ezen a területen is elkezdődtek, növekszik az antiszemitizmus, a keresztényellenesség, a gyűlölködés és a félelem, valamint terjed Európában is a zsidókkal és keresztényekkel szemben az a hagyományos muszlim vád, miszerint meghamisították a Bibliát. Az európai istenkép is torzult, erre bizonyíték, hogy sokan – a pápával az élen – a Biblia és a Korán Istene között nem látnak különbséget, sőt egyre többször hallani, hogy a keresztények, zsidók, muszlimok azonos Istent imádnak. Természetesen örülnék, ha így lenne, de a két istenkép között ellentét van, amit aposztázia nélkül nem lehet feloldani. A Biblia alapvető állítása Istenről az, hogy senki nem látta Őt. A teremtett világból, a kinyilatkoztatásból, cselekedeteiből és mindenekelőtt az egyszülött Fiú által lehet megismerni. Isten első önközlése a teremtés, amely a Korán istenével közös kiindulási pont lehetne. Második lényeges ismérve az igaz Istennek, hogy Ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Az emberrel való szövetségkötésének a három pátriárka a címzettje és képviselője, s egyben áthagyományozója. A Korán és a Biblia között már Izsáktól fogva lényegi útelágazás veszi kezdetét. A következő csomópont Jahve, aki Izraelt megszabadította Egyiptom rabszolgaságából, és Mózes által törvényt adott a népnek. A Biblia Istenének cselekedetei innen már nem a Korán útján haladnak. A kettő közötti ellentétet azonban az Újszövetség teszi még nyilvánvalóbbá, nevezetesen azt, hogy Isten Atya, és egyszülött (monogenész) Fia, a Messiás lett emberré a názáreti Jézusban. A megfeszített Názáretit támasztotta fel az Atya a halálból, és Úrrá, Krisztussá tette, hogy az Ő nevébe vetett hit által bűnbocsánatot, üdvösséget nyerjenek az emberek. A Korán tagadja, hogy Isten Atya, szerintük nincs Istennek fia, és nem is Jézus Krisztust feszítették keresztre, nem is támadt föl a halálból, ebből fakadóan a Bibliának a megváltásról szóló tényállításait és tanításait a Korán tagadja. János apostol e kérdést illetően ezt írja: „Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.” (1Jn 2:22b–23)
RT: Említetted, hogy az iszlámban az is alapprobléma, hogy tagadja az Atyát és a Fiút, azonban ezt a judaizmus is tagadja. Miért láthatjuk mégis pozitívabban a judaizmust, mint az iszlámot?
Ez bonyolultabb ügy. Az Ószövetségben is találunk olyan íráshelyeket, amelyek alátámasztják, hogy az élő Istennek van fia. Például: „Az Úr mondá nekem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek (héberül: jálad ) téged” (Zsolt 2:7). Másrészt az Ószövetségben több krisztofánia történetét ismerhetjük meg. Ábrahámnak a Messiás Mamré tölgyesében, Jákobnak a Jabbók révénél, Mózesnek a pusztában jelent meg, hogy csak néhányat említsünk ezek közül. A hit karizmatikus megtapasztalásból részesült hősei tehát a Messiást Istenként, Úrként tisztelték és imádták. E történetek lejegyzésére és kanonizálására jóval a kereszténység előtt került sor. Tudományos, történelmi bizonyítékok támasztják alá, hogy itt fel sem merülhet semmiféle utólagos betoldás lehetősége. Nem lehet azt állítani, hogy a bibliai kor judaizmusa tagadta volna Istent mint Atyát, és a Messiást mint az Ő Fiát. Ez a mai judaizmusban is az irányadó. Az ószövetségi prófétákban is Krisztus Szelleme volt, általa érkezett az Úrtól a kijelentés, a Törvényről pedig az Új szövetség állítja, hogy annak beteljesedése a Messiás, tehát a Törvényt is a Messiás nyilatkoztatta ki Izrael fiainak. Így a Törvénynek is van igazsága, amit ha valaki teljesít, él általa. A Zsidókhoz írt levél 12. fejezetében Pál a mennybe költözött szenteket megkülönbözteti, két kategóriába sorolja: az elsőszülöttek serege, az egyház; és a tökéletes igazak szellemei, az utóbbiak közé tartoznak a Törvény által igaznak bizonyult lelkek. Jézus pedig azt állította Keresztelő Jánosról, hogy az asszonyoktól születettek közül ő a legnagyobb próféta, de akik újjászülettek, azok között a legkisebb is nagyobb nála a mennyek országában. Ezek a példák nem a kirekesztő szembenállást, hanem Isten üdvtörténetének folytonosságát, fokozatos előrehaladását, fejlődését jelzik. Tehát az Újszövetségben az újjászületés után jön létre személyes közösség Jézus Krisztussal, de az Ószövetségben is a Törvény általi megtartatás révén a Messiással van közvetett és rejtett kapcsolat. Hangsúlyozni szeretném, hogy a Törvény nem Krisztus-ellenes. Nem tagadja az Atya és a Fiú közösségét, ezért nem lehet a Törvényt követő zsidókat a muszlimok negatív teológiájával egy platformra hozni. A Jézus Krisztus és a Törvény közti viszony bonyolódott a történelem során Jézus „elpogányosításával”, amelynek célja az volt, hogy a kereszténységet szembefordítsák a zsidósággal, és a kettő között átjárhatatlan szakadékot hozzanak létre. Valami hasonló történt, mint Józseffel Egyiptomban, akit testvérei azért ismertek félre, s azért féltek tőle, mert egyiptomi ruhában látták, és egy egyiptomi kormányzót ismertek meg benne. Számos istenfélő zsidó kerüli az állásfoglalást Jézus személyével kapcsolatban. Tudomásul veszik, hogy a nemzetek számára a Názáreti a legfontosabb szellemi vezető, akiben a Messiást is tisztelik; s egyre többen örülnek annak, hogy ez a Jézus a zsidókat szereti, és jóindulattal viseltetik irántuk. De úgy vélem, azért nem nyílnak meg a személye iránt mélyebben, mert úgy gondolják, nem hozzájuk tartozik, ha nem a nemzetekhez. Ennek a történetnek még koránt sincs vége…
Ha a kereszténység megmaradt volna annak, amire létrejött, a Törvény és az ígéretek beteljesedésének, és nem új vallásként határozta volna meg magát a judaizmussal szemben, akkor másképpen oszlott volna meg a kérdéssel kapcsolatban a felelősség. Hosszú évszázadokon keresztül az egyházak mindent megtettek, hogy a zsidósággal szemben új vallási rendszerként tüntessék fel a kereszténységet, ráadásul Új Jeruzsálemként, amely az ószövetségi Izrael helyére lépett, és így megörökölte a zsidó nép javait, áldásait, ígéreteit. Ezek után Izrael fiainak útja Istenhez úgy lett beállítva, hogy az csak az egyházon keresztül vezethet. Szerintem a történelmi zsidóság erre mondott kategorikusan nemet. Általában az üdvözüléssel kapcsolatosan a Márk evangéliumában található igét tekintjük mérvadónak: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16:16) Ez az Újszövetség alapigazsága az üdvözülésről, de az evangéliumban még egy helyet találhatunk e kérdéssel kapcsolatban, amikor is egy, a Törvényt betöltő gazdag ifjú kereste fel Jézust, és miután szomorúan elvált az Úrtól, Péter megkérdezte, hogy kik üdvözülhetnek. Jézus válasza így szólt: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt 19:26) A Törvényt teljesítő, istenfélő zsidók üdvözülésével kapcsolatban a válasz Isten szuverenitásához tartozik.
Persze, feltehetjük a kérdést, mit jelent az, hogy „nem adatott más név az ég alatt, amelyben van az embernek üdvössége”? (Csel 4:12) Egyrészt tisztában kell lennünk azzal, hogy az Ószövetség ideje alatt is számosan, például Dávid király vagy a próféták, papok, segítségül hívták az Úr nevét, és elnyerték az üdvösséget, tehát a Név az Ószövetség idejében is hordozott üdvösséget közvetítő erőt; másrészt maga a Názáreti is magára vonatkoztatta többször is a Jahve nevet, amikor azt mondta: „Ne féljetek, én vagyok!” Vagyis Jézus Krisztus az örök Vagyok. Az is egy más kérdés, ha valaki kategorikusan tagadja, hogy Jézus a Messiás. Ezek a tagadók azonban a Törvény igazságát is elutasítják.
A zsidóság külön útja
MP: Az egyháztörténelem során keresztény vezetők többször felismerték: Izrael irgalmasságot nyer Istentől, helyre fog állni Vele a személyes közössége. Amikor azonban nekiláttak, hogy ezt beteljesítsék, falakba ütköztek, és emiatt többen, mint Luther is, a zsidók ellen fordultak. Szerinted mi az egyház helyes viszonyulása Izraelhez? Lemaradtak, és segíteni kell nekik, hogy fölzárkózzanak az üdvtörténetben, vagy van egy külön útjuk, amit el kell fogadni, és ki kell várni, míg valahol majd találkozik a kettő…
Pál apostol álláspontját vallom e kérdésben. Külön útja van Izraelnek az Istenhez, és ez a nemzetektől és egyháztól elkülönített út megfelel Isten tervének. Nekünk, hívőknek tiszteletben kell tartanunk Isten különböző bánásmódjait, és imáinkkal támogatnunk kell, ahogy Izraelt terelgeti az általa kitűzött célok felé. A zsidóság botlása (nem pedig elesése) lehetővé tette a nemzetek evangelizálását, valamint a keresztény gyülekezetek születését világméretekben, és ajtót nyitott különböző nemzetekhez tartozó emberek számára, hogy keressék üdvösségüket, és azt elfogadják a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusban. Nem szabad összekeverni a „kegyelemből való kiválasztás szerinti maradékot”, amely személyes, isteni elhívás alapján Jézus Krisztusban hívő zsidókból áll, az egész zsidó nemzeti közösséggel, akikről Pál apostol azt állítja: „Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek tiérettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.” (Róm 11:28) A zsidóság mint nép közel kétezer éve ellenkezik az evangélium állításaival. Sajnálatos, hogy az egyház ezt az ellenkezést, konfrontációt félreértelmezte, és nem értette meg Pál apostol kijelentését, hogy ez az ellenállás nem ellenünk, hanem értünk zajlik. A világnak és a nemzeteknek az áldását, az üdvtörténelembe való fölemeltetését szolgálja, hiszen „Avagy azért botlottak-e meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán [lett] az üdvösség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek” (Róm 11:11) – mondja Pál. Erre pedig nem az antiszemitizmussal, zsidóüldözéssel kellett volna a kereszténységnek válaszolnia, hanem a zsidósággal jó és konstruktív, egymás hasznát, áldását szolgáló vitákra kellett volna fordítani az energiáit, és napjainkban is támogatnia kellene azokat a zsidó ügyeket, amelyek Isten ígéreteinek a beteljesedése irányában haladnak. Például Izrael történelmi előjogait az Ígéret földjére: Szamariára, Júdeára, Jeruzsálemre és a Templom-hegyre. Még abban az esetben is támogatnia kellene ezeket az egyháznak, ha megvalósulásuknak éppen akkor esetleg nincs realitása. A Jézus Krisztussal kapcsolatos vitát zsidó körökben azért is kerülik, mert nem akarnak állást foglalni sem a zsidó Jézus, sem a népük ellen; a nemzetükhöz való tartozás élményét nem akarják megmérgezni vértől átitatott, sötét korszakokat idéző vallási vitákkal és ellenségességgel.
RT: Hűségesek a népükhöz, és nem akarják megbontani az egységet.
A legutóbbi izraeli utunk során Dávid családjából származó idegenvezetőnk volt, aki elmondta, hogy a judaizmus rituális szabályait addig nem fogja követni, amíg fel nem épül a Templom. Megkérdeztem tőle, hogy milyen érzés Jézus Krisztus vér szerinti rokonának lenni. „Ez jó neked?” Válasza az volt, hogy jó, és igenlése után hosszasan mosolygott.
Izrael Állam dilemmái
RT: Miben látod a különbséget a mostani és a bibliai Izrael között? Miért nem tekinthető a mostani állam a messiási államnak? Vagy mégis?
A modern Izrael megítélésével kapcsolatban vallási oldalról két szélsőséges magatartás figyelhető meg. Némelyek a modern Izraelt teljes mértékben azonosítják azzal a bibliai nemzettel, amelyben már a bibliai próféciák beteljesednek. Én ezt hamis értelmezésnek és kontraproduktívnak tartom, mert sok Bibliát ismerő embert elijeszt a modern Izraeltől, hiszen a kettő közötti különbségek nyilvánvalóak. A modern Izrael nem áll szövetségi viszonyban Istennel. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Templom nem épült fel, s a mózesi áldozati rendszer sem működik. A lé - vita papság sincs helyreállítva, és számos más feltételnek is érvényesülnie kellene, hogy a modern Izrael lakosságát a szövetség népének lehessen nevezni. Az állam szekuláris, és nem messiási. Ez a hamis interpretáció sok hívő embert szembefordít a modern Izraellel.
Az ezzel ellentétes szélsőség szerint a modern Izrael a történelem terméke, a második világháború után a nagy - hatalmak a holokauszt zsidóságát így is kárpótolni akarták, jóvátenni antiszemita magatartásukat, s ennek az igyekezetnek, nem pedig természetfölötti beavatkozásnak az eredményeképpen jött létre a modern Izrael. Azt is állítják, hogy ez az ország nem az, amiről a próféták jövendöltek, hanem a jövőben súlyos bűnei miatt össze fog omlani, és csak utána jön létre a maradékból a messiási Izrael.
A mi álláspontunk ezzel szemben az, hogy ugyan az összegyűjtés idején a zsidóság – éppúgy, mint a többi nép – a bűn uralma alatt áll, mégis „az gyűjti őket össze, aki a nemzetek közé szétszórta őket”; és Istennek e munkáját Ézsaiás próféta szerint a nemzetek fiainak is hirdetnie kell a világban. Jeremiás próféta jövendölése szerint pedig az alijázást, a néppé válás folyamatát terror, félelem, konfliktusok fogják folyamatosan kísérni, ami az előrejelzés szerint a jövőben még inkább elmélyül és eszkalálódik: „háborúság ideje az Jákobon; de megszabadul abból” (Jer 30:7).
Izrael most már több mint hatvanéves története szerintünk igazolja, hogy Isten jelen van az összegyűjtésben, a néppé válás folyamatában, sőt – bár nem domináns szereplőként – az ország sorsának alakításában is.
Közel kétezer éves – vagy ha az északi tíz törzset is figyelembe vesszük, akkor 2700 éves – diaszpórából jövő embereket, csoportokat, családokat egy néppé formálni rendkívüli kihívás. Izrael a néppé válás területén is jelentős eredményeket ért el. Igaz, hogy társadalma a mai napig megosztott, de megvan az országban a nemzeti egység olyan szintje, mint más nemzeteknél. Ezékiel próféta látomása Izrael helyreállításáról szintén két szakaszt különböztet meg: az első a fizikai, a második a spirituális újjászületést tartalmazza. A próféta időrendi sorrendben sorolja fel az eseményeket. A völgy Isten ítéletét jelzi Izrael népén, a sírok a zsidók nemzetek közötti diaszpóralétét, mert az nem tartalmazza a zsidó élethez szükséges feltételeket (Jeruzsálem, Templom, az áldozatok lehetősége). Minden nemzeti kultúra, bármilyen jellegű is az, Isten és a zsidók kapcsolatának szempontjából nézve sír, temető.
A fizikai helyreállítás több évtizede zajlik, ennek részei a próféta képeivel élve: a csontok egymáshoz illeszkedése, összekötésük az inak által, a csontvázon a hús és a bőr növekedése, a test beborítása. A helyreállítás eme fizikai fázisa is Istentől van, hálásnak kell lenni érte az Úrnak, és támogatni, védelmezni kell a munkáját, amit végez Izraelben. Izrael mint nép, mint nemzet újjászületése a spirituális (szellemi) fázisban valósul majd meg, amikor is a különböző égtájakról az Úr Szelleme beköltözik a fizikai részbe, és ettől lesz teljes a helyreállítás. Ádám teremtésének menetrendjét követi az Úr a helyre - állításban is: akkor is először porból megformálta az élet nélküli testet, majd utána lehelte bele Szellemét, rúachját, s a test életre kelt, talpra állt az ember. Már most sem lehet azt állítani Izraelről, hogy teljesen a halál uralma alatt áll, inkább az élet-halál köztes állapotát lehet feltételezni. Az ország kreativitását, innovatív mentalitását, gazdag problémamegoldó képességét, jövőbe vetett reménységét látva az a benyomás alakul ki az emberben, hogy az a szellem, amelyről Ezékiel próféciája azt mondja, hogy Izraelt megeleveníti, helyreállítja, már közel van hozzájuk. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a Sechina soha nem hagyta el teljesen a zsidóságot, sőt jelenléte biztosította számukra a viharos és drámai időszakokban a túlélést.
RT: A mai Izrael állama alapvetően szekuláris és nem tórai jellegű állam. Mikor kialakul a bibliai Izrael, ez valahogy átnő majd egy biblikus államszervezetbe?
Aktuális kérdés, a mai Izrael valóban szekuláris állam. A zsidók története azt bizonyítja, hogy a szekuláris állam nem tud huzamosabb ideig fennmaradni, ennek elsősorban természetfölötti okai vannak, ugyanis a föld és Jeruzsálem birtoklásának időtartamát a szövetséghez való viszony határozza meg. Mivel a mózesi szövetség a modern Izrael számára is az Istennel való szövetség helyreállításának a kötelezettségét jelenti, még abban az esetben is, ha ezt a mai polgárok nagy része nem hajlandó tudomásul venni, a zsidó állam nagy dilemma előtt áll. Ha szekuláris államot akar hosszú ideig fenntartani, az összeomlása kikerülhetetlenül be fog következni. Ha tórai jellegű államot akar létrehozni, akkor az egész világgal éles konfliktusba kerül, mert ez alapvetően megrázná a civilizációnkat, sőt a zsidóságot is végletekig megosztaná. Nem véletlen az, hogy pont a telepesekkel van mindenkinek baja, még az izraeli társadalom egy részének is. A telepesek és a kibucaik bibliai nemzetet és tórai államot akarnak meg valósítani. A legutóbbi izraeli látogatásom során olyan föld területen mentünk keresztül, ahol a földnek sabbatot tartottak. Egy évig nem művelték a szőlőt, jövő év januárjában, februárjában kezdik újra a munkát. Ez is jelzi: sokan tisztában vannak azzal, hogy a cionizmusnak nincs vége, a nemzetnek és az államnak is Istentől kijelölt cél felé kell haladni, csak ez biztosíthatja hosszú távon a zsidók számára a szabad és független otthont, a hazát.
A Tóra alapjára épülő állam kialakulásának útjában álló, emberileg megoldhatatlan problémák ellenére is létre fog jönni a biblikus államszervezet. A Dániel próféta könyvének 9. fejezetében található prófécia szerint e korszak utolsó évhetében pontosan ez robbantja fel a korszakot lezáró apokaliptikus bombákat a világban. A világrend struktúrájában és kultúrájában is hatalmas változásnak kell megtörténnie, hogy a szekuláris zsidó állam átalakuljon tórai jellegű nemzetté. Az ide vonatkozó próféciák szerint ez a világ támogatásával fog megváltozni. Mi fog történni, ami a muszlimok, keresztények, liberális demokraták és más politikai tényezők Izrael államával kapcsolatos gondolkodását megváltoztatja? Talán egy hatalmas, egész világot megrázó közel-keleti háború, ami olyan izraeli katonai győzelemmel fejeződik be, melynek következtében a világ vezetői megenyhülnek, és támogatni fogják a zsidó állam és nemzet jellegének az átalakítását. Miért ne történhetnének meg – más szereplőkkel, más formában – napjainkban is az Egyiptomból való szabadulást lehetővé tevő jelek és csodák? Az exodus idején ezek által az Úr először a varázslók, majd a nép, végül a fáraó ellenállását is megtörte, és rádöbbentek, hogy az Úr az Isten, és katasztrófa származik abból, ha továbbra is az Isten ellen harcolnak. A Biblia szerint Izraelt nemzetközi támogatás veszi majd körül, amikor a Templomot fel fogják építeni, és helyreállítják az ó szövetségi papi rendszert, az istentiszteleti törvényt, az áldozati rendszert és az Úr ünnepeinek törvényét, tartalmát. Ez persze nem jelenti azt, hogy a világ ténylegesen az élő Istenhez tér meg, de a materialista korszaknak mindenkorra vége lesz.
Azonban épp erre reakcióképpen fog a világban a gonosz beteljesedni. Az apokaliptikus években a világ kultúrája és gondolatrendszere okkult, szinkretista alapokon álló idealizmus lesz. A világ kultúrájának, vallásainak, tanrendszerének a megváltoztatását eredményezheti például egy magasabb civilizációval való konkrét találkozás, kapcsolatfelvétel, természetfeletti szellemi lények materializálódása, amikor nagy tömegek érzékszervei számára önmagukat megismerhetővé teszik. A Biblia beszél ilyen és ehhez hasonló eseményekről, melyek megtörténnek a jövőben. A két, egymás ellen harcoló természetfeletti világ utolsó, drámai csatájára a Földünkön kerül sor. Erre az emberiség döntő része egyáltalán nincs felkészítve. A természetfeletti világ realitásával, szerkezetével és természetével kapcsolatos tudatlanságot messzemenőkig kihasználják az emberiséggel szemben ellenséges szellemi lények, és megtévesztéseik, csalásaik csapdájába esik a világ. Ennek következményeképpen az emberi és a sátáni gonoszság a földön integrálódni fog és beteljesedik. Az ezen alapuló rendszer a zsidóság kiirtását és a tórai jellegű zsidó állam felszámolását tűzi ki legfőbb céljának.
Például a Jelenések könyvének 9. fejezete arról számol be, hogy a mélység kútjából, az Abüsszoszból, Apollion angyali fejedelem vezetésével sáskákhoz hasonló pokoli szellemi lények érkeznek a Földre, hogy az embereket kínozzák. A Jelenések 12. fejezete pedig arról tudósít, hogy az eget Mihály angyali fejedelem vezetésével a jó angyalok felszabadítják a Sátánnak és angyalainak megszállása alól, akik ezután a földre lesznek száműzve, hogy a bűn uralma alatt álló emberiséget bevezessék egy olyan rendszerbe, melynek középpontjában a Sátán imádása áll. Erről az időről írja János apostol: „Jaj a föld és a tenger lakosainak, mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgy mint aki tudja, hogy kevés ideje van.” (Jel 12:12)
Ezekben az években a gonosz szellemi lényekkel való találkozások, együtt működések, okkult élmények, bukott lények uralma alatt álló emberek által véghezvitt csodák hétköznapi tapasztalatok, hét köz napi események lesznek. Az emberek jelentős része nem képes fel ismerni ezeknek a lényeknek a tényleges természetét, és nincs meg a kellő pozitív szellemi ereje, hatalma, hogy a gonoszság e legmagasabb szintjével szembeszálljon. Jézus ezekről az évekről prófétált: „Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is” (Mt 24:24).
RT: Az imént azt mondtad: ahhoz, hogy tórai állam jöhessen létre, meg kell enyhülniük, „puhulniuk” a világ vezetőinek. De Izrael népének is meg kell enyhülnie, hiszen ma Izrael polgárainak többsége semmiképpen nem fogadna el egy tórai államot.
Igen, így van. De a Bibliából tudjuk, hogy a zsidók gondolkozásában hirtelen változás állhat be. Az Istentől való beavatkozást olyan csodákkal, jelekkel lehet igazolni előttük, amely megfelel a hitelességgel szembeni, több évezredes követelményeknek. Mózest sem fogadták volna el soha, nem vonultak volna ki Egyiptomból, ha Istentől való küldetését nem tudta volna igazolni hiteles, isteni csodákkal, jelekkel. Miután Mózes meggyőzte őket, megváltoztatták az álláspontjukat, követték, és megtörtént az exodus.
Az Ezékiel könyve 38–39. fejezetében előre jelzett események Izrael számára vészhelyzetet jelentenek. Újra szembe kell nézniük a teljes fizikai megsemmisülés veszélyével, amelyben elképzelhető, hogy az izraeliek többsége a puszta túlélésével kapcsolatban is elveszíti a reménységét, de Izrael Istene beavatkozásának köszönhetően ebből a szorongatott helyzetből megszabadul az egész nép. Vajon egy ilyen, egész nemzetet érintő csoda nem fog a materialista-ateista zsidók gondolkodásában és világnézetében változást létrehozni? Szerintem egy emberként fognak a pátriárkák öröksége felé fordulni, és kezdetét veszi a spirituális helyreállítás első szakasza. Ezékiel próféciái alapján joggal feltételezhetünk a zsidóság sorsában egy ilyen csodálatos fordulatot.
Védekezés a karaktergyilkosság ellen
MP: Az európai migránshelyzet kapcsán említetted, milyen kellemetlen meglepetés, hogy a parancsuralmi rendszer újraéled Európában. Azok a vezetők, akik szembemennek az elvárt irányvonallal, brutális támadásra számíthatnak a politikusoktól, de még inkább a média részéről. Te magad is tapasztaltad szolgálatod során a karaktergyilkossági kísérleteket. Hogyan lehet ezzel megküzdeni úgy, hogy közben az ember ne váljon függővé a különböző vádiratoktól?
Az ilyen jellegű védekezést már több évtizede alapvető feladatomnak tartom. A Biblia alapján hosszú ideig vizsgáltam ezt a témát, és gondolkodtam azon, hogyan lehet a verbális agresszióval, a karaktergyilkossággal szemben hatékonyan védekezni. A természetes védekezést – amelynek a lényege, hogy a gonosz beszéd előtt bezárjuk, sőt megkeményítjük a szívünket, az értelmünket, érzelmeinket, hogy ezeket távol tartsuk önmagunktól – nem tartom elégségesnek és mindenkor hatékonynak. A karaktergyilkosság forrása ugyanis a Biblia szerint természetfeletti, magától az ördögtől származik, akit Isten Igéje rágalmazónak, diabolosznak is nevez, akinek a Jelenések könyve szerint a fő tevékenysége, hogy az embereket, különösen Jézus Krisztus tanítványait rágalmazza, vádolja. Erről a gonosz angyali fejedelemről írja János apostol, hogy „éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” vádolja az embereket (Jel 12:10). Nem csupán Isten előtt, hanem az uralma alatt álló embereken keresztül is végzi rágalmazó, vádló tevékenységét az általa gyűlölt személyekkel szemben. A legtöbb gondunk ebből ered, mert a vádak, rágalmak mögött emberi és démonikus erők is állnak, melyekkel szemben eredményesen nem tudunk csak természetes módon és természetes eszközökkel védelmet nyújtani önmagunknak. A legrosszabb, ha az átkozódásokkal, rágalmazásokkal szemben úgy viselkedünk kifelé, mintha nem is támadtak, nem is sértettek volna meg bennünket, holott a valóság ezzel szemben az, hogy megsebesített lelket hordozunk magunkban, és a belső sérelmek rossz irányba változtathatják meg a természetünket. A lelki-szellemi sérülések a fizikaihoz hasonlóan valóságosak. Fájdalom és szenvedés a következményük, melyet, ha nem gyógyítanak, még nagyobb bajok okozójává válhat.
Első, amit tanácsolok, hogy őszintén szembe kell nézni a karaktergyilkosság tényleges forrásával, céljaival, tartalmával, hogy a megaláztatás elfogadása helyett megfelelő cselekvéssel tudjuk a támadást semlegesíteni. Pál apostol tanít védekező és támadó szellemi fegyverekről, amelyeket hatékonyan lehet használni olyan verbális agressziókkal szemben, melyek természetfölötti szintről erednek. Másrészt emberi indulatból, gyűlöletből inspirált beszédek is tartalmaznak pusztító szellemi erőket. Jakab a gonosz nyelvet pusztító tűzhöz hasonlította, ami az igazságtalanságnak, a bűnnek a világa is, „lángba borítja életünk folyását”. A pusztító tüzet pedig el kell oltani.
Ézsaiás próféta is ezt hangsúlyozza, amikor arról szól, hogy „egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, amely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr” (Ézs 54:17). Minden hívőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a beszéd átoknak és áldásnak, démonoknak és kenetnek is csatornája tud lenni. Minden szónak, mondatnak van szellemi tartalma, ezért nem lehetünk közömbösek a beszédekkel kapcsolatban. A karaktergyilkossággal szembeni védekezéshez szükséges a tiszta lelkiismeret, mert ha belső vádlás alatt áll a lelkünk, a kívülről jövő vádak összefonódnak a rajtunk lévő bűntudattal, lelkiismeretfurdalással, ami zavart, gyengeséget, gyötrelmet idéz elő az elménkben, gondolkozásunkban, és nem az agresszió semlegesítésével fogunk foglalkozni. A bűnbocsánat által jön ránk a békesség, és ebben az állapotban világosan felismerhetjük, hogy vádlásunk, személyiségünk befeketítése, lejárattatása mögött nem Isten, hanem az ellenségünk, az ördög áll, akiről Jézus azt mondja: azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Ezt leggyakrabban démonizált emberek hazugságain, rágalmazásain, átkozódásain keresztül akarja elvégezni. Különösen olyan személyeket használ fel, akik a célszemély környezetéhez tartoztak, illetve tartoznak. Mivel hús-vér valósággal bíró egyének által mondja ki romlott, ártó szavait az ellenség, a legtöbb ember a tényleges rágalmazója kilétét soha nem ismeri fel. Ezért a rágalmazó karaktergyilkosnak a szócsövét, az embert tartja igazi ellenségének. Ez pedig szintén meghiúsítja a hatékony védekezést, mert „nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei (szellemei) ellen, melyek a magasságban vannak” (Ef 6:12). Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben ne kelljen a rágalmazó, vádló emberek számára is az igazságot megfogalmaznunk, de ez az idézet is igazolja, hogy ez nem ad elégséges védekezést. Dávid király számos zsoltárát karaktergyilkossági kísérletek, rágalmak, vádak ellen írta, melyekben Isten igazságaival, a hit beszédével harcolt a verbális agresszióval szemben. E zsoltárokkal nyújthatunk védelmet mi is magunknak az ártó beszédekkel szemben. Ráadásul ezek nem csupán a gonosz beszédek visszautasítását és megítélését tartalmazzák, hanem Isten hit általi dicséretét, felmagasztalását is, ami által még nagyobb védelemben részesülünk „a gonoszság tüzes nyilaival” szemben.
Gyakran előfordul az is, hogy a karaktergyilkosság nem egyének, hanem közösségek, családok, sőt egy egész nemzet ellen irányul. Erre a legismertebb példa Bálám, akit Moáb királya bérelt fel, hogy átkozza meg Izraelt, amiben Isten akadályozta meg a lázadó prófétát: átok helyett áldásokat mondatott ki vele Izraelre. A történet egyrészt igazolja, hogy a karaktergyilkosság valóságos veszélyt jelent egyének és közösségek számára egyaránt. Másrészt mutatja, hogy természetfölötti védelemre, az Úr támogatására van szükségünk, amikor szellemi hatalommal rendelkező személyeket használ fel az ördög ellenünk.
Előfordul az is, amikor gonosz emberek fizikai gyilkossággal is fenyegetnek személyeket vagy egy közösséget, mint például Illést Jézabel, aki Baál prófétáinak megölése után azt üzente neki:„Ezt cselekedjék velem az istenek és úgy segéljenek, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint ahogy te cselekedtél azoknak életekkel mind egyig” (1Kir 19:2). Illés tudta, hogy Jézabel szavait komolyan kell venni, mert a királyné kezén már több száz próféta vére száradt, ezért „amit mikor megértett, felkelvén elméne, vigyázván az ő életére” (1Kir 19:3). Felelőtlenség lett volna a részéről, ha egy gonosz, egyben nagy hatalmú ember fenyegetését figyelmen kívül hagyja. Ilyen esetben a fizikai élet védelmét is szükséges megerősíteni. Irán és iszlám terrorista szervezetek Izraelt rendszeresen fizikai meg semmisítéssel fenyegetik, erre válaszul a zsidó állam megerősíti polgárai fizikai életének a védelmét, amit a világ gyakran értetlenül fogad.
A karaktergyilkosságnak azonban van egy nagyon elterjedt formája is, amikor a rágalmazók a hazugságaikkal, szidalmaikkal az embertársaik szívét, lelkét mérgezik meg, hogy gyűlöletet, megvetést, elutasítást szítsanak bennük a célszeméllyel, illetve egy adott közösséggel szemben. Ez a politikai és vallási életben is elterjedt (és sajnálatos módon elfogadott) technikája a tekintélyrombolásnak, a vezetőkbe vetett bizalom aláásásának, illetve a sikeres közösségekkel és vezetőikkel szembeni harcnak, ami Isten szemében természetesen gonoszságnak számít.
Az efféle verbális manipulációknak, varázslásoknak általában irigység és féltékenység a motivációja. Ezekkel szemben a védekezés többféle cselekedetet is igényel. A szellemi harc mellett fontos a minőségi kommunikáció, tájékoztatás, nyilatkozatok kiadása, esetleg a témával kapcsolatos cikkek írása. De akik szeretik a hazugságot, a rágalmakat, inkább, mint az igazságot és a tényeket, azokat gyakran nehéz meggyőzni, jobb belátásra bírni.
Azt is fel kell ismerni, hogy a karaktergyilkosságra szakosodott egyének gonosz emberek, akik valódi gyilkosok. Ezek az elvetemült emberek – nekem is van néhány ilyen ellenségem – élvezik a rágalmazást, ebből merítenek erőt maguknak, és így érzik, hogy ők valakik. A beszéddel eltaposhatják, megsemmisíthetik embertársaikat. Ha ezek iszlámhívők lennének az ISIS-ben, akkor ugyanolyan hóhérok lennének, mert ugyanaz a pusztítási vágy hajtja őket, mint az iszlamista gyilkosokat, de mivel a mi kultúránkban nem megengedett karddal, gép - fegyverekkel ölni, ezért ők élőbeszéddel vagy írásaikkal ölnek napról napra. Ráadásul, hogy a megtévesztés teljes legyen, ezek újságíróknak, közíróknak, politikusoknak is nevezik magukat.
RT: A tevékenységüknek akár az is lehet a következménye, hogy valaki fizikailag él ugyan tovább, de nem tudja a maga életét élni, mert a rágalmazója kilöki a saját sorsából.
Ez gyakran előfordul. Bosszantó, hogy olyan emberekre kell figyelnünk, akiket legszívesebben kizártunk volna az életünkből, sohasem jegyeztük volna meg a nevüket sem. Ha rosszul reagálunk a hazugságaikra, például elkezdjük magunkat sajnálni, szenvelgünk a sértések miatt, hogy a környezetünktől kárpótlást, együttérzést kapjunk, akkor ezeket a kellemetlen embereket és mérgező beszédüket beengedjük magunkba, és ezután úgy élünk, mint akinek a fejében, a testében lövedék van. Ez negatív változást eredményezhet a személyiségünkben, szellemi-lelkierkölcsi le épülést indíthat el, rombolhatja a problémamegoldó és cselekvőképességünket. Ha zavarban és idegesen állunk az emberek elé, nem tudunk például hatékonyan prédikálni. A sikeres helytállás alapfeltétele, hogy ne belső zavaraink kössék le a figyelmünket, ne azon gondolkodjunk, hogy lehetett ekkora hazugságot kitalálni rólunk, mi ennek az oka, honnét vette a rágalmazó, mert az ezeken való tépelődés miatt nem tudunk se Istenre, se pedig a szükségben lévő embertársainkra figyelni, és nem leszünk eszközök a Szentlélek számára, hogy az embertársainkat általunk megáldja. Különösen nyomások, zaklatások idején az identitásunkat Krisztusban meg kell újítani, illetve erősíteni. Hittel valljuk meg azokat az igazságokat, amiket Isten Igéje állít rólunk az újjászületés után. Saját magunkra is képesek vagyunk áldást helyezni a hit beszéde által. Az igazság rólunk nem az, aminek az ellenségeink, pusztítóink szeretnének látni bennünket a jövőben. Ezeknek a rossz szándékoknak a létrejöttét úgy tudjuk meghiúsítani, hogy hűségesen ragaszkodunk Isten beszédéhez, amely által megismerjük, hogy kik vagyunk Krisztusban.
Azzal is tisztában kell lennünk, hogy Isten sáfárai vagyunk, a tőle kapott életünkkel, időnkkel, tehetségeinkkel, ajándékainkkal, pénzünkkel, cselekedeteinkkel elsősorban és mindenekfelett Neki tartozunk számadással. Mert Ő a tulajdonosunk és a bírónk is.
RT: Viszont Jézus Krisztus kivételével minden ember tökéletlen, és az ember látja a saját tökéletlenségeit. Hogy lehet azt megvalósítani, hogy bár látja a saját hibáit, miközben ilyen támadás éri, úgy lépjen a kegyelem alá, hogy ez a zavar ne álljon be?
Maga a kérdés fedi fel a hitélet hiányosságait. A kereszténnyé válás alapigazsága Jézus megfeszítésének és feltámadásának történelmi tényén alapul. A megfeszítés igazságát abszolútumként kell elfogadni ránk vonatkozóan. A helyettesítő áldozati jellege miatt az ótermészetünk Jézussal együtt megfeszíttetett. Ez az ádámi ember, a tökéletlen és a gyarló, amit nekem nem látnom, megismernem kell, hanem a kereszt igazságával meg kell ítélnem, halálba kell adnom, és Krisztus halálába el kell temetnem. A megfeszítés igazsága közvetíti életünkre a kegyelmet. Ha ebben hiszünk – mert minden isteni áldást hittel tudunk birtokba venni –, akkor tudjuk, hogy a gyarló emberünk halott ember, el lett temetve Jézus halálába. Így gondolkodjunk az ádámi természetünkről! Jézus Krisztus feltámadásával is hit által tudunk azonosulni, mert Jézus feltámadása a mi feltámadásunk is. Ennek következtében nyertük meg az örök életet, és ez által teremtett bennünket Isten újjá igazságban és valóságos szentségben. Az újjászületés után az új emberrel kell azonosulnunk, őt kell táplálnunk, erősítenünk Isten akaratának megfelelően. A vádlások továbbra is azt akarják elhitetni velünk, hogy semmi jó változás nem történt bennünk, hanem még hazudunk is ön - magunknak. Fő fontosságú a hívő életben, hogy ne engedjük meg, hogy ellenségeink vádlásai irányítsák a lelkiismeretünket. Őrizzük meg a szellemünket az igazság uralma alatt és az Isten Szellemének a vezetésében.
RT: Ez arra emlékeztet, amikor Mózes beírta Bálám próféciáját a Tórába, hogy Isten nem vett észre semmi álnokságot Jákóbban, nem látott hamisságot Izraelben. Isten mintha befogta volna a szemét!
Igen, Isten nem az ellenségeink, a vádlónk szemével néz bennünket. Nem rossz szándékú felénk, nem bánik velünk kegyetlenül, hanem szeret és bízik bennünk. Ezért áldott meg bennünket az Atya Jézus Krisztussal, Ő pedig Szent Szellemmel. A vádlásokkal szemben mindig fellebbezzünk ahhoz, aki megigazít bennünket, aki közbenjár értünk, vagyis Istenhez és az egyszülött Fiához, Jézus Krisztushoz, és szolgáljuk tovább Őt örömmel és igazságban.
RT: Akkor tehát a tettek is számítanak?
Igen, a hit cselekedetei.
RT: Ezt a belső megerősödést a támadással szemben az ember csak kegyelem által tudja végrehajtani. De az is számít, hogy az ember magával el tudjon számolni.
Igen, Isten Igéje és a Szentlélek által a belső emberünk mindennap megújul. Ha jót cselekszünk, ellenállunk a ránk leselkedő bűnnek, és uralkodunk rajta, akkor „emelt fővel járhatunk”, mert nem állunk Isten részéről kárhoztató ítélet alatt, hanem a kegyelem uralkodik rajtunk. Így tudjuk az Urat dicsőíteni életünkkel, cselekedeteinkkel és halálunkkal is.
MP: Köszönjük a beszélgetést.