Szorgalmas vagy és sokra igyekszel

Olyan országokban, ahol egykor a kommunizmus gazdaságfelfogása volt egyeduralkodó, sokan úgy vélhetik, hogy a modern kapitalizmust elsősorban a tőkés társadalmi osztályok pénzéhsége és féktelen nyereségvágya mozgatja. Max Weber (1864–1920) német közgazdász, szociológus A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című munkájában viszont az emberek általános szerzési vágya mellett egy másik fontos okot is feltételez a kapitalizmus kialakulása mögött: az európai protestáns kultúrát. Cikkünkben azt vizsgáljuk a Biblia tükrében, hogy milyen hatással van a tradicionális protestantizmus etikai rendszere arra, ahogyan ma munkáról, pénzről és az anyagi javak megszerzéséről gondolkodunk.

Kereszténység és pénz

A reformáció számtalan pozitív, társadalomformáló hatása között mindenképp megemlítendő a protestantizmus újfajta, progresszív hozzáállása a pénz és a gazdaság kérdéséhez. A keresztény világot már az 1. századtól fogva erőteljesen megosztotta az anyagi életről, pénzszerzésről és különösen az anyagi jólétről szóló bibliai tanítások értelmezése. A nemzeti háttérből jövő keresztényekre erőteljesen hatott a gnosztikus-pogány kultúra test- és anyagellenessége, az anyagi és a szellemi dimenzió éles szem beállításának tana. A korai kereszténységben még intenzíven jelen lévő gnosztikus-újplatonista-markionita hatásoknak is betudható, hogy a kereszténység később igen széles körben magáévá tette az úgynevezett „evangéliumi szegénység” tanítását. A pénzt és az anyagi bővölködést romlott, evilági hiúságnak beállító látásmód a reformáció idejére egyeduralkodóvá vált a kereszténységben (persze nem a klerikális felső vezetés praxisa, sokkal inkább annak dogmatikája szintjén). Luther és Kálvin pénz- és munkafelfogása — egyebek mellett — ebben hozott forradalmi változást. Max Weber szerint a protestáns irányzatok közül leginkább a kálvinizmus volt az, amely hatással volt a gazdasági haszonelvűség új típusú filozófiájának, azaz a „kapitalizmus szellemének” a kialakulására.

A kapitalizmus szelleme

Max Weber világossá teszi, hogy a „kapitalizmus szellemén” nem összefoglalóan a gazdasági érvényesülés rendszereit és nem is az általános emberi szerzési vágyat vagy pénzéhséget érti. A profitszerzés vágya által hajtott gazdasági rendszerek ugyanis már a protestantizmus előtt és az úgynevezett nyugati civilizáción kívül is léteztek. Az ókori és középkori Ázsiában vagy Közel-Keleten látható kapitalizmus, valamint a protestáns gyökerű kapitalista szellem között lényegi különbség áll fent. Weber meghatározása szerint az előbbi rendszerekben a „kereskedői vakmerőség, erkölcsileg közömbös, személyes hajlam” a fő mozgatórugó, míg a „kapitalizmus szelleme” nem kizárólag a pénz megszerzése iránti REFORMÁCIÓ 500 PAJOR ÁBRAHÁM 76 ösztönös vágy, hanem egy „etikusan színezett életszabály”. Szemben a vallástalan utilitarizmussal (haszonelvűség), a — kálvinizmusból is táplálkozó — „kapitalista szellem” küldetéstudaton és normákon nyugvó élet - stílus, hivatásbeli kötelesség és bibliai értékekből táplálkozó ethosz, amely egyenesen isteni akaratnak mondja a pénzszerzést. Támogatja a pénzfelhalmozást, de egyszerre önuralomra, mértékletes és jámbor életvitelre is int — ezzel még kedvezőbb feltételeket támasztva a tőkeképződésnek. Szorgalomra és szívós munkára buzdít, viszont ellenzi az anyagi javak pazarlását, a fényűző életet és az élvezetekre való túlzott költést. A haszonszerzésben nem a vallástalan gazdasági rendszerekben látható pragmatikus célok vezetik (több profit = nagyobb kényelem és több élvezet), hanem magasabb rendű erkölcsi elvek és társadalomépítő törekvések.

A protestáns hivatásetika

Weber szerint a „kapitalizmus szellemének — mint »etikai« mezben fellépő, normához kötött, meghatározott életstílusnak — elsősorban azzal a fajta érzésvilággal és viselkedésmóddal kellett megküzdenie, amelyet tradicionalizmusnak nevezhetnénk”. Tradicionalizmus alatt azt a hagyományos munkafelfogást érti, amely a munkára első sorban mint a létfenntartás módjára tekint. Ez a felfogás nem lát magasabb rendű célt vagy küldetést a munkavégzés mögött, mint a napi szükségletek fedezéséül szolgáló bevétel megszerzését. Ezzel szemben a protestáns munkafelfogás nem létfenntartási technikaként, hanem küldetésként tekint a munkára. (Szemléltetésképp: a munkára használt német kifejezés, a „Beruf” tartalmazza a „ruf”, „rufen” szógyököt, amely a hívásra, hivatásra utal.) Weber álláspontja szerint a protestáns értékrendben a munka tehát nem eszköz, hanem nemes öncél.

Aszketikus munkamorál

Max Weber szerint az, hogy a protestáns „kapitalizmus szelleme” milyen munkamorált és általános magaviseletet vár el, ki - tűnően megfigyelhető Benjamin Franklin (1706—1790) amerikai politikus, feltaláló, természettudós és író nézeteiből. Franklin maga a puritán erkölcsi pragmatizmus híve volt. Életrajzából kiderül, hogy deista világnézetű volt — „keresztény” világnézete nem az Istennel való személyes kapcsolaton, inkább az emberi erények, a hasznosság és a társadalomtudatosság értékein alapult. Tizenhárom pontban foglalta össze azokat az erényeket, melyeket ő maga is igyekezett felmutatni, illetve amelyek követésére a környezetét is buzdította. Lássunk párat ezek közül:

Mértékletesség —Ne egyél a tunyulásig, ne igyál a részegségig.
Csönd — Csak úgy szólj, ha a magad vagy mások javát szolgálod; kerüld a fecsegést.
Rend — Legyen meg minden holmid helye; legyen meg minden tevékenységed ideje.
Takarékosság —Csak úgy költekezz, ha mások vagy a magad javát szolgálod; ne pocsékolj.
Szorgalom — Ne veszíts időt; hasznos dolgon munkálkodj mindig; mellőzz minden fölös tevékeny - séget. (Idézet Benjamin Franklin Számadása életéről című művéből.)

A következő idézet pedig Richard Baxter 17. századi kálvinista lelkésztől származik:

„Becsüld nagyra az időt, s minden nap jobban törődj azzal, hogy ne veszíts egy percet sem, éppen úgy, ahogyan aranyadra és ezüstödre vigyázol. S ha hiábavaló szórakozás, öltözködés, dőzsölés, felesleges beszéd, haszontalan társaság vagy alvás kísért meg, hogy ellopja idődet, te még éberebb legyél.”

A fenti tanácsokban pontosan tetten érhető az a tipikusan kálvini önfegyelem, szorgalomkultúra és életvezetési racionalizmus, amely Weber szerint alapot vetett a nyugati kapitalizmusnak. Franklin tételei aszketikus munkamorált, az élet minden területén megjelenő erős önfegyelmet, valamint egyéni és közösségi szempontból egyaránt racionális, haszonelvű hozzáállást várnak el. Az időfecsérlést és a túlzott költekezést bűnnek tartva folyamatos, módszeres munkára buzdítanak. Ez a fajta protestáns etika nemcsak napjaink kapitalista karakterét vetíti elénk, aki hasznos, termelékeny és racionális életet él, hanem egy egyszersmind szigorú embertípust is, akinek személyiségjegyein a kálvinizmus jól ismert vallási merevsége szűrődik át. (Példaképpen: a 16. századi Genfben — ugyancsak a kálvinizmus által megkövetelt puritán életvezetés miatt — nem volt megengedett a színes ruhák viselése, valamint az örömteli, táncos ünneplés az esküvőkön.) A módszeres munka és folyamatos önfegyelem fentebb említett elvei nemesítik ugyan a jellemet, építik a társadalmat és a gazdaságokat, de jelentőségük túlhangsúlyozása és abszolutizálása már bizonyított a történelemben: minden vallási rendszerek egyik legfojtogatóbbikát termelte ki magából.

„Dolgozni” az üdvbizonyosságért

Weber egy jelentős pszichológiai tényezőt is feltételez a puritán - kapitalizmus kialakulása mögött: a kálvini eleve elrendelés (predesztináció) tanából származó szorongást. Kálvin predesztinációteológiája szerint ugyanis Isten minden ember sorsáról már előre, az örökkévalóságban döntést hoz. Egyeseket örök kárhozatra, egyeseket pedig örök üdvösségre teremt. A hívő életében nem szerezhet pontos tudomást arról, hogy vajon az üdvösségre, vagy a kárhozatra rendeltek között van-e, így folyamatos kételkedés igyekszik hatalmába keríteni. A kétely elűzésének és az üdvbizonyosság bebiztosításának legjobb eszköze viszont a fáradhatatlan hivatalvégzés (ahogy erre a korábban már idézett Baxter is buzdít Christian Directory című munkájának több fejezetében). Kálvin szerint a kételkedés a hit elégtelenségének — s ennélfogva a kegyelem hiányának — bizonyítéka, ezért a keresztényeknek folyamatos, aszketikus munkavégzéssel kell elűzniük a kételyt, így alakítva ki magukban az üdvösségre való kiválasztottság biztonságérzetét. Weber meglátása szerint tehát a protestáns munkaaszkézist a kárhozattól és Isten elutasításától való félelem is mozgatja. Ebből látható, hogy a protestáns kultúra „fáradhatatlan munka”-filozófiája ugyan részben őszinte emberi nemeslelkűségből, részben viszont egy jó adag vallási szorongásból és teljesítménykényszerből táplálkozik.

Az 1János 4:18-ban azt olvassuk: „A szeretetben nincsen félelem (…) aki pedig fél, az nem lett teljessé a szeretetben.” A Weber által (is) megfigyelt vallási szorongás egyértelműen egy olyan állapot, melyben még Isten szeretetének és ingyen kegyelmének egy nagyobb mértékű befogadására/elfogadására szorul a hívő. Amíg ezt nem teszi meg, addig maga sem lesz képes őszintén szeretni és szeretetből cselekedni. A Biblia tanítása szerint a nem szeretetből megtett jótétemények — legyenek bármennyire is „közhasznúak”, társadalmi-közösségi értékkel bírók — Isten szemében értéktelenek: „és ha vagyonomat mind felétetem is és ha testemet a tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból”. (1Kor 13:3). Az Isten szeretetében való élet és a vallási teljesítménykényszerből való cselekvés tehát kizárják egymást.

Munka, pénz és kegyelem

A protestáns (hangsúlyosabban kálvini) munkamorál és életvezetési etika hátterének vizsgálata után nézzük meg, mit tanít a témáról a Biblia. Csak a Példabeszédek könyvében több tucat olyan kijelentést találunk, amely szorgalmas, dolgos és fegyelmezett életre buzdít. Jó példát ad erre a Példabeszédek 22:29: „Láttál- é az ő dolgában (KJV angol fordításban: »in his business«, azaz hivatásában, üzleti tevékenységében) szorgalmatos embert? A királyok előtt álland, nem marad meg az alsó rendűek közt”, vagy a Példabeszédek 20:13: „Ne szeresd az álmot, hogy ne légy szegény; nyisd fel a te szemeidet és megelégszel kenyérrel”, vagy akár a Példabeszédek 6:6—8 jól ismert igeverse: „Eredj a hangyához te rest, nézd meg az ő utait és légy bölcs! (…) Nyárban szerzi meg az ő kenyerét, aratáskor gyűjti eledelét”. A Biblia ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az áldás elsősorban nem az emberi erőfeszítések, hanem Isten kegyelme miatt jön az életünkre: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget”. (Zsolt 127:1—2) Egy másik helyen azt olvassuk: „Az Úr áldása, az gazdagít meg és azzal nem lesz több a fáradságos munka.” (Péld 10:22, a Szent Pál Akadémia fordítása.) A Biblia tehát a szorgalmas munkát messzemenőkig támogatja (sőt tanítja), viszont felhívja a figyelmet, hogy az anyagi áldás elsősorban Isten ingyen kegyelméből van. Határozottan elutasítja továbbá azt az elgondolást, miszerint az emberek szorgalmas fáradozásának üdvösséget és megigazulást szerző értéke lenne Isten szemében.

A takarékosság és az anyagi javak felhasználásában való önfegyelem szintén egy fontos bibliai tanítás (lásd Péld 6:6—8). A Szentírás az önuralmat nem csupán egy természetes viselkedésformának mondja, hanem egyenesen a Szent Szellem egyik gyümölcsének, jelenléte egyik mutatójának (a Galata 5:22-ben a Szent Szellem gyümölcsei között olvasható „mértékletesség” szó az eredeti alapján önuralomnak fordítandó). A Weber által tárgyalt puritán kapitalizmus bánásmódja a pénzzel viszont sok esetben jóval szigorúbb, mint azt maga a Szentírás megkövetelné. A Biblia hangsúlyozza azt is, hogy Isten az anyagi áldást — bár előrelátó és mértékletes hozzáállást kérve az embertől — de használatra és élvezetre adja. A közismert zsoltár így szól az istenfélő emberek anyagi életéről: „Bizony kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod.” (Zsolt 128:2) Ezzel kifejezi, hogy Isten nemcsak a munkát, de a munka gyümölcsének élvezetét is meg akarja adni az őt szeretőknek. A Jeremiás 29:5-ben a prófétán keresztül Isten a következőt mondja a babiloni fogságba vitt zsidóknak: „Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcsét”. Az 5Mózes 28-ban pedig Isten egyenesen az átok jelének mondja, ha az ember rendelkezik ugyan vagyoneszközökkel, de mégsem élvezi azok meglétét: „Házat építesz, de nem lakol benne, szőlőt ültetsz, de nem veszed annak hasznát.” (5Móz 28:30) Maga Jézus is példát mutatott a természetes javak és áldások egészséges élvezetében. A korabeli vallási irigység hangjaira reflektálva Jézus ezt mondta: „Eljött az embernek fia, aki eszik és iszik és ezt mondjátok: Ímé a falánk és borivó ember, vámszedők és bűnösök barátja.” (Lk 7:34) A Prédikátor könyve is egyértelmű állásfoglalást ad a témáról, amikor így szól: „Ez azért a jó, melyet én láttam, hogy szép dolog enni és inni és jól élni minden ő munkájából, amellyel fárasztotta magát a nap alatt, az ő élete napjainak száma szerint, amelyeket adott néki az Isten, mert ez az ő része.” (Préd 5:18)

„Szorgalmas vagy és sokra igyekezel”

Franklin fentebb idézett értekezésének egy másik pontján így szól: „Az embert semmi oly biztosan gazdaggá nem teszi, mint erkölcse.” A szövegkörnyezetből kiderül, hogy erkölcs alatt hangsúlyosan a szorgalom, a fegyelmezett munka és a mértékletesség erényeire épülő életmódot érti. Állítása szerint ez teszi a leginkább gazdaggá az embert, ez hordozza a legnagyobb értéket. A szorgalom- és munkacentrikusság ezen ethoszát az egyik legszemléletesebben talán Márta testesíti meg, Jézus egy jó barátjának nőtestvére. Márta a házimunkában való serénykedésével elsősorban a Jézus személye, a vendégség és az asztal körüli rendezett, optimális környezetet igyekezett biztosítani. Mindeközben testvére, Mária Jézus lábainál ült és hallgatta a Mester tanítását. A háztartási feladatokban fáradozó Márta egy idő után Jézushoz fordult, és szinte számonkérő hangnemben kérte meg, hogy utasítsa rendre testvérét: „Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy én szolgáljak? Mondjad azért neki, hogy segítsen nékem.” (Lk 10:40) Megnyilvánulásával a Jézus körüli fizikai- technikai teendőkben való fáradozás értékét indirekte az Ige hallgatása és a Krisztushoz való spirituális kapcsolódás értéke fölé emelte. Jézus válaszából egyértelműen kiderül, hogy a kettejük viselkedése — vagy mondhatnánk: attitűdje — közötti különbség alapvetően világnézeti jellegű volt. Jézus a következőt felelte: „Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel.” (Lk 10:41) Bizonyára Károli Gáspár protestáns munkaetikától való érintettsége is közrejátszhatott abban, hogy — szemben az eredeti görög szöveggel — meglehetősen pozitív, méltányló akusztikát érezhetünk itt Jézus szavaiban. Az eredeti görög kifejezések figyelembevételével viszont inkább így kellene fordítanunk Jézus válaszát: „Márta, Márta, sok minden felől aggodalmaskodsz és kapkodsz…” — majd így folytatja: „…pedig egyetlen dologra van szükség, mert Mária a jó részt választotta, amelyet nem fognak elvenni tőle”. (Lk 10:40—41, a Szent Pál Akadémia fordítása.) Szembetűnő tehát, hogy Jézus magasabb rendű és maradandóbb értéknek tartotta Mária spirituális érdeklődését, mint a Márta által végzett — a természetes és társadalmi hasznosság szemüvegével nézve hasznosabb — szorgos munkát. Jézus rávilágított, hogy Márta munkavégzése aggodalmaskodásból és stresszből származik, míg Mária viselkedése egy mélyebb valóságból ered: a Krisztussal való személyes szeretetközösségből. Ez utóbbiról Jézus azt állítja, hogy nem vehető el tőle. Az ember hivatása, munkája és a gazdasági érvényesülés rendszerében elfoglalt pozíciója törékeny, ezeket a valóságokat bármikor elvehetik az embertől — figyelmeztet Jézus. Az Istennel való természetfölötti, személyes közösség viszont egy törhetetlen valóság, melyre az ember identitása stabilan épülhet, ami szorongás és teljesítménykényszer helyett szellemi-lelki biztonság - érzettel tölti fel az ember személyiségét, s ami nem aszketikus emberi tetteken, hanem Isten irgalmán áll, és soha, semmilyen körülmények között nem vehető el az embertől.