Történelem
A Templomhegy öröksége
A jeruzsálemi Első és Második Szentély létezésének bizonyítékai
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2016. október 13-án elfogadott határozata felszólítja Izraelt, mint „megszálló hatalmat”, hogy a Harám al-Saríf és egész Kelet-Jeruzsálem történelmi status quóját azonnali hatállyal állítsa helyre, továbbá függesszen fel minden „rombolással járó ásatást” az általa megszállt területeken. A szövegben következetesen csak arab néven említett Templomhegy (Harám al-Saríf) és Siratófal (al-Borák tér), továbbá az egész dokumentum megfogalmazása azt sugallja, mintha a „megszálló hatalom” (vagyis Izrael) a régészeti kutatások álcája alatt valójában el akarná törölni a muszlim arabok múltját Jeruzsálemben.
A valóság ennek épp az ellenkezője. A muszlimok hosszabb-rövidebb megszakítással 1378 éve „megszálló hatalomként” vannak jelen abban a városban, amelyet a héber Biblia 638 alkalommal említ Jeruzsálem néven. Az Ószövetség már a Kivonulás idején – profetikus szavakkal – előre utalt arra, hogy a zsidó állam és vallás majdani központja a Jeruzsálemben magasodó Templom-hegy lesz: „Beviszed és letelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyül magadnak készítettél, szentségedbe Uram, melyet kezed épített” (2Móz 15:17) – énekelte Mózes a vörös-tengeri átkelés után, valamikor Kr. e. 1440 körül. Nagyjából 460 év múlva Salamon – beteljesítve apjának, Dávidnak fogadalmát – építette fel a jeruzsálemi Templomot: „Én pedig lakóházat építettem néked, helyet, ahol örökké lakjál.” (2Krón 6:2) Ezt az épületet a babilóniaiak rombolták le Kr. e. 586-ban, de a zsidók – a perzsa Kürosz király engedélyével – Kr. e. 446-ban újra felépítették azt, pontosan azon a helyen, ahol korábban Salamon Temploma emelkedett. A Második Templomot több mint 400 év elteltével Nagy Heródes építtette újjá. Ezt a szentélyt rombolták le a rómaiak Kr. u. 70-ben. A fenti adatokból is kitűnik: a jeruzsálemi Szentély csaknem 1000 éven keresztül állt a zsidó államiság és a vallási élet középpontjában. A muszlim arab hódítók – I. Omár kalifa vezetésével – Kr. u. 638-ban vonultak be Jeruzsálembe, és ha hihetünk a kortárs tudósításoknak, azonnal el is kezdték a Templom-hegyen a Sziklamecset építését. Ezt a történelmi tényt soha, egyetlen zsidók által írt újságcikk, tudományos közlemény vagy tankönyv sem a múltban, sem a jelenben nem tagadta! Jeruzsálem több évszázados arab múltjának emlékeit bárki megszemlélheti akár az Izrael Múzeumban, akár a Jaffa-kapu mellett található Dávid Tornya Múzeumban.
Muszlim források
De vajon mi lehet az oka annak, hogy bizonyos muszlim államok nyomására most már az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete is szemmel láthatóan szeretné letagadni, hogy a zsidóknak bármilyen közük volt (és van) Jeruzsálemhez és a Templom-hegyhez, és hogy nekik is joguk van saját múltjuk kutatásához? Annál is meglepőbb ez a törekvés, mivel a muszlim vallás szent könyve, a Korán is beszél arról a templomról, amelyet Dávid családja épített (Korán 34:13), továbbá annak rómaiak által történt lerombolásáról is megemlékezik (Korán 17:7; Malik-fordítás). A leghíresebb középkori arab földrajzi írók (Ibn Kutajba, Ibn al-Fakíh, al-Maszúdi, al-Muhallabi, al-Birúni) is rendre megemlítik azt, hogy egykor Jeruzsálemben állt a zsidók temploma. Sőt, 2016 novemberében a jeruzsálemi Héber Egyetemen tartott régészeti konferencián bemutattak egy 10. századi arab feliratot, melyen a Sziklamecsetnek a korai iszlám idején használt eredeti neve: a Bét ál-Mákdisz szerepelt, amely a Templom héber nevének, a Bét Hámikdásnak (Szentség Háza) arab átírása. A leletet bemutató Ászáf Ávráhám és Perec Reuvén régészek elmondták, hogy a feliratra Hebron közelében, Nuba település mecsetjének imafülkéjében (mihráb) találtak rá. A most előkerült feliratból is egyértelműen kitűnik, hogy a Harám al-Sharíf (Nemes Szentély) szentségét a muszlimok is a zsidó hagyományra alapozták, hiszen a Sziklamecset éppen azon a helyen épült fel, ahol korábban a zsidó Szentély állt. Ezt a nyilvánvaló tényt egyébként az a Legfőbb Muszlim Tanács (Supreme Muslim Council) által 1925-ben kibocsátott bédekker sem tagadja, amelyben angol nyelven szó szerint a következőket olvashatjuk: „Ez az egyik legősibb helyszín a világon. Szentsége a legkorábbi időktől (talán a történelem előttről) datálódik. Azonossága Salamon templomának helyszínével vitán felül áll. Ugyancsak ez az a hely, az általános hit szerint, ahol »oltárt építe Dávid az Úrnak, és áldozék egészen égő és hálaáldozattal« (2Sám 24:25).” Újra hangsúlyozzuk: ezt a kiadványt nem egy zsidó vagy keresztény szervezet, hanem a Legfőbb Muszlim Tanács adta ki Jeruzsálemben. (A bédekker egyébként letölthető a www.bibleplaces.com internetes honlapról.)
A Biblia tanúsága
A Palesztin Hatóság területén, Ramallahban működő Birzeit Egyetem egyik „régészprofeszszora” szerint: „Magától értetődő, hogy az Első Templom csupán egy fikció. A Második is a fantázia világába tartozik.” Sokan talán úgy vélik, hogy az ilyesfajta kijelentéseket elegendő egy kézlegyintéssel elintézni. De gondoljunk csak bele, ugyanezt mondanánk-e, ha egy szomszédos ország történészei egyszer csak kijelentenék: a magyaroknak semmi közük a Budai Várhoz, és Mátyás királynak sosem volt ott palotája, hiszen köztudott, hogy az „igazságos Mátyás” csupán a népmesék legendás alakja? Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök mindenesetre frappáns választ adott az UNESCO megdöbbentő határozatára: „Annak a kijelentése, hogy Izraelnek semmi köze a Templom-hegyhez, olyan, mintha azt mondanánk: Kínának semmi köze a Nagy Falhoz, vagy hogy Egyiptomnak nincs kapcsolata a piramisokkal.” A Twitteren megjelent üzenetében Netanjahu még populárisabban fogalmazott: „Mi jön még ezután? Az UNESCO tagadja a kapcsolatot a mogyoróvaj és a zselé, Batman és Robin, a rock és a roll között?”
A jeruzsálemi Templom-hegy és a zsidóság közötti kapcsolat legfontosabb bizonyítéka maga a Biblia (a teljes ó- és újszövetségi Szentírás), amely maga is 1500 éven keresztül íródott. Fentebb már röviden utaltunk a jeruzsálemi Templom több mint ezeréves történetének néhány fontosabb eseményére. Rendkívül fontos azonban hangsúlyozni, hogy a Templom-hegy, amely eredetileg a jebúszi Ornán (más átírásban Arauna) tulajdonát képezte, szabályos adásvétel útján került az izraeli királyság tulajdonába. Bár Ornán felajánlotta, hogy ingyen átengedi Dávidnak a területet, a király ragaszkodott a fizetséghez: „Ada azért Dávid Ornánnak a szérűért hatszáz arany siklust.” (1Krón 21:25) „Ez volt mindmáig a történelemben az utolsó eset, amikor a Templom-hegy erőszakmentesen, békésen, egy szabad és becsületes adásvétel keretében váltott gazdát, és ment át a Júda törzséből származó Dávid magántulajdonába” – írja Ruff Tibor teológus (Hetek, A budai várnak semmi köze a magyarokhoz. 2016. október 28.). Figyelemre méltó, hogy a Második Templom felépítése is teljesen jogszerűen, a Júda felett is uralkodó Kürosz perzsa nagykirály rendeletére történt. „Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nekem adta, és Ő parancsolta meg nekem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, amely Júdában van.” (2Krón 36:22–23; vö. Ezsd 1:1–3) A Templom-hegyet és azon belül a Második Szentélyt Nagy Heródes kezdte alapjaitól felújítani Kr. e. 20 körül, de a munkálatokkal csak Kr. u. 62-ben végeztek. János evangéliuma is utal arra, hogy a felújítás igen hosszú ideig tartott: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?” (Jn 2:20) De nem akarjuk most tovább szaporítani a Templomra vonatkozó bibliai utalásokat, amelyekkel akár egy egész könyvet is megtölthetnénk. Mindössze arra hívjuk fel a figyelmet: aki azt állítja, hogy a jeruzsálemi Első és Második Templom csupán „fikció” és a „fantázia világába tartozik”, az a teljes ó- és újszövetségi Szentírást tagadja.
Zsidó és pogány szövegtanúk
Egyébként különösen a Második Templomról számos Biblián kívüli irodalmi forrást is találunk. Legfontosabb talán Flavius Josephus zsidó történész munkássága, aki maga is a Szentély egyik papja volt, és anyai ágon a Hasmóneus királyi családdal állt rokonságban. Közismert, hogy előbb a galileai zsidó felkelő csapatok parancsnokaként vett részt a Róma elleni első háborúban (Kr. u. 66–73), majd átállt az ellenséghez, és Titus tolmácsaként szemtanúja volt a Szentély elpusztításának (Kr. u. 70, Áv hó 9). A zsidó háború és A zsidók története című könyveiben részletes leírásokat közölt a jeruzsálemi Templomról. De ugyancsak részletes adatokkal szolgál a rabbinikus irodalom, különösen a Misna „Méretek” (Middót) című traktátusa, amelynek törzsanyaga Eliézer ben Jákobtól származik, aki mint szemtanú még látta a Szentélyt, egy rokona pedig szolgált is abban. A Heródes által felújított Templom szépsége messze földön híres volt, elpusztítása után négyszáz évvel a Talmud így emlékezett meg róla: „Aki nem látta Heródes templomát, sosem látott gyönyörű épületet.” (Baba Bathra 4a) A Templomot egyébként antik szerzők is megemlítették. A Kr. e. 2. században Rómában működő görög történetíró, Polübiosz úgy hivatkozott a zsidókra, mint „akik a jeruzsálemi Templom körül élnek” (Polübiosz XII. 136). A Kr. u. 2. század első két évtizedében alkotó Tacitus pedig így mutatta be Júdea fővárosát: „Hierosolyma az ország fővárosa; itt áll a mérhetetlen gazdagságú templom.” (Korunk története V. 8)
A tényekről nem csupán a felsorolt antik művek elolvasása győzhet meg akárkit. Elég, ha felülünk egy Rómába tartó repülőre, és meglátogatjuk a Forum Romanumot, amelynek a Colosseumhoz közelebb eső végében találjuk Titus diadalívét. Ennek belső oldalán ott láthatjuk Vespasianus és Titus Kr. u. 71-ben tartott közös diadalmenetének domborműves ábrázolását: egyebek mellett a jeruzsálemi Templomból származó hétágú gyertyatartót (menóra) és az ezüst kürtöket, amelyeket zsidó hadifoglyok cipelnek a vállukon. (Magáról a diadalmenetről részletes leírást olvashatunk Flavius Josephus A zsidó háború című művének hetedik könyvében.) A történészek azt is tudják, hogy nem ez volt az egyetlen emléke Jeruzsálem elpusztításának: a Vespasianusnak és Titusnak Kr. u. 71-ben emelt diadalíven ez a dicsérő szöveg volt olvasható: „A zsidó népet leverte, és Jeruzsálem városát, amelyet őelőtte valamennyi vezér, király, nemzet vagy hiába próbált, vagy meg sem kísérelt (bevenni), lerombolta.” A Vespasianus idejétől nagy mennyiségben vert ivdaea capta („Iudaea elfoglaltatott”) feliratú arany- és ezüstpénzek szintén bizonyítják a háború tényét; de a Vespasianus által épített Colosseum alapító felirata is arra hivatkozik, hogy a gigantikus aréna „hadizsákmányból” (ex manubiis) épült.
A régészet bizonyítékai
Természetesen a legegyszerűbb és legtisztább megoldás az volna, ha egy válogatott nemzetközi régészcsapat ásatásokat végezne a jeruzsálemi Templom-hegy területén. Csakhogy a muszlim Waqf szervezet kezelésében lévő területen eddig még soha nem folytattak régészeti kutatásokat, és erre – a jelenlegi helyzetet figyelembe véve – a közeli jövőben sem számíthatunk. A régészet amúgy viszonylag fiatal tudománynak számít: módszertana csak a 19. század vége felé született meg. Azelőtt főként amatőr régiségbúvárokat vonzottak a történelem titkait magukban rejtő helyszínek. Ilyen amatőr kutató volt például Charles Warren kapitány, angol királyi hadmérnök, aki 1867 és 1870 között próbált engedélyt szerezni a Templom-hegy kutatására, sikertelenül. A török hatóságok a Harám al-Sharíf vallási jellegét féltve nem adtak engedélyt az egyébként hívő keresztény angol katonatisztnek, hogy ásóját a Templom-hegy földjébe mélyessze. Warren azonban nem adta fel, és a Templom-hegyet körülvevő támfal nyugati oldalán mély aknákat vágott, s ezeken sokszor élete kockáztatásával leereszkedve eljutott a Heródes korában épült fal legaljáig, oda, ahol ma bárki végigsétálhat, ha jegyet vált a Davidson Center szabadtéri múzeumába. A Templom-hegy nyugati és déli oldalán kutatott még egy brit archeológusnő, Kathleen Kenyon, aki Jerikó ásatásával szerzett magának – meglehetősen kétes – hírnevet. Az ő munkáját folytatta Benjamin Mazar izraeli régész (1968–78), aki kutatásait a The Mountain of the Lord (1975; [Az Úr hegye]) című népszerűsítő művében foglalta össze. Azóta unokája, Eilat Mazar, valamint Ronny Reich régészek folytattak itt ásatásokat.
Az izraeli győzelemmel záruló „hatnapos” háború (1967) óta a Templom-hegy szinte teljes körfalát végigkutatták az izraeli régészek. Ennek során az építészeti maradványok – mint a Robinson-ív és a Wilson-ív – mellett számos felirat is előkerült, amely valaha a zsidók Templomához tartozott. A teljesség igénye nélkül most csak a legfontosabbakat említem meg. Még 1871-ben Charles Simon Clermont-Ganneau talált Jeruzsálemben egy görög nyelvű kőemléket, amelyen a következő felirat szerepelt: „Senki idegen nem léphet be a templom kerítése körüli területre. Akit rajtakapnak, csak magát okolhatja biztosan bekövetkező halála miatt.” 1936-ban egy másik töredék is előkerült a figyelmeztető feliratokból az Oroszlános Kapunál. Ez a dokumentum önmagában véve is napnál világosabban bizonyítja a Templom létezését, ráadásul teljes összhangban áll Flavius Josephus munkáival, aki több ízben is hivatkozott rá, hogy a rómaiak a zsidóknak megengedték, hogy a Templom szentségét megrontó idegeneket kivégezzék, még akkor is, ha azok történetesen római polgárok voltak. A Templom-hegy délnyugati sarkánál a római utcaszinten került elő egy kőpárkánytöredék, amelyen a „A kürtölés helye (…) kihirdetésére” felirat szerepel héberül. Akár profetikus jelnek is vehetjük ezt a fragmentumot, amely a szombat- és ünnepnapok kihirdetését jelző kürtös helyét mutatta. Nem messze ettől a helytől egy kőlapon fennmaradt felirat egy valószínűleg rodoszi származású zsidónak állít emléket, aki a Templom márvány díszburkolatához nyújtott anyagi támogatást. Az úgynevezett Hármas Kapunál Benjamin Mazar szintén talált egy feliratos kőemléket, amelyen a „Vének” (zeqéním) szó olvasható. Ez minden bizonnyal a szanhedrin véneire utal, akik ősi szokás szerint a Templom bejáratánál ültek.
Az imént azt mondtuk, hogy a Templom-hegyen még soha nem végeztek kutatásokat. Ez ugyan igaz, de azért az elmúlt évszázadban is rendszeresen folytak földmozgatással járó felújítási munkák a Harám al-Sharíf területén. 1999 és 2001 között a Waqf olyan földmunkálatokat végzett, melyek során egy 36 × 43 méteres, 12 méter mély területen egy lépcsősort építettek az úgynevezett Salamon istállóihoz (a Templom-hegy délkeleti oldalán, a föld alatt található hatalmas boltozatos terem), amit imahelynek alakítottak át. A munka során becslések szerint 3000 tonna földet termeltek ki az arabok, mindenfajta régészeti vizsgálat nélkül. A Kidron völgyébe hordott talajt a magyarországi születésű dr. Gabi Barkay régész kezdeményezésére turistákkal vizsgáltatják át, akik már eddig is sok érdekes leletre bukkantak az Első Templom korától egészen a bizánci korszakig. Szempontunkból kiemelkedően fontos az az apró agyagpecsét, amelyen a „Tiszta Istennek” héber szöveg olvasható. A bullát nyilvánvalóan a Templomba felvitt élelmiszerre vagy adományra tehették rá a papok, akik igazolták annak rituálisan tiszta (kóser) eredetét.
Ha a Templom-hegyet a muszlim hódítás néhány száz éve alatt zsidók nem is látogathatták, a diaszpórából számos zarándok kereste fel a Templom-hegy körfalát. Ennek néhány emléke ma is látható. A kettős és hármas Hulda-kapuk között a „káleb fia, józsef fia, meggyógyult” héber szöveget olvashatjuk, amelyet nyilvánvalóan két gyógyulásért ideérkező zarándok hagyott hátra graffiti formájában egy hatalmas Heródes-kori kváderkövön. A Kr. u. 5. században a Robinson-ív alatt írta fel valaki héberül a következő igét: „Meglátjátok, és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak…” (Ézs 66:14). A Templom-hegy északi részének egyik medreszéjéből került elő az a héber felirat, amelynek szövege így szól: „Istenünk, Seregek Ura, építsd fel ezt a házat. Adj életet Jákóbnak, József fiának, valamint Theophylactusnak, Cicniának és anastasiának. Ámen, ámen. Szela.” A jeruzsálemi Templom-hegy körül (például Dávid Városában és a Siratófal előtti téren) ma is folynak az ásatások. A zsidó történelem emlékeiben gazdag földből bármelyik nap előkerülhet olyan lelet, amely – nem kell profetikus képesség ahhoz, hogy ezt előre lássuk – további információkkal gazdagítja majd tudásunkat a 3000 éves jeruzsálemi Templommal kapcsolatban.