Történelem
Ahol megnyugszik a szív
Fejezetek az õsi Siló történetébõl
Siló neve hallatán bibliai történetek rajzolódnak képpé: az Ígéret Földjének birtokba vétele, megpihenés a viszontagságos pusztai vándorlás után. A túlélés lehetősége Izrael egyik törzse számára, az őszinte ima történelmet formáló jutalma. Siló pusztulása: a korruptságra válaszul adott ítélet példája. Mind: a Messiásra mutató egyetlen montázs.
Siló városa Efraim törzsének területén található, Bételtől mintegy tizennyolc kilométerre északkeletre. Neve a Szentírásban először Jákob áldásában tűnik fel, azonban ott nagy valószínűséggel nem a helységre utal. Városnévként először Józsué könyvében találkozunk vele, amikor is egész Izrael Silóba gyűlik, s a Mindenható útmutatása szerint ott veri fel a Találkozás Sátrát (Józs 18:1).
Mózes Sátrának elhelyezésekor azonban még nincs minden törzsnek öröksége. Józsué ezért a népet osztályrészük birtokba vételére szólítja fel. A nélkülöző hét törzs képviselői bejárják az országot összeírása végett, majd Silóban kijelölik örökségüket.
Siló városa tulajdonképpen Izrael első fővárosának tekinthető, amolyan pre-Jeruzsálemnek. Részben itt székel Józsué, Eleázár, a főpap, valamint a törzsek vezetői. Ide jönnek hát a léviták is, hogy a vezetők megállapítsák örökségüket.
Az ősatyáknak adott ígéret beteljesedik: „Megadta azért az Úr Izraelnek mindazt a földet, amely felől megesküdött vala, hogy odaadja azt az ő atyáiknak. És bírák azt, és lakozának abban. Nyugodalmat is ada nékik az Úr mindenfelől, szintén úgy, amint megesküdött vala az ő atyáiknak.” (Józs 21:43–44a).
Életmentő döntések
Siló városa Izrael egységének megőrzésében, a tizenkét törzs fennmaradásában is jelentős szerepet játszik. Mikor a Jordánon túl lakó két és fél törzs – Rúben, Gád, illetve Manasse fél törzse – oltárt épít Kánaán földjével szemben, a többiek Silóba gyűlnek, hogy hadat indítsanak testvéreik ellen. A helyzet kivizsgálására egy küldöttség indul. Kiderül: bár Silón kívül nem lett volna szabad más oltárt építeni, a Jordán túlpartján letelepedett izraeliták tette nem Isten elleni lázadás, hanem a távolban mintegy az Izrael Istenéhez és népéhez való tartozás emlékeztető jele.
A küldöttség visszatér Silóba, s az ügy megvitatása kedvező döntéssel zárul: „És tetszésre talált e dolog Izrael fiai előtt is, és áldák az Istent Izrael fiai, és nem mondták, hogy hadakozni menjenek fel ellenük, hogy elveszessék a földet, amelyben lakoznak a Rúben és a Gád fiai.” (Józs 22:33)
Siló nevéhez fűződik Benjámin törzsének megmenekülése is. A bírák korában elszaporodtak az erkölcsi bűnök: Dán törzse bálványimádásba keveredett, a benjaminiták Szodoma szintjére süllyedtek. Gibea város lakóinak kegyetlen tette miatt Izrael törzsei majdnem kiirtották Benjámint, s elhatározták, hogy nem házasítják lányaikat velük. Végül megszánták őket, gondolván: nem veszhet el a tizenkét törzsnek adott ígéret. A Silóban évente megrendezett örömünnepen, mikor a lányok a szőlőkben táncoltak, a benjaminiták engedélyt kaptak, hogy feleséget szerezzenek maguknak.
A rabbinikus hagyomány szerint az esemény áv hó 15-én történt, mely nap az i. sz. 2–3. századig ünnepként volt számontartva. Eredete nem tudható pontosan. A hagyomány szerint a silói lánykerítést megelőzően az Egyiptomban szocializálódott, pusztában vándorló nemzedéken ezen a napon teljesedett be az ítélet. Meghaltak, akik hitetlenségük és lázongásuk miatt nem mehettek be a majdani Ígéret Földjére, az Örökkévaló pedig ekkor kezdett el újra kommunikálni Mózessel (4Móz 14. fej., vö. 5Móz 2:16–17).
Az ünnepet a tradíció jóm kippúrral (engesztelés napja) hozza párhuzamba, mely a Templom fennállásáig nemcsak a bűnbánatnak a napja volt, hanem egyben a bűnök elfedezésének, a bűnök alóli felszabadulásnak, az új kezdetnek az örömünnepe is.
„Mikor Ráv Dimmi jött [Palesztinából], ő mondta: A sekina Izraelen három helyen nyugodott: Silóban; Nóbban és Gibeonban; valamint az Örökkévaló Házban.” (Zevachim 118b)
„Rabbi Hijja ben Avin mondta Rabbi Jósua ben Korcha nevében: Egy idős ember mondta nekem: egyszer Siló felé jártam, és éreztem az illatáldozat illatát, amely a falakból jött.” (Jóma 39b)
„Nincs különbség Siló és Jeruzsálem között, kivéve, hogy Silóban az áldozatoknak [ti. hálaáldozat, állatok tizede, elsőszülöttei] kisebb szentsége volt, és hogy a második tizedet bárhol [a város] látóhatárán belül megehették, míg Jeruzsálemben a falakon belül kellett azt elfogyasztani. A legszentebb áldozatokat [ti. bűn- és vétekáldozat, közösségi hálaáldozat] mindkét helyen a kárpítokon belül [ti. Silóban, Jeruzsálemben pedig a Templom udvarának falain belül] ették meg. Siló felszentelése után a magaslatok újra engedélyezve voltak, de Jeruzsálem felszentelése után nem volt ilyen engedély.” (Megilla 9b–10a, misna)
„Rabbijaink tanították: A Találkozás Sátrának tartózkodási ideje a pusztában 39 év; a Találkozás Sátrának tartózkodási ideje Gilgálban 14 év […]. A Találkozás Sátra Nóbban és Gibeonban 57 év. Így Silóban 369 évig maradt.” (Zevachim 118b)
„Rabbi Johanan ben Torta mondta: Miért romboltatott le Siló? Két dolog miatt, ami ott uralkodott: a szexuális erkölcstelenség és a szent dolgokkal való megvető bánásmód miatt.” (Jóma 9a–b)
A szív kiöntése
Az Örökkévaló útmutatása szerint készített Sátor Silóban talált első állandó lakhelyére. A rabbinikus hagyomány szerint kőből készült falai voltak, tetejét kárpit borította. Erre a következtetésre a rabbik két eltérő igehely kibékítése kapcsán jutottak: míg Sámuel könyve az Úr házának (bét Ádonáj) nevezi a silói létesítményt, addig a 78. zsoltár sátornak (miskán, óhel). Ezt a rabbinikus feltételezést a régészeti feltárások – legalábbis eddig – nem támasztották alá.
A Sátoron Isten jelenléte, dicsősége nyugodott. Akkoriban ez a hely volt az izraeliták számára a Mindenhatóval való randevú helyszíne – a sátrat Találkozás Sátrának is hívják. Ugyanakkor az Írás a Tanúság Sátraként is emlegeti, hiszen egyrészt Isten itt adott bizonyítékot önmagáról, másrészt itt adott útmutatást a papokon keresztül mind az ide látogató egyéneknek, mind az egész népnek.
Elkána két feleségével, Annával (Hanna) és Peninnával évente elment Silóba, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak. Peninnának gyermekei voltak, Annának azonban még egy sem született. Miután áldozatot mutattak be, Anna bánatát imában sírta el a Mindenhatónak.
A rabbinikus hagyomány számos imafajtát különböztet meg, ezek között található az is, amit Anna cselekedett. A hosszú évek fájdalma kimondhatatlan volt. Sírt, „a szívén beszélt”, ajka mozgott csak hangtalanul, így öntötte ki lelkét az Úr előtt. Gyermeket kért, s fogadalmat tett: ha Isten megadja kérését, s fiút ad neki, egész életére Isten szolgálatára szenteli. Éli a Szenthely bejáratánál ült, s onnét figyelte a vergődő asszonyt, aki szíve kiöntésének végeztével örömmel kelt útra haza, Rámába.
Anna fiút szült, és Sámuelnek nevezte el. Fogadásához hűen a szoptatási időszak letelte után elvitte Silóba, hogy Isten jelenlétében nevelkedjen. Ezután a Mindenható további három fiúgyermekkel és két lánnyal ajándékozta meg. A Silóba zarándoklókat a történet megihleti, gyakran imádkoznak ott gyermekáldásért: eredményesen.
A romok példázata
Siló egyrészt Isten sűrű jelenlétének, az imameghallgatásoknak a helye volt, másrészt a korrupció és a törvénytelenség fellegvára. Éli két fia, Hofni és Fineás, valamint a papok körül szolgálók visszaéltek a rájuk bízott szent dolgokkal és a tekintéllyel. Tetteik megutáltatták az őszintén Istenhez közeledő emberekkel Isten munkáját.
Isten terve az volt, hogy a Szent Sátor és az ott zajló szolgálatok a mennyei mintát kövessék, egyfajta demonstratív eszközként a mennyet modellezzék. Az emberek a Sátor és szolgálata által nyerhettek a láthatatlan dolgokba betekintést. Éli fiai nem ismerték meg valóságosan Istent, korrupt magatartásuk egy az emberek számára taszító vallást modellezett. Konkrét bűnük az volt, hogy elvettek az Istennek szentelt áldozatokból, megfélemlítve az embereket, másrészt szexuális bűnöket követtek el.
Isten elhatározta, hogy Éli fiainak bűne miatt elveti Silót, sőt Éli házát is. Ekkor történt meg az az esemény, amelyről a 78. zsoltár ír: Isten megutálta József sátorát — azaz a József fiának, Efraimnak a területén elhelyezkedő silói Sátrat —, s helyette Sion hegyét választotta jelenlétének lakhelyéül. Siló ekkortájt való pusztulását a régészeti feltárások is alátámasztják.
A silói Sátorban lévő frigyláda az ében-ézeri csata során a filiszteusok kezébe kerül. A csatában meghal Éli két fia, a hír hallatán maga Éli is. A frigyládát a filiszteusok a rájuk jövő csapások miatt visszaküldik az izraelitáknak. A láda Kirját-Jeárimba kerül, ahonnét Dávid szállítja majd Jeruzsálembe. A Sátor Siló után feltehetőleg Mispában, majd Nóbban és Gibeonban pihen, s ott lesz egészen a salamoni Templom felépüléséig.
A silói Sátor elvettetésekor fordul elő először, hogy Isten elveti a saját maga által felállított rendszert, hiszen a papság korruptsága miatt az nem tudja már átadni a mennyről szóló tanítást. Siló elvetése mint - egy ősmintává válik: Jeremiás próféta — akinek a korában a város már csupán egy romhalmaz — számtalanszor felhívja a figyelmet arra, hogy Izrael bűnei miatt a Templom is hasonló sorsra fog jutni (Jer 7:1—15, 26:4—6). Az embereknek ilyen helyzetben nincs más lehetőségük, mint az árnyék helyett a valóságra nézni.
A próféták iskolája
Néhány silói személy említésével ugyan a későbbiekben még találkozunk, a város történelmi pályafutása gyakorlatilag befejeződik. Anna Istennel való személyes szövetségkötésével, fogadalmával azonban új történet kezdődik. A gyermek Sámuel Éli mellett tevékenykedve nő fel, Istennel személyes kapcsolata van. Az Örökkévaló rendszeresen szól hozzá, így egy korrumpálódott vallási rendszer közepette Isten beszédén nevelkedik.
Sámuel Izrael szellemi vezetője lesz, személyével útnak indul a prófétaság „intézményesült” formája. Különböző korú tanítványok gyűlnek köré. A hegyekben lakó, dicséretközpontú, eksztatikus „prófétaiskoláról” több helyütt is olvashatunk: „Mikor pedig bemégy oda a városba a próféták seregével fogsz találkozni, kik a hegyről jőnek le, előttük lant, dob, síp és hárfa lesz, és ők magok prófétálnak.” (1Sám 10:5) „Követeket külde azért Saul, hogy Dávidot fogják meg. Amint azonban meglátták a prófétáknak seregét, akik prófétálának, és Sámuelt, aki ott állott, mint az ő előljárójuk: akkor az Istennek lelke Saul követeire szállott, és azok is prófétálának.” (1Sám 19:20)
A Kirbet Szeilun nevű arab falut a név és a földrajzi adatok alapján először egy amerikai nyelvész, E. Robinson azonosította az egykori Silóval. A 20. század első felében dán kutatók számos ásatást végeztek a helyszínen, majd 1932-ben Robinson feltételezése bizonyítást nyert. Azóta újabb és újabb feltárásokra kerül sor.
A kutatók szerint a településen már Kr. e. 2100–1600 között is laktak. Valószínűleg mentes volt a kanaánita kultusztól. 1200 körül kezdett újra benépesülni, az izraeliták voltak az elsők, akik beépítették. A város a bírák korában prosperált. Pusztulását 1050-re teszik, melyet a feltételezések szerint filiszteus támadás okozott.
Siló később újjáéledt, s a rómaiak idejében nagy fejlődésen ment keresztül. A talmudi bölcsek, valamint Euszébiosz és Jeromos is említik. A Madaba-térkép Gilgáltól nyugatra jelzi, s megjegyzi: „Ott volt egykor a láda.” Később több bizánci templom, majd muszlim szentély is volt a környéken. 1978-ban Siló újra izraeli település lett, a kormány 1979-ben hagyta jóvá státuszát.
„…míg eljő Siló…”
Siló nevének feltételezett jelentése: nyugalom, csendesség, megnyugvás, lecsendesedés, pihenés, békesség, megállapodás, megkönnyebbülés, zavarmentesség, biztonság. Kétségkívül, a kínkeserves pusztai vándorlás után a hegyekkel övezett Siló a Mindenható imádására alkalmas, csendes, nyugodt hely, legelőkkel, a közelben vízellátással.
„Rábbán Simon ben Gámliél mondta: Nem voltak olyan ünnepnapjai Izraelnek, mint áv hó tizenötödike és jóm kippúr. Ilyenkor Jeruzsálem lányai fehér ruhákba öltöztek, kimentek a szőlőskertekbe, énekeltek és táncoltak…” (Misna, Táánit 4:8)
A Siló név azonban a Bibliában profetikus jelentőséggel is bír. Először akkor hangzik el, mikor Jákób megáldja fiait. Júdának a következőt mondja: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek.” (1Móz 49:10) A kissé talányos helyet a modernebb zsidó fordítások gyakran a következőképp adják vissza: „…míg eljő Silóba…”. Ezzel szemben a legrégibb zsidó fordítások, az arámi nyelvű targumok, de maga a legnagyobb tekintélynek örvendő középkori bibliakommentátor, Rási is személyre vonatkoztatja Silót, s a Messiást és királyságát érti alatta. Ezt az elképzelést támasztja alá a Babilóni Talmud is: „Ráv mondta: A világ Dávid miatt teremtetett. Smuél mondta: Mózes miatt. Rabbi Jóchánán mondta: A Messiás miatt. Mi a [Messiás] neve? Rabbi Sila iskolája mondta: A neve Siló, mivel írva van: »míg eljő Siló«.” (Szanhedrin 98b) A qumráni tekercsek Silót „az igazságos Messiás” néven illetik. Az Újszövetségben a Héberekhez írt levél 4. fejezete hívja fel a figyelmet arra, hogy Józsuénak valójában nem sikerült a népet nyugalomba vezetnie. A levél szerzője a „nyugodalmat” Jézus Krisztussal s az általa megszerzett megváltással azonosítja.